Belföld

Orbán jobban látja a jövőt, Soros hatalma nagy

Fontos megállapításokra jutott a nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár.

A Hír TV Magyarország élőben című műsorában Kovács Zoltán a  a kormány plakátkampányát ért néppárti kritikákat azzal hárította, hogy

a tájékoztatási kampány a magyar embereknek szól, a magyar emberek érdeke irányítja.

A nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár szerint Brüsszelnek nem érdeke, hogy a migráció a figyelem középpontjába kerüljön, de ő azt tapasztalta eddig, hogy ők

kicsit előrébb látunk, mint a nyugat-európai politikusok.

Ők készek a vitára, a józan ész és a tények alapján.

Ne nézzék politikailag vaknak se a magyar kormányt, se a magyar embereket!

Az államtitkár felbukkant az InfoRádióban is, ahol azt állította, nem pártpolitikai, hanem tájékoztató kampányt folytatnak. A heves nemzetközi reakciókat azzal magyarázta, hogy rátapintottak a lényegre, vagyis arra, mi is zajlik az európai intézményekben.

Megismételte, léteznek a tervek a migráció elősegítésére, Brüsszel pedig nem őszinte a saját tevékenységével kapcsolatban.

A tájékoztató kampány célja, hogy a választókhoz eljusson a kormány üzenete.

Olyan tájékoztató kampányt folytatunk most, amellyel elmondjuk, hogy mi lesz a tétje a választásoknak.

Milyen konteó? Soros hatalma nagy

Kovács Zoltán később már a BBC-ben arról beszélt, hogy Soros György évtizedek óta politikai szereplő. A HardTalk című műsorban az államtitkár az MTI szerint azt mondta, a magyar-amerikai nagybefektető megnyilatkozásai, a Nyílt Társadalom Alapítvány tevékenysége alapján ennek igazolására

nincs szükség semmiféle összeesküvés-elméletre.

Soros György intézményi hálózata komoly hatalmat gyakorol, anélkül, hogy valaha is választói felhatalmazást kapott volna erre.

A riporteri felvetésre, hogy ezek a civil szervezetek az emberi jogok érvényesítésének szószólói, az államtitkár azt mondta,

az Orbán-kormány szerint a Soroshoz köthető szervezeteknek semmi közük a civil társadalomhoz, amely alulról építkezik, és amelyből Magyarországon jelenleg is 65 ezer működik.

A felvetésre, hogy Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke a BBC-nek a szervezet kormányzati zaklatásáról beszélt, Kovács úgy reagált: a kormány

vitában áll pár tucat szervezettel, de ezeknek a szervezeteknek nincs közük az alulról építkezéshez, nem az emberek akaratát testesítik meg.

Kovács Zoltán szerint a három évvel ezelőtti migrációs válság óta egyre nagyobb a távolság

a nyugat-európai balos-liberális politikai elit

és a tagországok választói között. Ezt a rést be kell zárni, mert ha még tovább szélesedik, romba döntheti az Európai Uniót. Az államtitkár cáfolta, hogy a Közép-Európai Egyetem (CEU) távozott volna Budapestről. Szerinte a CEU tevékenységének az az eleme távozott, amely nincs összhangban a magyar joggal.

Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora a BBC-műsorban ugyanakkor kijelentette: a CEU két részre hasad, ami

tragikus, mivel itt van az otthonunk, de az Orbán-kormány így döntött.

A kormány nem hajlandó aláírni azt a megállapodást, amely az általa 2017-ben elfogadtatott törvény alapján szükséges a CEU további budapesti tevékenységéhez, így az egyetem Budapesten nem adhat ki amerikai akkreditáció alapján kiállított diplomákat.

Michael Ignatieff szerint a magyar kormány

olyan rezsim, amely ellenségesen viszonyul minden szabad intézményhez . Soha nem tagadtam, hogy (Magyarország) szabad társadalom, ám itt mégis az egypártrendszer új formája kezd megszilárdulni, egy európai országon belül.

A CEU vezetője szerint a kormány Soros Györggyel kapcsolatos álláspontja

fantasztikus összeesküvés-elmélet”. “Ennek a rezsimnek a (választói) bázisát mozgósító kampányhoz van szüksége Soros Györgyre.

A rektor szerint Soros György befolyása a magyarországi fejleményekre

gyakorlatilag zéró (…) Akinek nagyon komoly lehetősége van erre, jó vagy rossz irányban, az Orbán Viktor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik