Tizenöt-húsz évvel ezelőtt még L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője is azt hitte, hogy egy jó iskola képes lefaragni a gyerekek otthonról hozott hátrányait. Aztán telt-múlt az idő, és világossá vált, hogy kitalálhat bármilyen alternatív oktatási koncepciót, alapíthat művészeti iskolát, ettől még egyetlen halmozottan hátrányos helyzetű gyereknek se lesz jövőképe.
Rájöttünk, hogy az iskolában kapott fejlesztést leamortizálja az otthoni közeg, hiszen a család teljesen más üzeneteket, értékrendet közvetít a gyerek felé
– mondta L. Ritók az alapítvány berettyóújfalui központjában, ahonnan összesen 27 települést érnek el, ebből hat helyen iskolát is működtetnek. Kilátástalan körülmények közt élő emberekkel dolgoznak, akár olyan zsákfalvakban mint a román határ közelében fekvő Told, ahol még egy kocsmát is képtelenség nyereségesen működtetni. Néhány éve már bemutattuk, hogyan kezdődött itt az idillteremtés néhány kerti pottyantós felállításával.
„Nem lehet elvárni, hogy egy olyan családban, ahol nincs kultúrája a mesélésnek vagy a beszélgetésnek, teljesítsék azt, amit az iskola kér irodalomismeretben vagy kommunikációban”. Ezért nagyjából tíz éve úgy döntöttek, szorosabbra fűzik a kapcsolatot a családokkal, és feltérképezik, mi minden áll annak a hátterében, hogy a gyerekek a képzetlen, nyomorban élő szüleik életútját ismétlik.
Így vált az Igazgyöngy iskolafenntartóból olyan szervezetté, amely a közösségfejlesztéstől az adósságkezelésen át a munkahelyteremtésig egy sor területen segíti a Berettyóújfalu környékén élő szegényeket. L. Ritók és munkatársai mára alaposan kiképezték magukat olyan témákban, amelyek távol esnek a tanítástól vagy a mindennapos segítő munkától. Feltárták, milyen különbségek vannak az oláh cigány családok és a romungrók mentalitása, életvitele, kommunikációja között, igyekeznek kezelni a köztük levő feszültségeket. Figyelnek a tősgyökeres falusiak és a betelepülők közti ellentétekre, vagy a hivatalok és a roma családok viszonyára. Ismerik a gyermekvédelem, a bűnözés, a prostitúció vagy a kábítószer körüli problémákat, és minden olyan veszélyt, amely az általuk elért családokra leselkedik.
Közben társadalmi vállalkozást is indítottak, hogy munkahelyet teremtsenek ott, ahol épeszű ember sosem fog céget alapítani, olyan embereknek, akiktől máshol inkább gyorsan megszabadulnak. Ez mostanra annyira kinőtte magát, hogy az Igazgyöngynél üzleti tervekben, marketingben és brandépítésben kezdtek gondolkodni. Egy PR-cég, a DekoRatio Branding & Design Studio lett a pro bono partnerük abban, hogy jobban tudják értékesíteni a helyi asszonyok hímzéseiből készült táskákat, mobiltartókat és pénztárcákat. A márka neve SZUNO lett, ami cigányul álmot jelent, a köré épített kampányt pedig egy budapesti belvárosi stúdióban mutatták be néhány héttel ezelőtt.
De jó-e, ha egy alapítvány ebbe az irányba fordul, mit lehet elérni egy ilyen társadalmi vállalkozással, és miért fontos, hogy az emberek ne szánalomból vegyék meg a szegénységben élők kézműves termékeit?
Milliós tartozások miatt nem vállalnak munkát
Rossz úthálózat, hiányzó infrastruktúra, bűnözés, képzetlenség
– sorolta L. Ritók, mennyi minden akadályozza, hogy bárki jó ötletnek lássa vállalkozást indítani Toldon és környékén. A mostani, munkaerőhiányos helyzetben persze nem lehetetlen elhelyezkedni: akik könnyebben mozognak, akár távolabbi településeken is munkát vállalnak, és nem is keresnek rosszul. „Egy építkezésen dolgozva akár napi 15 ezer forintot is kapnak, egy társadalmi vállalkozás nem tudja felvenni ezzel a versenyt, még akkor sem, ha minimálbért kínál. De nem mobilizálható mindenki, mindig van, aki otthon marad a faluban, velük is kezdeni kellene valamit”.
Ráadásul akik el is mennek dolgozni, legfeljebb hónapokig tartó munkákat találnak, és „amíg utána fel nem élik az ott megkeresett pénzt, nem is motiváltak a munkakeresésre”. Ezek többnyire nem legális foglalkoztatások, L. Ritók szerint iszonyatosan sokan dolgoznak feketén. „Újabb gond az is, hogy szinte mindenkinek van valamilyen tartozása, többnyire személyi kölcsönök és rezsihátralékok miatt, akár milliós nagyságrendben. Ha hivatalosan munkát vállalnak, azonnal észreveszik őket a behajtócégek, és elvonják a fizetésük 30-50 százalékát. Felveszünk valakit 149 ezer forinttal, és máris elveszíti a fizetése egy részét. Ha viszont feketén dolgozik, rejtve marad, ezért sokan inkább ezt választják”. A feketemunkán keresett pénz azonnal ott van az ember zsebében, „társadalombiztosítással vagy nyugdíjjal kapcsolatos tudatosság pedig egyáltalán nincs”.
Az Igazgyöngy társadalmi vállalkozásában főleg azokra építenek, akiknek esélyük sincs messzire utazni a munka miatt. Ilyen a nők többsége, főleg a kisgyerekes anyák, akik nem tehetik meg, hogy elmennek egy másik faluba, hiszen akkor nem érnének oda délután az óvodába vagy az iskolába a gyerekért.
Kezdettől fogva nők dolgoznak a SZUNO-projektben is, de L. Ritók szerint ez nem tudatos döntés eredménye, talán inkább azért lehet, mert nőként ő is előbb szót tudott érteni a kisgyerekes anyákkal. „A hímzéssel elsősorban őket lehetett megszólítani. Ahogy a gyerekeknél a művészeti iskolában, a felnőtteknél is az alkotást akartam középpontba helyezni. Ez a sikerélmény miatt fontos. Persze a kertben is együtt tudunk örülni, ha kihajt vagy szépen növekszik valami, de az alkotás kicsit más. Tökéletes terep az önbecsülés és a szociális kompetenciák fejlesztése szempontjából”.
A SZUNO-ban résztvevő nők a gyerekek iskolai rajzaiból dolgoznak: az azokon előforduló mintákat hímzik ki, és ezek kerülnek rá mindenféle kiegészítőkre, például hátizsákokra vagy pénztárcákra. „Az elején egy sort én hímeztem, egy sort ők. Nehezen indult, de lassan belejöttek” – mondta L. Ritók. „Egyrészt persze örülnek, hogy plusz jövedelemhez jutnak, másrészt látom, mennyire büszkék magukra, amikor felteszünk egy-egy terméket a Facebook-oldalunkra, és megismerik, hogy azt ők készítették. Ez sokat jelent számukra”.
Ha van pár szabad perc, indulhat a hímzés
Szalai Imréné Angéla nem csak gondozott veteményeskertjéről ismert a faluban, de régi motorosnak számít a SZUNO-projektben is. Amikor egy szerdai délutánon találkoztunk vele, akkor is épp egy csőrét lógató gólyát próbált kihímezni a készen kapott minta segítségével. A húgával, lányával és unokáival egy kétszobás házban élő Angéla számára jól jön a plusz pénz, ráadásul ezt a munkát otthon is el tudja végezni, amikor éppen van néhány szabad perce.
Ha elég időt tud rászánni, hetente négy-öt mintát is kihímez, amiért darabonként négyszáz vagy nyolcszáz forintot kap, attól függően, hogy mekkora mintáról van szó. 4600 forint értékű minta kihímzése után az alapítvány bejelenti egy nap munkaviszonyra.
Az én feladatom a minták és a termékek tervezése, ezen kívül a munkafolyamatok betanítása és koordinálása. A gyerekrajzok alapján hímzésmintákat és más, kézzel festett mintákat tervezek, de a munkám legfontosabb része a betanítás és a koordinálás. Ez fejlesztő tevékenység, amely során figyelembe veszem, kik dolgoznak a projektben, és az ő készségeikhez, képességeikhez igazítva találom ki a munkafolyamatokat, amelyek idővel egyre összetettebbek lesznek. Ettől szociális ez a tervezői munka
– mondta Gyetvai Piroska szociális dizájner, aki a Heves megyei Pélyből jár Toldra dolgozni heti 20 órában.
Mivel ő is hátrányos helyzetű térségből származik, eleve fogékony a társadalmilag érzékeny témákra, úgyhogy már az egyetemen is próbált ilyen feladatokat találni magának. Egy ideig például egy olyan alapítványnak dolgozott, amely fémezett fóliák, például csipszes zacskók újrahasznosításával foglalkozott. „Fél éven át terveztük és fejlesztettük az ezekből készült termékeket”.
Korábbi évfolyamtársai közül egyetlen embert ismer, aki a diplomaszerzés után szociális irányba ment tovább. Szerinte nem véletlen, hogy ő is egy nehéz helyzetben levő régióból, Miskolcról származik. „Az itteni munkám nemcsak a művészetről szól, hanem arról is, hogyan kell kommunikálni, elfogadni egymást különböző szociális nehézségekkel, társadalmi problémákkal küzdő emberekkel. Az egyetemen sosem kellett a lélekkel foglalkoznunk, itt viszont ez is nagyon fontos”.
Az általa készített minták kerülnek aztán a hímzőasszonyokhoz, majd a kézzel készült hímzések két varrónőhöz, akik korábban közmunkásként dolgoztak. Ők készítik el a Piroska által tervezett, kész SZUNO-termékeket, amiket aztán bárki megrendelhet az interneten.
Ne szánalomból vegyék meg!
A néhány éve működő SZUNO-projekt mostanában fordult igazán komolyra, amikor úgy döntöttek, profi kampányt rendelnek mellé, és önálló márkát próbálnak építeni belőle. Ezzel az a céljuk, hogy ne csak olyanok rendeljenek a táskákból, neszesszerekből és más holmikból, akik szegény embereken akarnak segíteni, hanem olyanok is, akiket ez egyáltalán nem érdekel, egyszerűen csak szeretik a minőségi és egyedi dolgokat.
Akkor értettem meg, mennyire fontos ez a fókusz, amikor lehetőséget kaptunk Brüsszelben, az Európai Parlament egyik épületében árulni a termékeinket egy karácsonyi vásárban. A mellettünk levő pultnál gyöngyörű, kézzel készített dobozokat láttam, és csak a bennük levő kártyáról tudtam meg, hogy egy harmadik világbeli asztalost támogathatok a vásárlásommal. Egy másik pultnál Ázsiában készült kasmír kendőket árultak, szintén hátrányos helyzetű emberek munkáit. De ezeket nem szánalomból vették meg a vásárlók, hanem mert hibátlan termékek voltak. Mi is ezt akarjuk elérni
– mondta L. Ritók, akit néhány éve a világ legnagyobb társadalmi vállalkozóit összefogó Ashoka tagjai közé is beválasztottak.
„Ha szociális üzenettel akarjuk eladni a termékeinket, akkor mindig az emberek jószándékára, segítőkészségére kell számítanunk. Azt gondoljuk, hogy gyorsabb és nagyobb üzleti sikert érhetünk el, ha magát a terméket állítjuk a középpontba”. Szerinte azokban a programokban, amelyekben hátrányos helyzetű embereket foglalkoztatnak, és kézműves termékeket készítenek, ez nem egy tisztázott szempont, ezért sokszor használhatatlan, esztétikailag kifogásolható termékeket árulnak, azzal számolva, hogy majd szociális érzékenységből fizetnek érte. Ha viszont sikerülne igazán vonzóvá tenni a SZUNO-t, azzal hosszú távon önfenntartóvá válna a vállalkozás. Ettől még messze vannak, egyelőre a bekerülési költségek bő egyharmadát finanszírozzák az eladásokból, a többit még az alapítványnak kell kipótolnia.
Ettől függetlenül a mi társadalmi vállalkozásunkban nem a textil holmi az igazi termék. Ez csak egy eszköz, hogy embereket hozzunk helyzetbe, ellássuk őket munkával és kompetenciával, és talán másfajta jövőkép bontakozzon ki előttük. Ez a küldetésünk, de attól még ezt fenn kell tartanunk valamiből.
A 12-13 évesekben már látszik a szép jövő
Az Igazgyöngyben a SZUNO mellett lekvárt és préselt tüzelőanyagot, brikettet is készítenek társadalmi vállalkozásban, illetve van kertjük és asztalosműhelyük is, ezzel a férfiakat is bekapcsolják a kézművesmunkába. L. Ritók szeretné, ha előbb-utóbb a többi tevékenységük is a SZUNO-hoz hasonló szintre jutna, és azokat is önfenntartóvá tehetnék.
A társadalmi vállalkozásban végzett munka jó esetben tényleg változást hoz az emberek életébe, ami L. Ritók szerint „jelentheti azt, hogy hosszú távon mobilissá válnak és elköltöznek, máshol keresnek munkát a családjukkal, de azt is, hogy nálunk dolgoznak, és fix, tervezhető jövedelmet kapnak”. Viszont fontosnak tartja, hogy a vállalkozás nem önmagában áll, hanem kiegészíti az összes többi tevékenységüket a művészeti képzéstől a közösségfejlesztésig. „Pont az a munkánk lényege, hogy nem lehet belőle egy valamit kiemelni, minden eleme támogatja egymást. Ezt sokan nem értik, és egy-egy részt próbálnak csak átvenni, ami önmagában nem hoz fenntartható, beépülő eredményt. A komplexitás biztosíthat csak valós megoldást”.
Vannak olyan távlati céljaink is, hogy az Igazgyöngy, amennyire lehet, vonuljon ki a toldiak életéből, és az általunk felkészített helyiek végezzék a mostani feladatainkat. Viszont látnunk kell, hogy ezt a mostani felnőtt generációval nem tudjuk megcsinálni. Ugyanakkor ott a tanodánk, ahol a 12-13 éves gyerekek közt érzékelhetően vannak olyanok, akik másfajta jövőt képzelnek el maguknak. Nem azt látják maguk előtt, hogy a biharkeresztesi középiskolából kiesve, 16 évesen is lehet gyereket vállalni, aztán otthon maradni, hanem hogy normális szakmát szerezzenek. Ha lesz köztük olyan, aki akár működtetni tudja a webshopunkat, vagy megszervezni azt a munkát, amit most mi csinálunk, az már egy fenntartható vállalkozás lesz.
Ez viszont egy nagyon lassú folyamat, L. Ritók szerint, ha azonnal kapna 500 millió forintot vállalkozásfejlesztésre, nyilván könnyebb lenne a munkája, de akkor sem haladna gyorsabban. „Azért, mert ez a probléma generációkon át lett ekkora, és a megoldáshoz is hosszú távú munka szükséges. Nem lehet sürgetni, a szemléletváltás nem egyik pillanatról a másikra történik. Biztosan fennmaradó változást pedig nem lehet kikényszerített, csakis fejlesztett módon. Ehhez pedig idő és türelem kell.”
