Karafiáth: Az összeveretéshez lassan elég, ha nem szültél eleget

Ki látta a bényei falunapon összevert lány fotóit? A lányét, akinek bűne az volt, hogy egy buliban a szivárványos táskáját viselte.

És ki szembesült olyan cinikus megoldásokkal, mint amikor a mozgáskorlátozottaknak fenntartott vécé kulcsát csak lépcsőket megmászva, a második emeleti irodából kell elkérni?

És ki olvasta a Pesti Srácok újságírójának „bocsánatkérését”?

Érzi valaki úgy, hogy elég az érzékenyítésből, hiszen toleráns társadalomban élünk?

Vegyük végig, szép és nyitott hazánkban ki nem számít a többiekkel egyenlőnek, hanem csökkent értékűnek. A melegek a listavezetők, a minap írtam a homofób megnyilvánulásokról. Azóta berobbant a Coca-Cola melegplakátbotránya, mely még a Pride-nál is hevesebb indulatokat gerjesztett, mondván, „hagyjuk, hogy rázzátok a valagatokat a meneteteken, azt az egy napot kibírjuk, de plakátra ne másszon már a sok ratyi, mert az vírusként belemegy a kisgyerekek agyába”.

Jó, értem én, mi ez a rettegés. Az évek alatt megszokott, bőr alá behatoló, majd vérré váló „kormányzati tájékoztatások” csodás eredményt hoztak: az idegengyűlölet és a rettegés a mindennapok része lett.

Az lassan nem is extra, hogy ha migránsnak hisznek, neked annyi. Elég egy kendő a fejen, elég egy kicsit sötétebb bőrszín és kész a hisztéria.  A mai társadalomban már nem kell „nyíltan provokálni”, hogy kiess a pixisből. Elég, ha nem szültél. Vagy nem szültél eleget.

A Sziget Civilfalujában véletlenül csöppentem bele egy beszélgetésbe, ahol ráktúlélők osztották meg tapasztalataikat, ezzel is felhívva a figyelmet a megelőzés (életmód és szűrések) fontosságára. Fiatal nők beszéltek élményeikről, reményről és reménytelenségről, halálról és gyógyulásról. Végtelenül intim témák is előkerültek. Megrázó volt hallgatni, milyen az, amikor huszonévesen egyszer csak cserben hagy a tested. Amikor kiderül, nem biztos, hogy azokra számíthatsz, akiket támaszaidnak hittél. Amikor nőségedet és nőiességedet kikezdi egy petefészek- vagy emlődaganat. Amikor ott állsz kiszolgáltatva pici gyerekeddel, akire semmiképp sem szeretnéd rátolni a betegséged és szenvedésed terhét.

Az egyik hallgató a legkevésbé sem rosszindulattól fűtve az alig negyvenéves, hosszú felépüléstörténetét épp megosztó nőhöz fordult azzal, hogy ugye azért nem vállal gyereket, mert attól fél, hogy az utód örökölné a betegségre való hajlamot.

Dermesztő volt, ahogy a felépült asszony arról kezdett beszélni, hogy nem, ő nem önző, nem egoizmusból nem vállalt gyereket, és rengeteget tesz a társadalomért, sok önkéntes munkát végez, nem csak hedonista módon él bele a világba.

Mi akasztottuk meg furcsa védőbeszédét, hogy ez most nem az a közeg, itt biztonságban van, nem kell indokolnia, a döntése az övé, a teste az övé, az akarata az övé, senkinek sem tartozik elszámolással.

Vajon mi mindent élt át ez a nő, mi minden trenírozta, hogy rögtön a személyes tragédiáját használta pajzsnak a vélt vadidegen ítélkezőkkel szemben, csak hogy a puszta létezését igazolja?!

Ha örökké magyarázkodásra kényszerítenek, ha folyton feltételekhez kötik a méltóságodat, ha rendre azt sugallják, hogy másod-, harmadrangú állampolgár vagy, megkeményedsz. Ennyi fájdalommal a szívekben, ennyi ítélkezéssel és ennyi magunkba fordulással nem csoda, hogy reménytelenül hiányzik a szolidaritás a társadalmunkból.

Sehol sem tartunk az érzékenyítésben. Ideje lenne magasabb fokozatra kapcsolni. Hátha oda is eljut az üzenet, ahol most még a melegeket fogyatékosnak tartják, ahol a nőket megalázzák, ahol a mozgáskorlátozottakat látni sem bírják, ahol a hajléktalanokat vegzálják, ahol az idegeneket csípőből megvetik és üldözik.

Bár, ha mindenkit sikerül megfélemlíteni, félreállítani, eltüntetni, négy fal közé szorítani, valóban nem lesz szükség semmiféle érzékenyítésre.

Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu