Belföld

Orbán ötmillió dolgozó ember Magyarországát akarja látni

Szerinte a magyar gazdaság teljesítményét „a mindenséghez” kell mérni, ami Ausztriát jelenti.

A jegybank függetlenségét az alkotmány garantálja, de ez nem jelenti azt, hogy nem dolgozik össze az állam és a jegybank, akár az állam és az egyház – mondta Orbán Viktor az Inforádió tudósítása szerint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitó rendezvényén.

A kormányfő szerint a magyar gazdaság teljesítményét a „mindenséghez” kell mérni, a mindenség pedig jelen felállásban Ausztriát jelenti. Úgy gondolja, kell vízió, de két lábbal a földön is kell járni, ennek a két gondolkodásnak kell jelen lenni, és ezzel kapcsolatban érzi személyes feladatát. „A politika fő szabálya úgy hangzik, hogy egyedül sohasem lehetsz elég okos” – árulta el, hozzátéve, hogy azért minden végén neki kell kimondani a végső szót.

A kamarát arra biztatta, hogy álljanak elő újabb és újabb javaslatokkal, hiszen a kormányzás számos hibával zajlik, amit ki kell javítani. „Amit elértünk, az már valami, üzletemberek társaságában nem merek ennél többet mondani” – fogalmazott. Beszélt arról is, hogy a 2008-as válság jelentette kihívásra azt a választ adták, hogy „magyar modellt kell létrehozni”, ennek társadalompolitikai és gazdaságpolitikai lába van, előbbi részeként említette a keresztény kulturális alapokat.

Hangsúlyozta a munkaalapú gazdaság fontosságát a segélyalapúval szemben, szerinte a közmunka jól példázza, hogy az állam csak munkáért cserébe segít a leghátrányosabb helyzetűeken. Emellett úgy vélte, „ma nem vagyunk családbarát Magyarország”, bár a GDP-hez viszonyított családtámogatás nálunk a legmagasabb Európában, de még jó néhány változásra van szükség, hogy a demográfiai hanyatlást megállítsák.

Orbán közölte a rendezvényen, hogy „ötmillió dolgozó ember Magyarországát szeretné látni”, az általa kijelölt szintet pedig nemsoká el lehet érni, ha a nyugdíj mellett dolgozókat és a diákmunkát is beleszámítják. Azzal viszont szembe kell nézni szerinte, hogy Magyarország munkaerőpiaca nem fog nőni a jövőben.

Hat célt fogalmazott meg: Magyarország kerüljön az EU öt legjobb országa közé, ahol jó élni és dolgozni; szintén kerüljön a top 5-be gazdaságilag; állítsák meg a népesedési hanyatlást; gazdasági és infrastrukturális értelemben építsék újjá a Kárpát-medencét; hozzanak létre gazdasági térséget Észak-Olaszországtól Lengyelországig; a Magyarországon beruházó multik hasznát minél nagyobb arányban tartsák az országban.

A migrációról is beszélt, szerinte a legfontosabb, hogy „biztonságban legyenek a gyermekeink és unokáink”. Mint mondta, 2045-ben még élni fog, de a tízévesek még 2090-ben is élni fognak, és aki most nem védi meg magát, az később nem fogja tudni.

Négy feladatot is kiosztott: Novák Katalinnak a demográfiai fordulatot, Varga Mihálynak a GDP megerősítését, Palkovics Lászlónak a szakképzés átalakítását, az MNB-nek pedig a „kifektetési stratégiát”, azaz a multik hasznának belföldön tartását. (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik