Belföld

Utolsó pillanatban sikerült megharapnia a nőnek a brutális miskolci erőszakoskodót

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint két nőt akart megerőszakolni Miskolcon.

A rendelkezésre álló adatok szerint az ittas állapotban lévő férfi január 27-én hajnali 2 óra körüli időben, Miskolc belvárosában hátulról megragadta a fiatal nő haját és a földre akarta rántani. A nő segítségért kiáltott, mire a férfi megpróbálta nadrágját a fehérneműjével együtt lehúzni róla. Mivel a nő továbbra is segítségért kiáltozott, a gyanúsított végül elfutott a helyszínről.

Ezután még aznap hajnali 4 órakor egy másik nőhöz is odalépett, egyik kezével a karját, míg másikkal a haját ragadta meg és a társasházak közé húzta, trágár kifejezésekkel illetve. Ezután belökte a nőt két parkoló autó közé, aki hassal a földre esett. A férfi ekkor elkezdte letépni a nadrágját és a fehérneműjét is leszakította, közelebb hajolt a nőhöz, aki ekkor a mobiltelefonjával próbált segítséget hívni. A férfi ezt látva a telefont elvette tőle, és eldobta. Megpróbálta a nő száját befogni, aki megharapta a kezét, erre a férfi felállt és fejbe rúgta, és tenyérrel is ütötte.

A brutális férfi ezután távozott a helyszínről. A bíróság szökés, elrejtőzés és a két nő megfélemlítésének veszélye miatt letartóztatta az elkövetőt. A beismerő vallomást tevő férfi akár 12 év börtönt is kaphat.

A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik