Belföld

Márki-Zay a csalódott Orbán-hívőkben bízik

Szerinte a fülkeforradalom is felfalhatja saját gyermekeit.

A Cívishír szerint Hadházy Ákos független képviselő és Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke kedden  Debrecenben megtöltötte a művelődési házat. Hódmezővásárhely polgármestere azt mondta, az Orbán-rezsim erkölcsileg megbukott, már szégyen a korrupt hatalomhoz csatlakozni,

egyre kevesebb ember hajlandó közösséget vállalni a tolvajokkal.

Szövetségese, Hadházy Ákos jelezte, nem ő vagy Márki-Zay Péter dönti meg a kormányt, hanem azok, akik már látják az igazságot. A hatalom legyőzéséhez a korrupciós ügyeket feltáró politikus szerint a kormánytól el kell venni a „szabadon lopható” uniós pénzeket”. (Erre jó az Európai Ügyészség.)

A kormányellenes erőknek meg kell szervezniük magukat, az őszi önkormányzati választásokra a tavaly áprilisinál sokkal több ellenzéki szavazatszámláló biztos kell a válaszókörzetekben.
Ennek kapcsán Márki-Zay Péter emlékeztetett rá, a Fidesz–KDNP átlagosan 10 százalékkal jobb eredményt ért el ott, ahol nem voltak ellenzéki  biztosok.

Hódmezővásárhelyen ősszel úgy igyekeznek megelőzni a választási csalásokat – erősítette meg –, hogy 1 millió forintos jutalmat ajánlanak a jogerős bírói ítélettel záruló visszaélések leleplezőjének.

A zseniális Orbán Viktor, bár inkább ördögien ravaszt mondok, mert az ellenzéki oldalon nem szeretik az előbbi minősítést, megalkotta a centrális erőtér leválthatatlannak tartott modelljét. Egykörös választási rendszer egy gátlástalan, korlátlan erőforrásokkal rendelkező, korrupt kormánypárttal és egy széttöredezett, egymást még a Fidesznél is jobban utáló ellenzékkel.

Márki-Zay Péter elárulta, az ellenzéki pártokat ő sem kedveli, de a jogállamot, a demokráciát, az uniós elkötelezettséget csak összellenzéki összefogással lehet helyreállítani.

Egy körzet, egy közös jelölt és ugyanez a polgármester-jelöltek esetében is.

Szerinte ez a kormányerők legyőzésének kulcsa. Mint mondta: sokkal több jobboldali, a Fideszből, KDNP-ből kiábrándult, helyben elismert olyan jelöltre van szükség, akire a fideszesek is átszavazhatnak. Márki-Zay Péter esélyt lát arra, hogy 23 megyei jogú város felében ellenzéki legyen a polgármester.

Toroczkai irtózik a Márki-Zay-féle politikusoktól
Szerinte a magyaroknak nincs szükségük az ilyen színtelen, szagtalan, értékek és elvek nélküli politikusokra

Ajánlott videó

Olvasói sztorik