Belföld

Ilyen pusztítást csinált az üzletben a volt élettársára támadó kecskeméti vadász

Mint arról korábban beszámoltunk, sörétes puskával ment be szerda délután egy vadász a kecskeméti Alföld Áruházba, hogy végezzen az ott dolgozó volt élettársával. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés kísérlete miatt indított nyomozást egy helyi lakossal szemben.

Többször is kerestük a nap folyamán a megyei kapitányság sajtóosztályát, hogy az ügy részleteiről, és arról érdeklődjünk, hogy beismerő vallomást tett-e az elkövető, válasz helyett elküldték a rendőrség honlapjára később feltöltött közleményük linkjét, és azt írták, hogy a nyomozás érdekeire tekintettel nem adnak ennél több információt.

Közleményükben azt írják, hogy a 75 éves gyanúsított és élettársa néhány hónappal ezelőtt összevesztek és külön költöztek, ám a férfi ebbe nem törődött bele. Magához vette az otthonában engedéllyel tartott – ám szabálytalanul átalakított – sörétes lőfegyverét és felkereste a nőt a munkahelyén.

A boltban a fegyvert a nőre fogta, az asszony azonban a pult mögé bújva egy gázsprayvel próbálta a volt élettársát ártalmatlanná tenni, aki dulakodni kezdett egy éppen az üzletben tartózkodó férfival. A rendőrségi felvételeken jól látszik, hogy a férfi milyen pusztítást csinált az üzletben. Az incidens során szerencsére senki sem sérült meg.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának nyomozói a kecskeméti férfit kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Helyesbítés

Cikkünk korábbi verziójában tévesen közöltük, hogy sok lövés dördült el a helyszínen, valójában egyszer lőtt a kecskeméti vadász.

Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik