Belföld
debreceni ítélőtábla (debreceni ítélőtábla)

Mérgében felgyújtotta a kocsmát, majd kiült a szemközti söröző teraszára, hogy ne maradjon le semmiről

Kolontár Krisztián
Kolontár Krisztián

újságíró. 2019. 01. 14. 15:39

A Debreceni Ítélőtábla nyolc évről hat évre enyhített annak a férfinak az ítéletén, aki 2013 májusában felgyújtott egy kocsmát Nyíregyházán, a Búza téren.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a férfi nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott. Miután szóváltásba keveredett a pultossal, a kocsmáros kitessékelte a kocsmából.

A férfi ezen annyira bepöccent, hogy elment a közeli benzinkúthoz. Ott benzint töltött egy flakonba, majd visszament a szórakozóhelyre, ahonnan távozásra szólították fel, mert érezték a flakonból áradó benzin szagát.

J. Tibor ekkor kiment az épületből, és ott az ajtó fa borítására locsolta a benzint mindkét ajtószárnyon, majd meggyújtotta. Tudta, hogy a pultoson és az ott dolgozókon kívül több vendég tartózkodik bent, akik csak az általa meggyújtott ajtón át tudnak kijutni. Ennek ellenére a szórakozóhely melletti söröző teraszán foglalt helyet, és onnan nézte az általa okozott tüzet és következményeit.

A bent lévő dolgozók a tüzet észlelve azonnal értesítették a hatóságokat, az égő ajtószárnyakat a tűzoltóság tudta csak eloltani. Senki sem sérült meg az eset során.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Magyarország végveszélybe került

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.