Belföld

Palkovics László is szerzett egy olcsó önkormányzati lakást a Várban

A budai Várnegyedben található Táncsics Mihály utcában, egy patinás műemléképületben bérel meglehetősen olcsón önkormányzati lakást Palkovics László innovációs és technológiai miniszter – derítette ki a 24.hu.

Bár a miniszternek a legutóbbi vagyonnyilatkozata alapján van egy csaknem 400 négyzetméteres családi háza Kecskeméten, a jelek szerint a Mátyás-templom szomszédságában található ingatlanban lakik életvitelszerűen. Erre utal, hogy a tárcavezető vezetékneve szerepel a kaputelefonon, valamint az is, hogy a múlt csütörtökön hajnalban – miután arról kaptunk információt, hogy több más, Fideszhez közeli személyiséghez hasonlóan a mostanában a tudományos akadémiával viaskodó Palkovics is kedvezményes áron bérel lakást a Várban – sikerült lefotóznunk őt a helyszínen. Az öltözéke alapján vélhetően edzésből érkezett haza.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Palkovics számíthatott a jöttünkre, legalábbis fotósunkat meglátva azt kérdezte:

A 24.hu-tól jöttek?

Majd mielőtt kérdéseket tehettünk volna fel, bement a kapun.

Ezután kérdéseket küldtünk a miniszternek, egyebek mellett arról érdeklődve, mióta lakik a Táncsics utcai lakásban és mekkora bérleti díjat fizet érte. Palkovics László nevében az Innovációs és Technológiai Minisztérium sajtóosztálya válaszolt. Közölték, hogy Palkovics lakáscserével jutott hozzá az önkormányzati lakás bérleti jogához 2013-ban, vagyis még az előtt, hogy felsőoktatási államtitkárrá nevezték ki. (Palkovicsot 2013-ban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépjárművek és Járműgyártás tanszékének vezetőjévé választották, az Orbán-kormányban a 2014. tavaszi választás után vállalt funkciót.)

A 63 négyzetméteres ingatlanért az önkormányzat által megállapított úgynevezett költségelvű bérleti díjat fizeti a miniszter, ám a tárca a pontos összeget nem közölte.

Ugyanakkor a Budavári Önkormányzat lakásrendelete alapján kiszámítható, hogy négyzetméterenként 510 forintot fizethet Palkovics, így a lakás bérleti díja alig több mint 32 ezer forintra jön ki havonta.

Ez az összeg azért is kirívóan alacsony, mert az egyik legnagyobb ingatlanportál adati szerint a környéken a hasonló méretű lakásokért piaci alapon akár ennek a tízszeresét is elkérhetik. A szomszéd utcában például egy 67 négyzetméteres lakást 350 ezer forintos bérleti díjjal kínálnak kiadásra.

Az innovációs minisztérium arról is tájékoztatta lapunkat, hogy a szóban forgó Táncsics utcai ház egy másik önkormányzati lakásában élnek a miniszter feleségének szülei, immáron több mint ötven éve.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Meglehet, a miniszter lelkes olvasója lapunk cikksorozatának, amelyben feltártuk, hogy több, fideszes kötődésű közéleti szereplő is igen olcsón lakik az I. kerületi önkormányzat lakásaiban, ezért számított érkezésünkre. A másik lehetőség, hogy tájékoztatták lapunk érdeklődéséről. A miniszterrel való találkozás előtt ugyanis a fideszes vezetésű Budavári Önkormányzatnál érdeklődtünk a lakásról, majd közérdekű adatigénylést is beadtunk, amelyre egyelőre nem kaptunk választ.

Palkovics László miniszteri fizetése tavaly havi bruttó 1,1 millió forintról 1 millió 782 ezer forintra nőtt, az idén pedig már 1 millió 980 ezer forint. Vagyonnyilatkozatában emellett feltünteti, hogy havi bruttó 540 ezer forintot kap a Széchenyi István Egyetem kutatóprofesszoraként. Az elmúlt években az Akadémia rendes tagjaként havi 455 ezer forintot kapott, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetétől pedig havonta 800 ezer forintot vett fel, a Magyar Narancs szerint úgy, hogy évek óta nem publikált.

Emlékezetes, hogy szintén a Táncsics Mihály utcában, a saját maga által vezetett kerülettől jutott önkormányzati lakáshoz az I. kerület polgármestere, Nagy Gábor Tamás, akinek a szülei is önkormányzati lakást szereztek a Várban. Számos, a Fideszhez közeli fontos ember, köztük Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, valamint a Semjén Zsoltot kitüntető Safari Club elnöke is bagóért bérel önkormányzati lakást a Várban.

Lázár János vadásztársa, a Habsburg főherceg is kirívóan olcsón kapott önkormányzati lakást
Az egykori császári család sarja 2015 óta lakik a budai Várban. Egy felújított műemléképület 117 négyzetméteres lakásáért 71 ezer forintot fizet havonta.

Mindeközben folyamatosan emelkednek az ingatlanárak Budapesten, tavaly már havi 150 ezer forintra ugrott egy átlagos albérlet ára.

Két éve nyomoznak

A Budavári Önkormányzat által feltűnően olcsón osztogatott bérlakások ügyében hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt mintegy két éve rendelt el nyomozást a IX. kerületi Ügyészség. A rendőrség először lesöpörte az ügyben érkezett feljelentéseket arra hivatkozva, hogy nem történt bűncselekmény, ám az ügyészség felülbírálta a nyomozókat és kötelezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztályát, hogy vizsgálja ki az ügyet. Az eljárás azóta is folyik.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik