Belföld

Farkas Flórián tényleg „ment a lecsóba”

Miközben Orbán Viktor kormányfő az áprilisi országgyűlési választás után szinte azonnal felmentette a romaügyekért felelős miniszterelnöki biztosi tisztségéből Farkas Flóriánt, egy másik posztjáról is távozott a Fidesz parlamenti képviselője – értesült a 24.hu. A kormánypárti politikus a saját maga által létrehozott egyesület vezetésének is búcsút intett.

A Roma Integrációért Országos Szövetséget (RIOSZ) 2017 elején alapította Farkas Flórián, úgy tudjuk,  azzal a céllal, hogy az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) botrányai – főként az 1,6 milliárd forint kárt okozó Híd a munka világába program – után ez a szervezet szerezze meg a romák felzárkóztatásra szánt forrásokat. Farkas távozásával azonban ebből várhatóan nem lesz semmi. A szervezet vezetését idén nyáron Babai János vette át, aki szintén a bedőlt felzárkóztatási programban létrehozott, mára végelszámolás alá került szövetkezet vezető tisztségviselője volt.

A fideszes politikus távozása főként az egyesület megvalósítandó céljai ismeretében figyelemre méltó. Ugyanis a hivatalos dokumentumok szerint a szervezet célja:

A magyarországi roma közösség, valamint a tagság képviselete. A magyarországi roma társadalom, valamint a hátrányos helyzetben lévő nem roma lakosság érdekeinek kifejezésre juttatása, felzárkózásának elősegítése. Ennek körében a magyarországi roma nemzetiség érdekeinek képviselete, a romák társadalmi integrációs céljainak megvalósítása, a roma nemzetiségi közügyek előmozdítása.

Ezek megvalósításáról mondott le Farkas Flórián.

Ez pedig azt jelenti, hogy az országgyűlési választás után immáron sem kormányzati poszton, sem civil tisztségviselőként nem képviseli a roma közösséget, és nem dolgozik a cigányság felzárkóztatásán.

A roma képviselő politikai háttérbe szorulása azonban nem olyan meglepő. Lázár János korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter már 2015-ben élesen bírálta Farkast. A tárcavezető egy parlamenti bizottsági ülésen párttársának címezve azt mondta:

Itt minden állami vezetés az elmúlt tíz-egynéhány esztendőben próbált lehetőséget teremteni a roma közösség számára. Sajnos volt olyan tapasztalatom nem egy esetben, hogy a roma vezetőkön is múlott, hogy egy program sikeres vagy sikertelen lett. És az a meggyőződésem, hogy ebben a felelősség nemcsak a kormányzaté, hanem a roma vezetőké is.

Lázárnak volt még egy megjegyzése Farkas Flóriánhoz, aki végig szótlanul hallgatta a bírálatot. A miniszter közölte:

aki ilyen hibát követ el, annak a karrierje megy a lecsóba.

A kijelentés pikantériája, hogy Lázár János miniszteri karrierje éppen Farkas Flóriánéval egyszerre ment a lecsóba.

De fontos tényezője lehet Farkas Flórián politikai meggyengülésének az is, hogy helyzete egyre tarthatatlanabbá válik, ugyanis az 1,6 milliárd forint kárt okozó, eredetileg európai uniós forrásból indult Híd a munka világába program szerződéseinek többségét ő írta alá. Igaz, a Polt Péter vezette ügyészség és a nyomozásra kijelölt Nemzeti Adó- és Vámhivatal a több mint három éve tartó költségvetési csalás miatt zajló nyomozás során sem volt képes kihallgatni a roma politikust.

Polt Péteréknek 3 év sem volt elég, hogy megtalálják Farkas Flóriánt
Hiába érdeklődött tíz uniós pénzes-korrupciós ügy állásáról Hadházy Ákos, tíz ügyben összesen három gyanúsított van.

Ugyanakkor a Farkas nevével összeforrt Híd a munka világába program okozta botrány miatt már az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is lépéseket sürget a magyar hatóságoknál. Eljárási szabályok szerint a magyar hatóságok sem húzhatják a nyomozást a végtelenségig.

Kiemelt kép: MTI / Illyés Tibor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik