Belföld

Az NVB elutasította a Momentum kifogását is a kormányzati plakátokkal kapcsolatban

A Demokratikus Koalíció (DK) után a Momentum kormányzati hirdetések miatt benyújtott kifogását is érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden.

A Momentum – hasonlóan a DK-hoz – a Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét is ábrázoló kormányzati hirdetések miatt fordult az NVB-hez, és kérte, a testület állapítsa meg, hogy a kormány megsértette a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét.

Az NVB azonban keddi ülésén egyhangú döntéssel érdemi vizsgálat nélkül elutasította a kifogást.

A NVB határozatában megismételte a DK kifogásának elbírálásánál már leírtakat, vagyis a kifogás a kampányidőszak előtti tevékenységet kifogásolja, a testületnek ezért nincs hatásköre a megítélésére. A választási bizottságok ugyanis a kampánytevékenységet kizárólag kampányidőszakban vizsgálhatják, amely a szavazás napját megelőző 50. naptól – ez az EP-választás esetében április 6. – a szavazás befejezéséig tart. Az NVB ezen érvelését a DK ügyében a Kúria már megerősítette.

A Momentum kifogásának érdemi vizsgálat nélküli elutasítását az NVB szerint az is indokolta, hogy a párt még nem vetette magát nyilvántartásba a május 26-i európai parlamenti (EP-) választásra, így nem jogosult kifogás benyújtására. Továbbá a kifogásban megjelölt székhely nem egyezett a bírósági nyilvántartásban szereplővel, és a kifogás benyújtására meghatalmazást adó személy már nem törvényes képviselője a pártnak.

Az NVB ezek alapján a kifogást elutasította. A határozat nem jogerős, ellene három napon belül a Kúriához lehet fordulni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik