Belföld

80 millió forint bevétele volt az államnak az otthoni pálinkafőzésből tavaly

Százával vásárolták tavaly az otthoni pálinkafőzéshez szükséges berendezéseket, így az elmúlt években már majdnem 24 ezer üstöt vettek nyilvántartásba a helyhatóságok. A bérfőzdék pedig az elmúlt évben több mint nyolcmillió liter párlatot állítottak elő – írja a Magyar Idők szerdán.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kimutatásai alapján a lap arról ír, hogy tavaly nagyjából 2500 főzőberendezést vettek nyilvántartásba, a legtöbbet közülük Borsodban, de Pest megyében, Szabolcsban és Veszprém megyében is nagy volt a kereslet. Az otthoni pálinkafőzésből származó állami bevétel nyolcvanmillió forint körül mozgott.

Az adóhivatal kimutatásból az is kiderül, hogy tavaly sokan csak a gyümölcscefre elkészítéséig jutottak el, a főzést már inkább szakemberre bízták, nagyjából 8,3 millió liter ötvenfokos pálinkának megfelelő párlatot készítettek el ügyfeleiknek a főzdék.

(Kiemelt kép: MTI/Bugány János)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik