Mint arról korábban beszámoltunk, hét ember halt meg a 81-es főúton, amikor két autó frontálisan ütközött Mezőörs és Kerékteleki között.
A nyomozás adatai szerint egy 28 éves győri férfi közlekedett Kisbér felől, Mezőörs irányába egy Opel Vectra típusú kocsival. Haladása közben a sofőr egy autó előzésébe kezdett, majd amikor manővere befejeztével visszatért a saját forgalmi sávjába, elvesztette uralmát a járműve felett és áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő Audival.
![Kilencéves kisfiú is meghalt a hét ember halálával végződő mezőörsi tragédiában 1](https://s.24.hu/app/uploads/2019/03/dkrcs20190310013-1024x682.jpg)
Mindkét jármű kigyulladt. A baleset során az Opel 28 éves vezetője és 19 éves női utasa – rédei lakos – valamint az Audiban ülő 37 éves nő és 9 éves fiú – bakonyszombathelyi lakosok-, egy 25, egy 36 éves kisbéri és egy 45 éves győri férfi a helyszínen életüket vesztették. Úgy tudjuk, hogy pont a kórházból tartottak hazafelé, amikor történt a tragédia.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt indított büntetőeljárás során – szakértők bevonásával – vizsgálja a baleset körülményeit.
![Kilencéves kisfiú is meghalt a hét ember halálával végződő mezőörsi tragédiában 2](https://s.24.hu/app/uploads/2019/03/dkrcs20190310006-1024x635.jpg)