Belföld vélemény

Létezik keresztény szabadság, csak tök mást jelent, mint amiről Orbán beszél

Politikai célú bibliahamisítás történik, az egyházak lelkes közreműködésével.

A bibliai fogalmak abúzusa újabb szintet lépett: Orbán Viktor a rendszere jelszavaként a „keresztény szabadság” kifejezést választotta. Fontos a nevezéktan a politikai kommunikációban; a politikus azzal jelöli ki a vízióit és különbözteti meg másokéitól, hogy elnevezi őket. Ha a csomag nincs felcímkézve, nem tudjuk, mi van benne. Orbán szereti váltogatni a címkéket; volt már a dobozra írva fülkeforradalom, illiberalizmus, kereszténydemokrácia, migránsmentes övezet. Hát most keresztény szabadság van odaírva.

Nem vitás, hogy mi Orbán új kedvenc kifejezése
A keresztény szabadság az új Soros.

Az ilyen címkék legitimációs forrásként működnek. Többnyire valami absztrakt és magasztos eszmét jelölnek, és ez rendkívül hasznos a címkézőnek. Ugyanis, ha el tudja hitetni, hogy szent célja van, a polgárok könnyebben lenyelik az olyasféle békákat, mint

  • a romló közegészségügy,
  • a lakhatási válság,
  • a növekvő gyermekszegénység, vagy a
  • darabokra hullott oktatási rendszer,

hogy a rakétaszerű áremelkedésekről ne is beszéljünk.

Igen, testvéreim az Úrban, meg kell hozni ezeket az áldozatokat a kommunizmus építéséért keresztény szabadságért! Mármint nektek. Nekünk a kórházban soron kívüli VIP-ellátás jár, méregdrága magániskolába járatjuk a csemetéinket és méregdrága ingatlanokat íratunk a nevükre, a luxuskarórák meg valahogy nem drágulnak annyira, mint a hús, a paprika vagy a benzin. A  pénzeteken lettünk kőgazdagok, naná, de a ti érdeketekben!

Csórón, betegen, egy szál koszlott gatyában azért mégsem lehet megvédelmezni a keresztény szabadságot, na ugye.

Amúgy a keresztény szabadság fogalma tényleg létezik, a Biblia egyik központi motívumáról beszélünk: a fundamentális hitigazságok közt tartja számon a teológiai hagyomány. Csakhogy homlokegyenest mást jelent, tehát politikai célú bibliahamisítás esete forog fenn, az egyházak lelkes asszisztenciájával.

Orbán a tusványosi beszédében még csak meghirdette a jelszót, aztán a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének XII. kongresszusán ki is fejtette, hogy innentől kezdve mit kell érteni alatta. Szó szerint idézem a szavait:

  • „A keresztény szabadság azt tanítja, hogy amit nem akarsz, hogy neked vagy veled cselekedjenek, te se cselekedd azt másoknak, és pozitíve is.”
  • „A keresztény szabadság szerint a világot nemzetekre osztották, és a nemzet az egyének kulturálisan és történetileg meghatározott közössége.”
  • „A keresztény szabadság felfogása szerint az az egyéni teljesítmény érdemel elismerést, ami a közösség javát is szolgálja.” Itt fel is sorolt néhány konkrétumot, mint öngondoskodás, tanulás, adófizetés stb., amik persze  minden nyugati demokráciában értéknek számítanak; de egy artikulust még hozzákanyarintott, hogy aszongya: „családalapítás és gyermeknevelés, a nemzet dolgaiban és történelmében való eligazodás képessége, a nemzet önreflexiójában való részvétel. A keresztény szabadság ezt a teljesítményt erkölcsileg magasabb rendűnek tartja, elismeri és támogatja.”
  • „A keresztény szabadság tanítása szerint a nemzetek éppúgy szabadok és szuverének, mint az  egyének.”

Orbán ugyanakkor arra buzdított mindenkit, hogy

Nőjünk fel ehhez a küldetéshez, teremtsük meg magunknak és mutassuk meg a világnak, milyen is az igazi, mély és magasabb rendű élet, amelyet a keresztény szabadság eszméjére építhetünk.

A „tanítás” természetesen nem marad markáns ellenségkép nélkül. Orbán leplezetlen gyűlölettel beszél azokról, akikkel  szemben a keresztény szabadságot meg kívánja valósítani, és akiknek az élete alacsonyabb rendű. Ők

a keresztény szabadságot fenyegető, Európa keresztény kultúráját feladni akaró liberálisok.

Akik egyébként új világkormányt akarnak gründolni:

az új világkormánynak az európai pillére az Európai Unió lenne összekapcsolódva a Clinton–Soros-féle Egyesült Államokkal.

(Ha már a magyar miniszterelnök figyelme ennyire elkalandozott a valóságról konteógyártás közben, futólag említsük meg a sajnálatos tényt, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnökét Donald Trumpnak hívják, de ez most tényleg mellékes).

Orbán Viktor a „keresztény szabadság tanítása” nevű  politikai ideát újdonságként harangozza be: létrehoztunk egy új és valódi államelméleti és politikaelméleti modellt, mondja.

A modell ezzel szemben pofonegyszerű, és baromi régi:

  • etnicista radikalizmus
  • a polgárai felett uralkodó államszervezettel,
  • afölött meg egy omnipotens faszival,
  • aki egyszerre politikai és sprituális vezető,
  • s akinek „tanítása” extázisba ejti a szektája tagjait.

Volt ez már, ismerjük jól, legfeljebb azt hittük balgán, hogy nem lesz megint. Azt, hogy miért hittük, nem tudom.

Most én nem fogok újat mondani, csak röviden összefoglalom, hogy a fenti zagyvaságokkal szemben mit tanítanak a keresztény egyházak a keresztény szabadságról. A miniszterelnök első állítása tényleg bibliai parafrázis, amennyiben Jézus a feljegyzések szerint mondott ilyet is: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták. ” (Pl. Máté 7, 12.)

De ez nem maga a keresztény szabadság, hanem általános irányelv, amit szokás közhelyesíteni, vagyis: Orbán-módra szövegelni róla ahelyett, hogy komolyan betartanánk.

A szabadság a Bibliában kulcsszó. A Tanach (amit a keresztények Ószövetségnek neveznek), többnyire Izrael népének a sanyargatóktól, az ellenségtől,  a bálványimádók zsarnokságától való megszabadulását érti alatta, szorosan összekapcsolva a gondolattal, hogy a nép saját erejéből nem, csak isteni közbeavatkozással tud megszabadulni. Izrael története a fogságok és a fogságból való kitörések, szabadságharcok  története, Egyiptomtól Babilonig és tovább. Izrael az Úr Szenvedő Szolgája a hagyomány szerint, amelyben Isten a megváltó (vagyis szabadító). Mivel Izrael nem csupán etnikum, hanem az igaz hit letéteményese is, a szabadsága sem csupán politikai értelemben vett szabadságot jelent: a nép szabadsága arra való, hogy Jahvét imádja és neki áldozhasson hite szerint.

A názáreti Jesua rabbi kitágította Izrael szabadságfogalmát, és az addiginál is hangsúlyosabbá tette. Mikor az angyal meglátogatja Józsefet – aki épp sokkos állapotban leledzik, hiszen megtudta, hogy a jegyese teherbe esett – Máté szerint ezt mondja neki:

József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert ami benne fogantatott, a Szentlélektől van. Szül pedig fiat, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja a népet bűneiből.

A textusnak az a megfejtése, hogy Jézus neve szabadítót jelent, pontosabban a Je(ho)sua értelme így adható vissza: Isten(é) a Szabadítás.

Hogy ezt pontosan értsük, idézzük fel a Biblia emberképét: mindenki az eredendő bűn terhével jön a világra, ami azt jelenti, hogy gyarlók vagyunk, vagyis erőteljes a késztetésünk rá, hogy

  • önzők legyünk,
  • gyűlöljük Istent és a felebarátainkat,
  • megtagadjuk a segítséget a rászorulóktól,
  • elszeressük a barátunk feleségét vagy férjét,
  • lopjunk, csaljunk, hazudozzunk,
  • satöbbi.

A törvény (a Tízparancsolat és a kapcsolódó rendelkezések) megmutatja, mit nem szabad. A bűnre való késztetést, vagy a bűn iránti sóvárgást nevezi a Biblia kísértésnek, és azt tanítja, hogy saját erejéből az ember – legalábbis tartósan – nem tud a kísértésnek ellenállni. És a törvény ebben nem segít, sőt. Minél inkább tiltva van valami, annál jobban kívánkozunk rá. Előbb vagy utóbb ezért mindenki elbukik, kisebb vagy nagyobb vétkekben. (Én például naponta, sajnos.) Márpedig az örök boldogság a mennyben akkora szuperség, hogy azt csak tökéletes és makulátlan életvitellel lehet elérni.

Tehát van egy csinos kis paradoxonunk:

  • Isten annak ad örök életet, aki tökéletesen megtartja a törvényt (vagyis mentes minden bűntől),
  • viszont nincsen senki, aki tökéletesen meg tudja tartani a törvényt (vagyis mentes minden bűntől).

Amiből elvileg az következne, hogy mindenki megy a pokolba.

A bűn rabság. „Non posse non peccare”, azaz: nem tudok nem vétkezni, sóhajt fel Szent Ágoston. Az ambivalens apostol, Szent Pál így jajong a Római levél 7. részében: „arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn. Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszat tudom cselekedni. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! ”

Tehát van feloldása a paradoxonnak. Az Írás szerint Jézus, az Isten Fia makulátlan, mentes minden gyarlóságtól. Azonban a golgotai kereszten minden bűn minden büntetését elszenvedte helyettünk, és aki ebben hisz, az részesül az örök életben, még akkor is, ha nem tudja a törvényt tökéletesen megtartani. Az üdvösség többé nem jutalom azért, mert tökéletesek vagyunk, hanem kegyelem, vagyis ingyenes ajándék annak ellenére, hogy nem vagyunk tökéletesek. „Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is” – írja első levelében János apostol.

És van még egy csavar a történetben: aki hisz Jézusban mint megváltójában és szabadítójában, az a Biblia szerint képessé is válik arra, hogy ellenálljon a bűnnek. Ez nem azt jelenti, hogy gyakorlatilag soha többé nem vétkezik, hanem azt, hogy már tud nem vétkezni.

Van, aki szerint ez kamu; van, aki szerint pszichológiai placebó; van, aki szerint spirituális igazság. Szerintem az utóbbi, de ez végül is mindegy, nem erről akarok vitatkozni, csak tisztázni szeretném annak a kifejezésnek az eredeti értelmét, amit Orbán Viktor politikai csodafegyverként kezdett használni.

A keresztény szabadság, vagyis az újszövetségi szabadságfogalom (ἐλευθερία) mentes mindenféle politikai vonatkozástól. Nem külső, intézményi szabadságot jelent, ezért nincs köze politikafilozófiához vagy államelmélethez, nemzethez és birodalomhoz, libsikhez és konzikhoz. Bárki számára elérhető, belső, lelki szabadságot jelent: szabadságot a bűntől.

Persze attól, hogy nem politikai fogalom, még simán alkalmazható politikusokra, hiszen ők is emberek. A keresztény politikus – ha létezik ilyen – Isten segítségét kérve, Jézus nevében szabad lehet az olyan bűnöktől, mint

  • a lopás, jelesül korrupció, vagyis közpénz-elsíbolás ,
  • az ipari méretű, krónikus hazudozás,
  • a másokat letipró zsarnokoskodás,
  • a másokat alacsonyabb rendűnek tartó, megbélyegző és kirekesztő szemlélet,
  • a gyűlöletkeltés és az embertelen uszítás,
  • az adathamisítás, a történelemhamisítás, a bibliahamisítás,
  • az árvákkal, a szegényekkel, a hajléktalanokkal szembeni közömbösség, sőt, utóbbiak szervezett üldözése,
  • a gyermekek (iskolások) megbotránkoztatása és/vagy politikai kihasználása,
  • a beteg állampolgárok megfosztása a megfelelő ellátáshoz való joguktól,

és a sor, sajnos, hosszan folytatható. (Megjegyzem, szerintem a fenti bűnök kerüléséhez nem is kell kereszténynek lenni, bőven elég, ha tisztességes az ember.)

Vajon megtagadta-e Orbán Viktor azáltal Krisztust, hogy kiforgatta és saját céljaira használta a Bibliát? Úgy gondolom, ő nem tagadta meg: bár nem látok a lelkébe, nekem úgy tűnik, soha nem is ismerte. Meg aztán: nem tartozik a munkaköri leírásába a Szentírás helyes értelmezése.

A neki csápoló egyházi vezetőknek viszont igen. A magukat kereszténynek mondó értelmiségiektől is elvárható volna.

Egyébként erre a jelenségre is van passzus a Bibliában.

Szent Péter ezt mondja a hamis tanítókról: „Szabadságot ígérnek, bár maguk a romlottság szolgái, mert mindenki rabja lesz annak, ami legyőzte. ”

Érdemes lenne megszívlelni, talán még nem késő.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik