Belföld

7 év 2 hónap börtönt kért M. Richárdra az ügyész

Pénteken az előkészítő üléssel megkezdődött M. Richárd pere. A kecskeméti maffiaperből is ismert férfit bilincsben vezetőszáron hozták a bíróságra. M. Richárd barátnője ennek ellenére meglepően nyugodtan várta a tárgyalás kezdetét.

Ez még csak az előkészítő ülés, nem vagyok ideges. És biztos vagyok abban, hogy nem fog sokáig tartani. Ricsivel szerencsére tudom tartani a kapcsolatot. Havonta kétszer ugyanis meglátogathatom

– mondta lapunknak M. Richárd barátnője.

Fél kilenc előtt pár perccel megérkezett a tragédiában elhunyt egyetemista fiú édesapja és testvére is.

Remélem, jó sokáig rács mögött marad. Biztos vagyok abban, hogy nem fogja elfogadni azt a büntetést, amit az ügyész felajánl majd neki

– nyilatkozta lapunknak Molnár József.

M. Richárdot bilincsben szürke kapucnis melegítőben kísérték a tárgyalóba. Az előkészítő ülés fél kilenc után egy perccel elkezdődött.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Az új büntető eljárás lehetőséget kínál arra, hogy ha a vádlott beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyalás jogáról, akkor a gyanúsított, a védő és a vádhatóság bírói jóváhagyással egyezséget kössön a büntetésről.

Az ügyész 7 év 2 hónap börtönt kért M. Richárdra. A Dózsa György úti balesetben érintett másik sofőrre, N. Józsefre két év fogházat kért, három év próbaidőre felfüggesztve.

A bíró ezt követően figyelmeztette M.Richárdot, hogy nem köteles vallomást tenni. M. Richárd először egy korábbi esettel kapcsolatban, egy kerékpárossal szembeni garázdaságáról nyilatkozott. A garázdaság és a testi sértésben lévő vádiratot elfogadta. Azt mondta, indulatos volt és valóban bántalmazta a sértettet. A közúti veszélyeztetést azonban nem fogadta el. A Dózsa György úti balesettel kapcsolatban ezt állította:

Őszintén sajnálom az elhunytakat és a sértetteket. Semmilyen szándékosság nem volt bennem. A vádiratban lévő dolgokkal teljesen egyetértek, de azzal nem, hogy direkt gyorsítottam volna a baleset előtt.

Ezt követően a tragédiában érintett másik sofőrt hallgatták meg. N. József nem ismerte be bűnösségét. Ügyvédje egyetértett a vádiratban foglaltakkal, de a jogi minősítéssel nem, ezért védence felmentését kérte.

M. Richárd védője ezt követően arról beszélt, hogy védence szívbeteg és a fogvatartása komoly kihatással lehet a betegségére is. Állította, hogy védence kórházi kezelésre szorul, és bármikor bekövetkezhet a tragédia, ezért kérte a szabadlábra helyezési kérelmét.

Csatlakozott ügyvédjéhez M. Richárd is.

Végig együttműködtem a hatósággal, de most életmentő műtétre van szükségem

– mondta.

A szabadlábra helyezési indítványt a bíró elutasította, mivel ezzel kapcsolatban már született egy nem végleges bírósági döntés, amit még nem bíráltak el másodfokon. Az előkészítő ülés véget ért, M. Richárd pere április 15-én folytatódik.

A balesetben elhunyt egyetemista fiú édesapja, Molnár József elégedett volt az előkészítő ülés után:

Nagyon örülök, hogy az ügyész mindenre kiterjedő vádiratot terjesztett elő. A 7 év 2 hónap kevés, de tisztában vagyok azzal, hogy a jogszabályok mit írnak elő. Remélem, hogy ez nem fog csökkenni majd az eljárás lefolytatása alatt

– nyilatkozta a 24.hu-nak.

Kábítószert fogyasztott, 140-nel

A Dózsa György úti tragédia 2017 májusában történt. M. Richárd hatalmas sebességgel csapódott Mercedesével egy balra kanyarodó Citroenbe. A kanyarodni akaró autó a hatalmas becsapódástól többször is megpördült, majd berepült a buszmegállóba. A férfi kábítószert fogyasztott, de ez a vezetési képességére nem volt hatással a szakértők szerint.

A balesetben két ember vesztette életét. Az illetékes kerületi ügyészség az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A vádirat szerint egy 41 éves férfi, vezetői engedély nélkül a megengedett 50 km/h-t jelentősen meghaladó, 135-140 km/h sebességgel közlekedett a XIII. kerület, Dózsa György úton a Kassák Lajos utca kereszteződés irányába.

A kereszteződésbe ekkor érkezett gépkocsival egy 47 éves férfi, és szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott a szemből, eltúlzott sebességgel érkező vádlott elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget. A kanyarodó gépkocsiban két személy utazott a sofőrön kívül.

Levelet írt M. Richárd az áldozatok hozzátartozóinak
Az elhunyt fiú családja szerint vádaskodás az egész.

A két kocsi olyan erővel ütközött össze, hogy mindkét jármű felsodródott a járdára és elütött három gyalogost. A balesetben a kanyarodó jármű egyik utasa olyan erővel zuhant ki az autóból, hogy sérülései miatt a helyszínen életét vesztette. A másik utas a kórházi kezelés során hunyt el, a három gyalogos pedig könnyebben sérült. A kanyarodó gépkocsi 47 éves sofőrje életveszélyes, míg M. Richárd könnyebb sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség szerint a baleset elkerülhető lett volna, ha a szemből, nagy sebességgel érkező vádlott nem lépi túl a sebességhatárt, vagy, ha a másik vádlott szabályosan kanyarodik.

M. Richárd megpróbálta lefizetni a rendőröket, hogy befolyásolja a nyomozást
Ennyit akart fizetni egy közvetítőn keresztül azért, hogy befolyásolja a Dózsa György úti balesetben indult nyomozást, és hogy visszakapja a jogosítványát.

A vádiratban szereplő másik eset az, ami miatt bevonták korábban M. Richárd jogosítványát. A vád szerint M. Richárd majdnem elsodort egy kerékpárost, majd az emiatt kialakult konfliktus során, az utasával együtt kiszállt az autóból, és megverte a biciklist.
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Dózsa György úti baleset kapcsán mindkét sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Az ügyészség végrehajtandó börtönt kért M. Richárdra és azt, hogy örökre tiltsák el a vezetéstől.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik