Belföld

12 milliárdot hoztak Vajna kaszinói, és ez majdnem mind el is hagyta az országot

Andy Vajna halála előtt nemcsak a Tv2-t tette nyereségessé, öt fővárosi kaszinója is megdöntött minden eddigi rekordot. A játékbarlangokat üzemeltető  LVC Diamond Kft. 2018-ban 28,3 milliárd forint bevételt és 9,6 milliárd forint adózott eredményt produkált. Ez azt jelenti, hogy csaknem 4 milliárddal haladta meg a forgalom a 2017-es évről vallott 24,6 milliárdot, ugyanakkor 2,5 millárddal több profitot mutattak ki.

A tulajdonos, a Las Vegas Casino Zrt. 9,46 milliárd osztalékot hagyott jóvá év közben, amit az év végi eredmény láttán 2,75 milliárddal megtoldott, így összesen 12,2 milliárd forint osztalékot fialt.

Ami a Las Vegas Casino Zrt.-t illető, az anyacég 1,6 milliárd forint árbevételt kasszírozott, zömmel a leányától beszedett jogdíjakból és menedzsmentdíjakból, a pénzügyi bevételek között pedig megjelenik a kaszinókból befolyó osztalék. Negyedévenként itt is osztalékelőleget hagytak jóvá, év közben összesen 10,25 milliárd forintot, amit az év végén 270 millióval fejeltek meg. Az alapító így összességében több mint 10,5 milliárd forint kifizetéséről határozott. Ez nem más, mint a Luxemburgban bejegyzett Las Vegas Casino s.a.r.l., vagyis

a kaszinókból összegereblyézett profit nagyobb része már el is hagyta Magyarországot.

A végső állomás azonban aligha Luxemburg, a Vajna-féle, offshore cégekkel tűzdelt háló végpontjának a delaware-i Cinergi Entertainment Inc. látszik, amely a főszereplője volt az egykori sztárproducer egyik utolsó üzleti húzásának, amellyel 36 milliárd forintnyi vagyont kerített körbe:

Andy Vajna 36 milliárdot kerített körbe néhány mozdulattal
Egy kalifornai adószakértő, Andy Vajna bizalmasa vette kézbe az ügyeket, ő ült a sztárproducer elnöki székébe. Most már az a kérdés, kik férhetnek hozzá a Vajna halála előtt átrendezett vagyonhoz.

A G7.hu a mérlegadatok alapján úgy becsüli, hogy ezzel a sebességgel a 2024-ben lejáró koncessziós időszak alatt még 60 milliárd forintot kaszálhat a kaszinókkal, aki Vajna örökébe lép.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka László 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik