Gazdaság

Hivatalosan is Mészáros és veje fejlesztheti az észak-balatoni vasútvonalat

Még júniusban írtuk meg, hogy Mészáros Lőrinc egyik cége, az R-Kord, és vejének, Homlok Zsoltnak az érdekeltsége, a Vasútvill nyerte el az észak-balatoni vasútvonal egyik szakaszának felújítási munkálatait 23 milliárd forint értékben.

Szerdán a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. közölte az MTI-vel, hogy sikeresen lezárult a Szabadbattyán-Balatonfüred közötti szakasz villamosítására kiírt közbeszerzés, a munkát a Vasútvill Kft. és az R-Kord Kft. alkotta ÉB 2018 Konzorcium nyerte el.

A tervezést és kivitelezést is magában foglaló, mintegy nettó 23 milliárd forintos beruházás során a Szabadbattyán és Balatonfüred közti 55 kilométeres vonalszakasz villamosítása mellett Polgárdi, Balatonkenese, Balatonfűzfő és Alsóörs állomásokat átépítik és akadálymentesítik. Ennek keretében az állomásokon cserélik a szükséges kitérőket, 55 centi magas peronokat építenek, korszerűsítik az utastájékoztató rendszert és felújítják a térvilágítást, Szabadbattyánban pedig a transzformátor alállomást is bővítik.

A közlemény szerint a tervezési feladatok elvégzését követően a látványos kivitelezési munkálatok 2019 őszén kezdődhetnek meg, a teljes fejlesztés körülbelül 2,5 év múlva készül el.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik