Belföld

A szegregációval nem boldogult, mégis roma felzárkóztatási biztos lesz Balog Zoltán

A 444.hu szúrta ki a pénteki Hivatalos Értesítőben, hogy Orbán Viktor miniszterelnöki biztossá nevezi ki Balog Zoltánt. Eszerint a volt miniszter feladata lesz, hogy

  • koordinálja a magyarországi romákkal kapcsolatos társadalmi egyeztetést irányító tevékenységet;
  • ellássa a roma felzárkózás kormányzati koordinációját;
  • és részt vegyen a  roma kultúra értékeinek megőrzését és terjesztését, oktatását szolgáló tevékenységekkel fejlesztésekkel kapcsolatos feladatok ellátásában.

Mindent a miniszterelnök közvetlen irányítása alatt. A döntés pikantériáját az adja, hogy a Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) olyan, a romák felzárkózását befolyásoló ügyekben torpant meg, mint az iskolai szegregáció vagy az uniós források megfelelő elosztása:

  • 2016-ban az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt. Az oktatási elkülönítés miatt még idén is komoly bírálatok érkeztek Brüsszelből.
  • A Farkas Flórián-féle Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) több mint egymilliárd forintot bukott a gyanús költéseik miatt, az Emmi azonban nem hagyta veszni a szervezetet: 1,3 milliárd forintos támogatást adott a jelentős költségvetési csalással gyanúsított ORÖ-nek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik