Belföld

Megszólalt a túszejtő elítélt édesanyja

Apja korai halála és a rossz társaság, amibe keveredett – ezzel magyarázta a Blikknek a bíróságról megszökött túszejtő rab, Sz. Károly anyja, hogy gyereke már fiatalon a bűn útjára lépett.

Az asszony szerint fia 18 évesen, édesapja halála után indult el a lejtőn: rossz társaságba keveredett. Amikor az első bűnügye, ey emberölési kísérlet után szabadult, azt mondja anyjának, hogy hiányzik neki a börtön. Az asszony a következő akció, a 2017-es bankrablás idején dolgozott: amikor hazaért, már rendőrök várták. Mint mondta, fia túszejtéséről ismerősök értesítették.

Nekem meggyőződésem, hogy a fiam meg akart halni, azért követte el ezt az őrültséget. Attól félek, nem érem már meg az ő szabadulását!

— fogalmazott az asszony. Hozzátette: amint lehet, szeretné fiát meglátogatni. A férfi jelenleg a tököli rabkórházban van.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra február 15-én érkezett bejelentés arról, hogy a Fővárosi Törvényszék Budapest V., Markó utcai épületében a 35 éves Sz. Károly ítélethirdetés után megütötte a biztonsági felügyelőt, majd elvette a fegyverét. A lábbilincsben lévő fegyveres magával hurcolta a törvényszék biztonsági szolgálatának egy munkatársát, akit az épületből kilépve elengedett. Sz. Károly a Budapest V., Stollár Béla és Bihari János utca kereszteződésénél megállított egy Nissan X-Trail típusú autót, amelynek 63 éves budapesti vezetőjét fegyverrel kényszerítette arra, hogy menekülésében segítse.

Kórházban hallgatták ki a Fővárosi Törvényszékről megszökött rabot
Mindent beismert. Átszállították a tököli rabkórházba.

A Szentmihályi úton  kiugrott az autóból, megpróbált átülni egy Mercedesbe, ám a sofőr szembeszállt vele. A hosszú percekig tartó dulakodás után a rendőrök öt lövéssel vetettek véget Sz. Károly ámokfutásának. Később kiderült: a fegyverben, amit a férfi erőszakkal megszerzett, nem volt egyetlen töltény sem.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik