Áramlanak az értékelések az Ursula von der Leyen által összeállított Európai Bizottság személyi összetételéről és tervezett munkamegosztásáról. A lista nem végleges, meghallgatások és szavazások jönnek, amortizálódhatnak és erősödhetnek még a jelöltek, de már az első vélemények behatóan foglalkoznak Trócsányi László magyar biztosjelölttel és tervezett portfóliójával, a bővítéssel. Nem ok nélkül teszik ezt, így az alábbiakban öt pontban arról írunk, hogy Trócsányi biztosi pozíciója mit jelentene Orbán Viktorra és a bővítési politikára nézve, továbbá arról, előfordulhat-e az, hogy Trócsányit nem is biztosnak, hanem áldozatnak készíti elő az Európai Bizottság német elnöke.
- Trócsányi vitathatatlan szakmai felkészültsége mellett politikailag egyáltalán nem kompatibilis a tervezett pozíciójával. Ha csak arra gondolunk, hogy 2014-től igazságügyi miniszterként meghatározó szerepet játszott Orbán Viktor „illiberális államának” jogszabályokba foglalásában, úgy kérdőjelek sokaságát kell feltennünk azt illetően, hogy ő lenne-e a megfellebbezhetetlen európai politikus a bővítési biztosi posztra. Magyar-uniós szemmel tarthatatlan, hogy amikor von der Leyen induló bizottsága egyik központi feladatává akarja tenni az európai értékek globális versenyben való megjelenítését és védelmét, akkor a jogállamot lebontó Orbán-rezsim (szakmai) építésvezetője legyen a jelölt. Az Európai Unió jelenlegi politikai instabilitása vagy a fennálló dezintegrációs folyamatok egy ilyen pozícióra olyan jelöltet kívánnának, akinek az EU-ról nem kizárólag az „erős, szuverén nemzetek uniója” fordulat jön fel – mely, mint az elmúlt évek gyakorlata mutatja, gyakran nem más, mint az uniós jogrend és stabilitás felpuhítása, a populista jobboldal főáramba emelése, Ororszország (puha) nyomásának figyelmen kívül hagyása.
- Ha innen nézzük, úgy egyelőre nem a legfőbb probléma, hogy az unió bővítése hosszabb ideje fagyasztott állapotban van. Míg általános egyetértés fogadja, hogy a bővítési szempontból elsősorban szóba jöhető balkáni országoknak fenn kell tartani az „európai perspektívát”, addig az uniós tagországok nagy többségének eszében sincs ezt a perspektívát még csak középtávú programmá sem tenni. Indokoltan. A legutóbbi „keleti” bővítés az unió értékkohéziója vagy nemzetközi cselekvőképessége szempontjából ugyanis nem sikertörténet. Joggal hangsúlyozzák – elsősorban a „régi” tagországok –, hogy most az unió integrációjának mélyítése a legfontosabb, egy újabb bővítés pedig ezt akadályozná.
- Nem véletlen, hogy Orbán a balkáni bővítést hosszabb ideje erőlteti. Ez megfelel fő céljának, ezzel is az integráció mélyítését kívánja akadályozni. A legutóbbi időkig az integráció mélyítésének legnagyobb befolyású ellenzője Nagy-Britannia volt, az árnyékában húzódott meg Orbán is – az integrációt lényegében a gazdasági együttműködésre korlátozva. A britek távozásával viszont Magyarország lehet egyike azon tagállamoknak, amelyek a mélyítést még hangosabban ellenzik, és ehhez a bővítési folyamat felélesztése kiváló eszköz lenne. Csakhogy a bővítés ellenzői erősek és befolyásosak. Itt van mindjárt Franciaország vagy akár Ausztria: csak a testükön keresztül, mondják, ami például azt is jelenti, hogy a ratifikációs folyamat népszavazást jelent egy új tag felvételének megerősítése esetében. A bővítéshez egyébként az Európai Tanácsban a tagállamok egyhangú döntése szükséges.
- Orbán azonban a balkáni bővítést önösebb érdekekből is erőlteti. Évek óta építgeti hivatalos és nem hivatalos kapcsolatait a térségben, és ehhez már a magyar magánszféra médiaberuházásait is igénybe veszi. Ez persze néha balsikerű eredményt hoz, egy elítélt volt miniszterelnököt, a macedón Nikola Gruevszkit például a magyar hivatalos szerveknek kellett kimenekíteniük egy szövetséges országból. A balkáni befolyásépítés az Orbán-kormány számára egyfajta pótlék is, a hiányzó nyugat-európai befolyást lehet vele megpróbálni ellensúlyozni – legalább is a felszínen.
- Az „illiberális” mintaország képviselőjét biztosként megbízni a bővítési folyamat felügyeletével – elég szokatlan hibának tűnhet. Neki kellene ugyanis számon kérnie a tagjelölt országokkal zajló tárgyalásokon a jogállami értékek érvényesítését, az intézményépítést, és nem utolsó sorban a korrupció elleni harcot. Von der Leyen ennél profibb politikus. Felkészülése során nyilván számba vette, hogy a következő öt évben az Európai Parlamentben a megszerzett hajszálvékony többségnél szélesebb koalícióra kell támaszkodnia. Márpedig ott születik végleges döntés a bizottság programjáról és személyi összetételéről is. Trócsányi a szociáldemokraták, zöldek, liberálisok szavazataira aligha számíthat. Ha pedig őt nem fogadják el, akkor az egész bizottság bukna. Von der Leyen ezt nem engedheti meg.
De akkor mégis miért Trócsányi jelölése? A fejekbe nem látunk bele, mindenesetre von der Leyen nyilván azt is tudja, hogy az utolsó három bizottság megválasztásakor a parlament kigolyózott biztosjelölteket, illetve portfóliócseréket kényszerített ki. Két-három lépéssel előre gondolkodva, némi egészséges politikai számítással nyilván számításba vette, hogy kiket áldozhat be. Trócsányi ebből a szempontból jó jelölt lehet.
A szerző az IDEA Intézet külpolitikai elemzője.
Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI
