Belföld

Hivatalos: Takaró Mihály mégis beleír a NAT-ba

Ezért havi 480 ezer forintot kap év végéig.

A minisztérium korábbi helyreigazítása csak arra vonatkozott, hogy a tárcával nincs szerződése Takaró Mihálynak, ezért a szocialista Mesterházy Attila rákérdezett, akkor kivel van.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának bármely
háttérintézménye áll-e szerződéses jogviszonyban Takaró Mihállyal?

Hajnal Gabriella miniszteri biztos irányítása alatt zajló NAT előkészítésben kapott-e bármilyen szerepet Takaró Mihály?

Amennyiben igen, mi a konkrét feladata és milyen díjazásért látja el azt?

Kiderült, Takaró Mihállyal szakértőként szerződtek a kerettanterv átdolgozására.

Rétvári Bence államtitkár azt írta, a Hajnal Gabriella miniszteri biztos irányításával működő,

közel ötven szakértőből álló kerettantervi munkabizottságok egyik tagja Takaró Mihály. A több évtizedes tanári gyakorlattal is rendelkező író-irodalomtörténész a magyar nyelv és irodalom kerettantervi bizottságban dolgozik.

A munkáját havi 480 ezer forintért látja el 2019. június 17-től az év végéig. Korábban a hvg.hu alapján mi is megírtuk, hogy az Emmi Takaró Mihályra bízta a hazafiasabb oktatást. Akkor a tárca sajtóosztálya helyreigazítási kérelmet juttatott el, mondván, nekik  a cikkben megjelölt Takaró Mihállyal nincs hatályos szerződésük.  Azt ugyanakor nem cáfolták, hogy az irodalomtörténésznek köze van a feladathoz.

Takaró Mihály: Esterházy kultúraromboló, tehát nem kell tanítani
Az irodalomtörténész egy előadáson arról is beszélt, hogy azok a szülők, akiknek kivándoroltak a gyerekei, valamit elrontottak.

Kiemelt kép: Youtube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik