Belföld

Súlyosítást kért az ügyészség a zárkatársukat halálra kínzó szombathelyi rabokra

Mint arról korábban beszámoltunk életfogytig tartó fegyházra ítélte a Szombathelyi Törvényszék májusban azt három rabot, akik rendszeresen kínozták, megalázták, majd megölték zárkatársukat két évvel ezelőtt. Az elsőrendű vádlott 33 év, míg a két társa 30, illetve 27 év múlva bocsátható leghamarabb szabadon feltételesen.

Az elsőfokú ügyész mindhárom elkövető esetében súlyosításért fellebbezett. Az ügyész fellebbezését a Győri Fellebbviteli Főügyészség változtatás nélkül fenntartotta. Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság ítélete törvényes és megalapozott volt, azonban az élet elleni bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, a testi épség elleni bűncselekmény elhúzódó elkövetése, valamint brutalitása a törvény teljes szigorának érvényesítését indokolja a feltételes szabadságra bocsátás időpontjának a megállapításában is.

Az életfogytiglanra ítélt három férfi 2017 tavaszán kezdte csicskáztatni az egyik zárkatársát. Napi rendszerességgel verték, és folyamatosan megalázták. Egyikük megtöltette vele vízzel a felmosóvödröt, és arra kényszerítette, hogy igya meg állva, közben testszerte bántalmazták majd csikket etettek vele. A rendszeres bántalmazások és kínzások május 11-től még inkább eldurvultak. A vádlottak kikötözték a cellatársukat, a száját lepedőből hasított csíkokkal betömték, felváltva ráálltak, taposták és ugráltak rajta.

Ezt követően ököllel ütötték és rugdosni kezdték a bordáit, majd addig fojtogatták, amíg el nem ájult. Amikor a sértett összecsuklott, felállították, és elölről kezdték a bántalmazást. A férfit a halálát megelőző 1-2 napban az I. r. vádlott arra kényszerítette, hogy megegye a felmosó cipőfűző vastagságú szálait.

A zárkák ellenőrzése során a férfit beküldték a mosdóba, illetve a mosdó elé térdeltették, mert oda az őrök nem láthattak be. Amikor a férfi a bántalmazások miatt vérzett, a szétnyílt sebet az I. r. vádlott egy öngyújtóval kiégette, a vért pedig feltakaríttatták vele, a véres törölközőt pedig kidobták az ablakon.

Pár nappal később a reggeli ébredéskor az elkövetők észlelték, hogy társuk a hányásában fekszik a mosdó előtt és hörög. Egyikük kikiabált a bv őrnek, hogy baj van, és amíg az őr a zárkához ért megbeszélték, hogy nem mondanak egymásra semmit és azt fogják előadni, hogy valaki más bántalmazta a zárkatársukat. A nappalos szolgálatot ellátó ápoló a zárkába érve megkezdte a férfi újraélesztését, de a rab életét már nem lehetett megmenteni.

Az orvos szakértők összesen 54 sérülést találtak az elhunyt rabon. Halálát fojtás okozta, életét az azonnali szakszerű orvosi ellátással sem lehetett volna megmenteni.

Beszámíthatóak a zárkatársukat megszégyenítő, halálra kínzó rabok
A saját hányásában megtalált rab négy nappal a halála előtt kérte, hogy tegyék át másik zárkába.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik