A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki kis híján halálra szurkált egy taxist májusban, hogy megszerezze a bevételét.
A 32 éves G. Richárd a Nagyvárad téren beszállt egy taxiba, majd Pesterzsébetre vitette magát. A férfi útközben elővett egy kést és tizenkétszer megszúrta a sofőrt, majd a pénzét követelte. G. Richárd ezután a taxis pénztárcájával elmenekült a helyszínről. A taxis súlyos sérüléseket szenvedett.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a lefoglalt térfigyelő, illetve biztonsági kamerák felvételei alapján rövid időn belül azonosították az elkövetőt, akit a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályával együttműködve még aznap este Vecsésen, egy parkolóban elfogtak. A rendőrök G. Richárdot gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerte a bűncselekmény elkövetését.
Az emberölés bűntett kísérlet miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.