Belföld

Büntetésének félbeszakítását kérte a gyilkosság miatt elítélt Hatvani

Megkezdődött a több mint két évtizeddel ezelőtti Prisztás-gyilkosság ügyében elrendelt perújítási eljárás a Fővárosi Törvényszéken. Portik Tamást és társát, Hatvani Istvánt valamint az  ügy harmadrendű vádlottját, Fazekas Ferencet hatalmas biztonsági intézkedések közepette kísérték a bíróságra a TEK-esek és a biztonságiak. A gyilkosságot magára vállaló Jozef Rohácot nem idézték be.

A Fővárosi Ítélőtábla tavaly novemberben döntött úgy, hogy perújítást rendel el az 1996-ban történt Prisztás-gyilkosság ügyében. Erre azért volt szükség, hogy tanúként tudják kihallgatni a gyilkosság elkövetését magára vállaló Jozef Rohácot.

A Fővárosi Törvényszék jó három évvel ezelőtt Portik Tamást és a gyilkosságot végrehajtó testőrét, Hatvani Istvánt is bűnösnek mondta ki emberölés miatt. Portik felbujtásért 10 év fegyházat, Hatvani 9 évet kapott. A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság azonban 15-15 év fegyházra súlyosította a büntetésüket.

Az ítélet indoklása szerint az alvilág bankárának is becézett Kisbandinak, vagyis Lakatos Andrásnak Portik 80 millió, Prisztás pedig 100 millió forint kölcsönt adott. Kisbandi mindkettőjüknek ugyanazokat a XII. kerületi ingatlanokat ajánlotta fel fedezetként. Mivel Portik és Prisztás is igényt tartott a több mint 300 millió forint értékű ingatlanokra, találkozót beszéltek meg a Művészinas étterembe, hogy megállapodjanak. Miután nem jutottak dűlőre, Portik parancsba adta a testőrének, hogy „nyírja ki” Prisztást, akit a megbeszélés után néhány nappal a Ladik utcába csaltak.

Amikor az üzletember kinyitotta a gépjármű ajtaját, hogy beszálljon, a kerékpárral érkező, kezén kesztyűt és nejlonzacskót viselő Hatvani fejbe lőtte. Prisztás perceken belül meghalt. Hatvani a kerékpárral elhajtott a helyszínről. Az elkövetéshez használt ruhát, fegyvert és kerékpárt a Dunába dobta.

A bíróság ismertette, hogy a jogerős ítélettel szemben Hatvani védője 2017 decemberében perújítási indítványt terjesztett elő, amelyben kérte védence szabadságvesztésének félbeszakítását. A védő új bizonyítékként jelölte meg a Hír TV Riasztás című műsorában 2017. november 21-én lejátszott telefonbeszélgetést, amelyen – a más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő – Rohác kijelentette, hogy a Prisztás-ügyben ártatlan emberek vannak elítélve, és bizonyítékokkal alátámasztva meg akarja nevezni az elkövetőt.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A Fővárosi Ítélőtábla 2018. január közepén a védő perújítási indítványát elutasította. A Kúria viszont új eljárás lefolytatására utasította az ítélőtáblát, rámutatva arra, hogy Rohácot az alapügyben nem hallgatták meg, ezért a megalapozott döntéshez szükséges perújítási nyomozás keretében kell kihallgatni.

Az ítélőtábla 2018. júliusi, perújítási nyomozást elrendelő végzésének megfelelően Rohácot a nyomozóhatóság tanúként hallgatta ki. A szlovák férfi többórás vallomása során azt állította, hogy egy dunaszerdahelyi bűnözői csoport megbízásából követte el a gyilkosságot. Állítása szerint, amikor Prisztás kilépett az utca túloldalán lévő épületből, és a kocsijához ment, akkor odabiciklizett hozzá és hátulról fejbe lőtte. Azt viszont már nem tudta megmondani, milyen biciklivel volt. Rohác azt is elmondta, hová támasztotta le a kerékpárt, miután beült cinkostársa kocsijába, akivel együtt távozott. Akkor még azt állította, hogy neki adta át a gyilkos fegyvert, mielőtt távoztak.

Rohác számos kérdésre nem tudott megfelelő választ adni a kihallgatása során. Nem tudta például, hogy mi állt a bűncselekmény hátterében, és a felbujtóként elítélt Portikkal kapcsolatban is kitérő válaszokat adott. Azt állította, sosem beszélt vele. Később a gyilkos fegyverrel kapcsolatban is ellentmondásba keveredett. Legutóbbi kihallgatása során ugyanis már azt állította, hogy nem a cinkostársának adta a fegyvert, hanem bedobta a Dunába.

Portik védője tavaly októberben ugyancsak perújítási indítványt terjesztett elő. Arra hivatkozott, hogy amennyiben Rohác perújítási nyomozás során tett vallomása igaznak bizonyul, úgy nem tarthatók a jogerős ítéletnek a felbujtó személyére, valamint a terheltek kapcsolatára tett megállapításai sem.

Portik Tamás a Fővárosi Törvényszéken
Fotó: Marjai János / 24.hu

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint ugyanakkor Rohác perújítási nyomozás során tett tanúvallomása „az önmagát terhelő beismerés újdonsága ellenére” sem tekinthető új bizonyítéknak, mert az a médiából ismerhető részleteken túl új elemeket nem tartalmaz, az alapügyben eljárt bíróságok pedig már értékelték a Rohácot elkövetőként megnevező tanúvallomásokat. Arról nem beszélve, hogy a szlovák bérgyilkos eddig minden Magyarországon elkövetett bűncselekményének elkövetését tagadta.

Az ítélőtábla rámutatott arra, hogy Rohácot az alapügyben nem hallgatták ki sem terheltként, sem tanúként. Az új tanúvallomása minőségileg új és egyúttal perdöntő bizonyítékot jelenthet, a részletes vallomása pedig szükségszerűen olyan elemeket tartalmaz mind a felbujtó, mind az elkövető személyére nézve, amelyek az alapügyben nem merültek fel, és ezáltal a bíróság sem értékelhette azokat.

A perúlítás első tárgyalásán vezetőszáron, bilincsben vezették elő a három vádlottat, Portikot, Hatvanit és Fazekast. Portik nem kívánt vallomást tenni. Hatvani pedig arról beszélt, hogy reméli kiderül az igazság, mert 15 évet kapott ártatlanul. Hatvani ügyvédje védence büntetésének a félbeszakítását kérte, arra hivatkozva, hogy Rohác saját maga vallotta be, hogy nem ügyfele, hanem ő ölte meg a vállalkozót. Hangsúlyozta, hogy ügyfele két hónap híján hét éve börtönben van. Ezalatt pedig nemcsak a vagyonát, de a családját is elveszítette.

Az ügy harmadrendű vádlottja, Fazekas az ügy jelenlegi szakaszában szintén nem kívánt vallomást tenni. Ellenben arra kérte a bíróságot, hogy ismét idézzen be egy korábban már meghallgatott tanút.

Mivel a perújítási tárgyalás során a bíróság csak azokat a tényeket vizsgálja, amelyek Rohác vallomása alapján jutottak a bíróság tudomására, illetve azzal szoros összefüggésben állnak, ezért ezt elutasították.  A védelem, illetve a másodrendű vádlott olyan tanúk ismételt meghallgatását indítványozta, akik a bűncselekmény elkövetésének időpontjában a helyszín környékén tartózkodtak. Fegyverszakértő meghallgatását kérték azzal kapcsolatban, hogy Prisztás  sérüléséből kiindulva számítsa ki az elkövető hozzávetőleges magasságát, mivel véleményük szerint ez is igazolja a másodrendű vádlott ártatlanságát.

A vallomások hiányában a bíró június 14-re napolta a tárgyalást. Ezen a gyilkosságot magára vállaló Rohácot távmeghallgatással fogják meghallgatni.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik