Kálmán Olgánál valószínűleg tényleg hirtelen jött a politikai szerepvállalás ötlete, mert a tévézés – kényszerű – abbahagyása és a főpolgármester-jelöltség között több más dolgot kezdett el csinálni. Kevés olyan ismert és elismert tévés van ma Magyarországon, mint Kálmán, és még kevesebb, aki idővel, lehetőségek híján, nem kezdte el felélni ezt az ismertséget és elismertséget. Talán Baló György volt az egyetlen, aki nem próbálta meg pénzre vagy szerepre váltani azt, amit a tévétől kapott.
Kálmán Olga kifejezetten nagy név, vele el lehet adni dolgokat, és erre Gyurcsány Ferenc előtt többen rájöttek már. Szinte pont az előválasztással egy időben jelent meg egy könyv, aminek az értelmezésén az utóbbi hetek sokat változtattak. Ha Kálmán nem indul el a főpolgármester-jelöltségért, akkor ez szimplán egy interjúkötet lenne a magyar politikai élet egyik érdekes szereplőjével, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel. Így viszont, hogy a kérdező maga is politikussá vált, a kötet kapott egy másik értelmezési réteget.
Értelmezési keretek
A Szeretemországnak már a címe is zavarba ejtő. Ez inkább lehetne egy hazafias Palya Bea-lemez címe, mint egy kétszáz oldalas interjúköteté egy hétgyerekes vidéki polgármesterrel, már stílusában sem illik igazán egyikük karakteréhez sem. Igazából viszont a könyv egy nagyon, nagyon hosszú interjú, amelyik stílusát tekintve bármelyik magyar újságban megjelenhetett volna.
Ezt azért fontos megjegyezni, mert interjúkönyvet írni valószínűleg akkor van értelme, ha a nagyobb terjedelem és a könyvforma hozzáad valamit a beszélgetéshez. Természetesen így is ad valamit hozzá, hiszen sokkal könnyebben értékesíthető, mint egy online interjú, de ilyenkor érdemes lenne igazodni ahhoz a tényhez, hogy kétszáz oldalon keresztül beszélget valaki egyetlen emberrel.
Ez pedig háromféleképpen lehet érdekes:
- Az egyik, ha az alany annyira érdekes ember, hogy bármilyen hosszan lehetne olvasni. Ilyen ember például Váncsa István.
- A másik, ha a kérdező nagyon keményen megszorongatja az alanyt. Ez lenne egyébként ideális, ha már egy politikussal készített interjúról van szó, és valami ilyesmi is lehetett a cél, de Kálmánnak ez nem igazán ment. A késői Egyenesent idézi a könyv, a kérdező folyamatosan fenntartja a kérdések nehézségének látszatát és az azokat körülvevő formaságokat, de valós tartalom nélkül.
- A harmadik pedig, ha nem interjút olvasunk, hanem beszélgetést. Végül a második verzió helyett valami ilyesmire sikerült ez a könyv is, csak nem túl jól. Egy beszélgetés ugyanis akkor lesz érdekes, ha mindkét fél érdekes dolgokat mond. De Kálmán és Márki-Zay beszélgetésében előbbi szinte csak olyan kérdéseket tesz fel, amikre a másik monológjának továbbvezetéséhez van szükség, az ilyet pedig barátból is kevésbé értékeli az ember.
Kicsit már ott megbicsaklik az ötlet, hogy miért akarnánk mi egy Márki-Zay Péter-interjút olvasni kétszáz oldalon keresztül. Volt olyan időszak, amikor Márki-Zay Péter elég érdekes embernek számított ehhez, ez az időszak a tavaly februári hódmezővásárhelyi választás környéke volt. Azóta viszont egyrészt nem sikerült összeverbuválnia a megfelelő mennyiségű és minőségű embert ahhoz, hogy komoly politikai szereplő váljon belőle, másrészt a magyar politika is eltávolodott tőle. Harmadrészt, ami ezeknél is fontosabb, kicsit jobban kiderült, hogy milyen ember Márki-Zay Péter, és mit gondol például a gyerekek fizikai bántalmazásáról.
Kontextus nélkül
De ezek csak a kontextust adják a könyvhöz, nem a tartalmat. A tartalom ugyanis egy politikai program, interjúformában előadva. Kálmán és Márki-Zay végigveszik a nagy politikai témákat a gazdaságtól az egészségügyön át a közmunkáig és a cigányságig, áthaladnak a migráción, az összefogáson, a jobboldal állapotán és egyebeken, hogy a végére ne érkezzenek meg igazán sehova. És azért nem érkeznek meg sehova, mert Márki-Zay, úgy fest, nem gondol különösebben érdekes dolgokat a világról. Ha ez a könyv Orbán Viktorral készült volna, biztosan nagyságrendekkel érdekesebb olvasmány lenne, pedig abban rengeteg őrjítő állítás lenne. Azt, hogy Márki-Zay mennyire képes tűpontos megfigyelésekre, talán ez a mondat írja le az Amerikában töltött idejéből:
Hogyha valaki közgazdász és marketinggel foglalkozik, akkor az Egyesült Államokban nagyon sokat tud tanulni, ott professzionális szinten űzik ezt a szakmát.
Mondom ezt úgy, hogy Márki-Zay történeteiből talán egyedül az Amerikában és Kanadában töltött időről szóló rész az, ami érdekes olvasmány, de annyira ez sem az, hogy egyetlen mondatban össze tudnám foglalni, miért érdemes elolvasni.
Vannak még érdekes pontok a könyvben, pár tíz oldalanként elejtve, mint amikor Márki-Zay elmondja, hogy Lázár munkát ajánlott neki 2009 környékén, és hogy a megvilágosodásakor jött rá, hogy el kell indulnia polgármesternek, és hogy ugyan a belső megérzést Istentől kapta, de ezt azért nem úgy kell érteni, hogy a jóisten leszólt neki, hogy
Péter, menj, és váltsd le az Orbán-rendszert.
A könyv nemrégiben készülhetett el, mert Márki-Zay még utal benne Toroczkai László videójára, amelyben a VIII. kerületet járja és giroszosoktól retteg. Ennek ellenére rettenetesen sokat változott a könyv körüli kontextus, amit Kálmán Olga egyik visszakérdezése mutat meg a legjobban. Itt a két szereplő épp arról beszélget, mennyit ígérgetnek a politikusok kampányban, de Kálmán egy ponton borzasztó hosszan fakad ki, hogy szerinte nem elég, ha egy politikus megoldásokat mond, azt is el kell mondania, erre miből lesz pénz.
Lehet azt mondani, hogy aki ezt vállalja be, hogy adni fog a népnek, az populista, de a valóságban meg egyszerűen nem fogják komolyan venni azt a politikust, aki nem támasztja alá a terveit a szükséges források meghatározásával. Ha valaki azt kérdezi a választóktól, szeretnétek olimpiát? A válasz: Igen, de miből?
Hetekkel később pedig maga a Demokratikus Koalíció főpolgármester-jelöltjévé nemesedő Kálmán Olga jelentette be, hogy egy héttel a jelöltsége után elkészült a programja, amiben kizárólag olyan elemek vannak, amelyekre semmiféle pénzügyi hátteret nem vázolt fel, viszont annál ambiciózusabb, szinte tervgazdasági változásokat szeretnének elérni Budapesten. Valószínűleg ez az irónia érdemessé teszi a könyvet arra, hogy mégis elolvassuk.
Kiemelt kép: Marjai János/24.hu
