Belföld

VSZSZ: Az Electroluxszal elindult valami, ami rengeteg munkahelybe fog kerülni

Nőhet az Electrolux elbocsátottainak száma, a leépítés ugyanis közvetve a beszállítókat is érintheti — többek között erről beszélt az ATV Start című műsorban a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke. László Zoltán abban is kételkedik, hogy a lépés mögött csupán a megnövekedett költségek húzódnának meg.

A svéd vállalat kedden adott ki közleményt, amelyben jelezte: leépíti jászberényi porszívógyártását és hűtőgyártásának nagy részét. A döntés mintegy 800 dolgozót érint. A cég a megnövekedett költségekre hivatkozva szervezi át a magyarországi termelést 2020-tól. Eközben Nyíregyházán 100 millió eurót költ a társaság automatizálásra.

Ázsiába viszi a porszívógyártást az Electrolux, de egy évi fizetést is ígérhet végkielégítésnek
Nyolcszáz dolgozót fokozatosan, egy év alatt építenek le a jászberényi gyárban.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke az ATV Start című műsorban emlékeztetett:

az elbocsátási hullám januárban indul el, a nagyobb létszámot 2020 második félévére tervezik, addig viszont porszívót és hűtőt is gyártanak.

A hírekben az is elhangzott, hogy mintegy 800 főt bocsátanak el, László Zoltán szerint ez egy felső létszám, és vélhetően – legalábbis szerinte – nem fogják elérni ezt. Ugyanakkor figyelmeztet, hogy a folyamatok szerinte nem fognak megállni, ami nemcsak az Electroluxot érinti, hanem a feldolgozóiparban elindult egy folyamat, ami rengeteg munkahelybe fog kerülni.

Abból a szempontból viszont nagyobb a szám – folytatta László Zoltán –, ha belevesszük a beszállítókat is. Több embert érint ez tehát, mint akiknek megszűnik majd a munkaviszonya. Azt is elmondta, hogy szakszervezetük több leépítésnél is ott volt már, így nagy a tapasztalat, vannak technikáik, hogy a lehető legemberségesebb legyen a leépítés.

A gyakorlatban ez olyan tárgyalásokat jelent, ahol először arról tárgyalnak, hogy ki, milyen csomagot kap személyre szabottan, majd arról, hogy a közösséget milyen programmal fogja támogatni akár a munkáltató, akár a kormány, vagy akár együtt – ez utóbbi lenne László Zoltán szerint a legjobb. Közben a Pénzügyminisztérium – ha együttműködik – a szakszervezetekkel, akkor abban tud nekik segíteni, hogy erőforrásokat biztosít az átképzési programokhoz – magyarázta. László Zoltán elmondta azt is: kételkedik abban, hogy a megnövekedett költségek lennének a leépítések mögött, inkább szerinte a munka világának bizonytalansága, a gazdasági környezet megváltozása lehetnek az okok.

Kiemelt kép: Bugány János/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik