Belföld

A fideszes médiaholding elnöke kimondta, mi a kormánysajtó célja

Ma már sajnos azt is védelemben kell létesíteni, ami magától értetődően normális. Az alapítvány a maga több mint 450 médiaszolgáltatójával pontosan ezen dolgozik

– így kezdte beszédét 444.hu tudósítása szerint a közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűvé minősített Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumának elnöke a kormányzati szervezésű III. Budapesti Demográfiai Csúcs pénteki napján.

Szánthó Miklós közölte:

a mi alapítványunk (…) pontosan azt tűzte ki célul, hogy a társadalom legfontosabb alapegységét, a család intézményét, ha úgy tetszik reklámozza, hogy azt annak mutassa be, ami természeténél fogva: a valódi szabadság, és a valódi boldogság forrásaként.

Mint mondta, az általa vezetett alapítvány legfőbb célja, hogy „a férfi és nő kötelékén alapuló házasság”, valamint család védelmét szolgálja. Tevékenységük azért fontos, mert „a klasszikus és új típusú médiafelületek azok,

amik modellek, formák közvetítésével, formálásával, és nem utolsó sorban, azok alkotásával, a puha meggyőzés eszközeivel jelentékeny hatással van arra, hogy az emberekben milyen viszonyulás alakul ki egy-egy társadalmi intézmény iránt.

Szánthó fontosabb mondatai közül való:

Életformánk, az a mód, az az út, ahogy éljük az életünket itt Közép-Európában, átfogó támadás alatt áll

Szerinte a progresszió harcosai, a liberálisok a valódi szabadság helyett a szabadosság ígéretével kecsegtetik az embereket.

Ma a politikai korrektség, a nyílt társadalom eszmeisége, az alternatív együttélési formák iránti érzékenyítés és az ilyen életmódokkal történő flörtölés: a homoszexuális propaganda, a genderideológia, a mindenféle tekintély romboló egyenlőségmánia a hagyományos családmodell erodálásán munkálkodik

– mondta, majd hozzátette:

fel és meg kell mutatnunk (..) őseink bölcsességét, hogy nagyszüleinknek igaza volt, hogy a nagybetűs Nyugat, Európa és Magyarország jövője nem a migrációban, nem a humanoidrobotokban, hanem bennünk, családjainkban van.

Szánthót márciusban nevezték ki az alapítvány kuratóriumának élére, miután a korábbi vezető Varga István februárban távozni kényszerült a szervezet éléről azután, hogy egy interjúban élesen bírálta a kormánypárti sajtót. Egy tévéinterjúban ugyanis Varga azt mondta:

igényes, jó tollú újságírókat, és nem kell megsértődni, nyugodtan mondhatom, inkább a másik oldalon látok.

Emlékezetes, a hatalmas sajtókonglomerátum tavaly november végén jött létre, amikor néhány óra alatt a komplett jobboldali médiatulajdonosi hálózat felajánlotta saját termékeit az alapítványnak. Azóta oda tartoznak a megyei lapok, a Hír TV, az Echo TV, az Origo.hu kiadóvállalata, a Magyar Idők (immár Magyar Nemzet), a Bors, a Nemzeti Sport, a Lokál, a Figyelő, a Ripost és számos rádióállomás.

Sosem látott kormánypárti médiabirodalom állt össze vezényszóra
Fideszes felügyelőket kaptak a milliárdokat érő médiacégek, amelyekről a kormányközeli oligarchák egyszerűen lemondtak.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik