Polt Péter jogorvoslata és a Kúria ennek helyt adó döntése juttatta eszembe Hanya Yanagihara amerikai írónő bonmot-ját:
Az, hogy megteheted, nem jelenti azt, hogy meg szabad tenned.
Ha ezt jogi nyelvre fordítanám, azt mondanám, azért, mert valamit a törvény szövege alapján megtehetsz, még nem jelenti azt, hogy nem éltél vissza a jogoddal.
De kezdjük a történetet az elején. Egy török anyanyelvű svéd állampolgár ellen lőszerrel való visszaélés gyanújával indult büntetőeljárásban a védő azt kérte, a bíróság függessze fel a pert és előzetes döntéshozatali eljárással forduljon a luxemburgi székhelyű Európai Unió Bíróságához (EUB). (Korábban erről az ügyről írtunk már részletesen.)
Erről most röviden csak annyit, hogy Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) bírája három kérdést tett fel a luxemburgi bíróságnak. Mivel Magyarországon nincs pontosan szabályozva, hogy egy büntetőeljárásban ki lehet tolmács, a vádlott távollétében tartott tárgyaláson a bíró nem tud meggyőződni arról, hogy a külföldi vádlott megértette-e a vádat. Ezért a PKKB bírója azt kérdezte a luxemburgi bíróságtól, vajon ez a szabályozatlanság nem sérti-e a vádlottnak a tisztességes eljáráshoz fűződő alapvető jogát. Azt a kérdést is feltette a bíró, hogy az az alkotmányos krízis, ami Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke és az őt ellenőrizni hivatott, ám e feladatában lehetetlenné tett Országos Bírói Tanács (OBT) között kialakult, valamint az a tény, hogy a bírák bérezése méltatlanul alacsonyabb az ügyészekénél és ezt a különbséget az OBH elnöke az általa kiválasztott bírák egyedi jutalmazásával kompenzálja, nem befolyásolja-e a bírák függetlenségét és pártatlanságát.
Miközben az Európai Unió az úgynevezett hetedik cikkely alapján éppen eljárást folytat Magyarország ellen a jogállamiságot, ezen belül elsőként az igazságszolgáltatás függetlenségét vizsgálva, Polt Péter legfőbb ügyész úgy döntött, hogy jogorvoslattal él a „törvényesség érdekében”, mondván, Vasvári Csaba kérdései törvényt sértenek.
Kétségtelen, a Büntetőeljárási törvény tartalmaz egy olyan paragrafust, amely szerint „a legfőbb ügyész a törvényesség érdekében jogorvoslatot jelenthet be a bíróság törvénysértő jogerős ügydöntő határozata és végleges nem ügydöntő végzése ellen”. Ez esetben a „végleges nem ügydöntő végzés” az a határozat, amellyel a bíró a büntetőeljárás kötelező felfüggesztése mellett kezdeményezte az Európai Unió Bíróságának előzetes döntéshozatali eljárását.
De mitől lennének „törvénysértőek” Vasvári bíró előzetes kérdései? Polt azt állítja, hogy csak akkor van helye az úgynevezett előzetes döntéshozatali eljárásnak, ha abban a közösségi jog értelmezését vagy annak tisztázását kérik, hogy a magyar jog vajon megfelel-e az Uniós jog alapelveinek. Ráadásul a feltett kérdéseknek az adott ügy szempontjából relevánsaknak kell lenniük – írja Polt, és szerinte egyik kérdés sem ilyen.
Kezdjük a legegyszerűbbel. Vajon egy török anyanyelvű svéd állampolgár vádlott esetében tényleg nem releváns, hogy a bíró eldönthesse, a vádlott megértette-e a vádat? Az uniós szabályok szerint az államnak biztosítania kell, hogy ezt a bíró ellenőrizni tudja. Enélkül hogyan érvényesülhetne a vádlott joga a tisztességes eljáráshoz?
Az Európai Unió alapszerződése rögzíti a jogállamiság és a bírói függetlenség elvét: „mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja”.
A PKKB bírójának másik két kérdése éppen ezzel az alapelvvel kapcsolatos: vajon a hazai igazságszolgáltatási helyzet megfelel-e ezeknek a kritériumoknak? Hogy mennyire jogosak és indokoltak ezek a kérdések, éppen a legfőbb ügyész jogorvoslati kezdeményezése és az annak mindenben helyt adó – ám több szempontból sem elfogadható – kúriai döntés igazolja.
Azt kérem, a jogászok most ne kapjanak a fejükhöz, amiért egy polgári jogi fogalmat hozok be egy büntetőeljárásba.
A „jogorvoslat a törvényesség érdekében” elnevezésű jogintézményt nem az ilyen esetekre találták ki. Annak az a célja, hogy a más úton már nem orvosolható, igazi törvénysértéseket még korrigálni lehessen. Például a törvénysértően elítélt terheltet fel lehessen menteni, a törvénysértően súlyos büntetést lehessen enyhíteni, vagy akár az eljárt bíróságot új eljárásra lehessen utasítani akkor is, ha minden egyéb jogorvoslati út már elfogyott. Akkor még mindig ott a legfőbb ügyész, aki sajátos jogorvoslattal élhet, hogy helyre álljon az igazság. És ha mindezt egyéb jogi akadályok miatt mégsem lehet megtenni, akkor a legfőbb ügyész kezdeményezése alapján a Kúria legalább kimondhatja, hogy törvénysértés történt.
Ennek eldöntése ugyanis a konkrét ügyben eljáró bíró kizárólagos joga. A „levelezés”, a kérdezés és a válasz a bíró és az EUB között folyik. Csak és egyedül az EUB döntheti el, hogy a hozzá intézett kérdés megfelel-e az uniós szabályoknak. Csak az EUB döntésén múlik, hogy a feltett kérdést „befogadja-e” és arra válaszol-e. Ehhez egy felsőbb bíróságnak, legyen az akár a Kúria, semmi köze sincsen. Ha a kérdés nem releváns az ügyben – miként ezt a Kúria illetéktelenül kimondta –, majd a luxemburgi bíróság elutasítja. Ha a bíró nem tehet(ne) fel kérdést a bírói függetlenségről – miként ezt a Kúria illetéktelenül kimondta – majd az EU bírósága elutasítja.
Milyen alapon vádolja meg Kónya István kúriai tanácselnök Vasvári Csaba bírót azzal, hogy „Vasvári csupán ürügyként használta fel egy vádlott idegennyelvűségét ahhoz, hogy az egész magyar alkotmányos rendszer kritikáját elmondja”? Kónya úr talán jogi diplomája mellé szerzett egy pszichológusit is? Ezért tudja nyilvánosan kihirdetni egy bíró belső, hátsó motivációját? Avagy a Kúria elnökhelyettese úgy gondolja, hogy a jogállamiság és a bírák függetlensége nem olyan kérdések, amelyeknek egyezniük kell az uniós alapelvekkel? És vajon ki mondhatja ki, hogy egyeznek vagy sem, ha nem az Unió bírósága?
Azt már tényleg csak halkan jegyzem meg, hogy miközben Polt Péter a tolmácsolási kérdést is csak ürügynek tartotta, Kónyának az idézett kijelentéséből az következik, hogy legalább ezt az egy kérdést jogosnak és indokoltnak ítélte meg. Akkor meg hogyan adhatott mindenben igazat a legfőbb ügyész jogorvoslatának?
De, ami a lényeget illeti, mind Polt Péter, mind Kónya István pontosan tudja, hogy ezzel az álságos eljárással nem lehet az előzetes döntéshozatali eljárást megállítani. Vasvári Csaba kérdései – akár törvényesek akár nem – már Luxemburgban landoltak, és ha ismereteim nem csalnak, már ügyszámot is kaptak.
Akkor meg mi volt, mi lehetett a célja ennek az egész „törvényességet védő” eljárásnak? Miért élt vissza Polt Péter a jogával és miért lépte túl a Kúria a saját feladatkörét, amikor egy olyan ügyben hozott döntést, ami nem rá tartozik?
Nem kell különösebb rosszindulat azt feltételezni, hogy elrettentésül. Tanulják meg a bírók, hogy csak bajuk lehet abból, ha az Unióhoz fordulnak mindenféle olyan piszlicsáré ügyekkel, mint a bírói függetlenség vagy a tisztességes eljáráshoz való jog.
És ha már idézettel kezdtem, hadd fejezzem is be azzal, a „Better Call Saul” című amerikai drámasorozatból:
A jog fontosabb annál, hogysem játsszunk vele.
Kiemelt kép: Mohai Balázs / MTI
