Belföld

Dunai hajóbaleset: nyilvánosságra került az ukrán hajóskapitány vallomása

Kiderült, hogy mit mondott pontosan a hajóbalesettel kapcsolatban a vallomásában a Viking Sigyn ukrán hajóskapitánya. A Ripost által nyilvánosságra hozott irat szerint a letartóztatásban lévő Jurij C. azt állította, hogy 200 méterre volt a Margit hídtól, amikor észlelte, hogy elhaladt mellette egy kishajó.

A balesetben érintett hajót egy darabig láttam. Jobb oldalról előzött minket. A hajó engem jobbról előzött és gyorsabb volt, de a sebességéről nem tudok pontosan nyilatkozni. Az általam vezetett hajó a Margit hídtól körülbelül 200 méterre volt, amikor észleltem hogy elkezdett előzni a kishajó

– monda Jurij C. a vallomásában, amit a kényszerintézkedésről döntő tárgyaláson is fenntartott. Ezt később azzal egészítette ki, hogy látott egy hajót, ami tőlük kisebb, velük párhuzamosan közlekedett. Utólag arra jutott az incidenst követően, hogy ez a Hableány lehetett.

Az ütközésben elhunyt magyar kapitány családjának ügyvédje, Gulyás Krisztián a kapitány vallomásával kapcsolatban korábban azt mondta, hogy az ukrán kapitány nem mondott igazat.

A Viking Sigyn kapitányának a tanúvallomása során tett állításai nem igazak, ugyanis, a Viking Sigyng kapitánya azt mondta, hogy őt előzte meg a hableány, és gyakorlatilag az egészet úgy interpretálta a hatóság felé, mintha a Hableány mozgásából, manőverezéséből, következett volna be a baleset. És itt fordulunk át a hamis vád kategóriájába

– mondta az ügyvéd, aki szerint a kapitánynak saját szemével és a műszereken is látnia kellett volna, hogy a Hableány előtte halad, és merre tart.

Jurij C. -t először halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésével gyanúsították meg. Július végén azonban ismét őrizetbe vették és újabb gyanúsítást közöltek vele. Most már 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával is gyanúsítják. Ez azt jelenti, hogy az ukrán férfit most már nemcsak gondatlanság miatt terheli a felelősség, hanem azért is, mert nem kellő mértékben nyújtott segítséget a baleset után, vagy azt teljesen elmulasztotta.

A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet; hét távol-keleti turista élte túl a balesetet. Egy dél-koreai nőt még mindig keresnek.

Fotó: Mónus Márton / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik