2017. november 6-án Zagyvarékason tartott a legtovább 45 perc. Ennyi idő alatt érkezett meg egy szirénázó mentőautó Szolnokról a község egyik szegényes háza elé, ahol ekkorra már halott volt a 24 éves Klári.

A házban hideg volt, nem fűtöttek a lakók, akik kétségbeesetten várták a mentőket. Csak egy nő volt ott, aki ugyan tanult újraélesztést, amikor évekkel korábban megszerezte a jogosítványát, de hiába próbálkozott, nem sikerült visszahoznia a lányt. Az anya, Klára tehetetlenül nézte, ahogy élettelenül fekszik a gyereke, akit születésétől kezdve otthon ápolt, és a saját nevét adta neki. Végtelenül hosszúnak tűnt az idő, amíg végre meghallotta a kihalt falusi utcára kanyarodó mentő hangját.

De már késő volt, a mentősök is hiába próbálkoztak, a lányt fémkoporsóban vitték el, a kutya kísérte a kertkapuig. Hamarosan az anyának is tovább kellett állnia, maga sem tudja, hányadszor.

Elnézést, téves, de el akarom mondani a történetem

Klára december elején rossz telefonszámot hívott. Azt akarta megtudni, hogyan adhatna el egy lelakott, romos házat Abonyban, de egy ingatlanos helyett véletlenül egy ismerősömet találta meg. Elmondta neki, hogy meghalt a lánya, akit otthon ápolt, és Klári halála után rögtön megvonták tőle az állami támogatást, így január óta semmilyen jövedelme nincs. Egy héttel később kinyúlt, színét vesztett türkizkék pólóban várt egy kecskeméti lépcsőházban, úgy támaszkodva a korlátra, hogy egyértelmű volt, még a járás is csak nehézkesen megy neki, biztosan az övé a földszinten parkoló tolható járókeret.

Klára kétszobás albérletének külső szobájában nagy, keret nélküli ágy foglalja el a tér nagy részét, azon kívül otthonos részletek nincsenek néhány megviselt plüssjátékon kívül. A takaró alól egyetlen koszos férfitalp lógott ki.

Érkezésünk után nem sokkal középkorú, ritkás fekete haját lófarokban összefogó férfi lépett ki a fürdőszobából, majd köszönés után a belső, szintén puritán szoba ajtaját magára csukva a számítógépéhez ült. Fogalmunk sem volt, kik ezek az emberek. Azt hittük, egy otthonápolásról szóló riportot fogunk csinálni, de másba csöppentünk: ami egy téves hívásnak indult, az őszinte szembenézéssé vált azzal, hogy mit jelent a társadalom peremén, olyan mélyszegénységben élni, ahonnan nem látszik kivezető út.

Akik sosem voltak szegények, szeretik romantikusan elképzelni a szegénységet, szeretnek a nehéz életüket egyenes gerinccel, becsülettel viselő emberekről olvasni, akik a legnagyobb bajt is méltósággal tűrik.

A valóság a legtöbbször nem ilyen, semmi romantikus nincs a szegénységben. Az csak szegénység, ami minden nap próbák elé állítja az embereket, és a tét sokszor a túlélés. Klára bátorsága, hogy ezt nem is titkolta, ritka őszinteséggel beszélt az életéről, és vállalta, hogy emiatt sokan majd megszólják, elítélik. Nem sajnálatot vár, hanem csak el akarta mondani milyen ott lent.

„Nem viselt meg, hogy meghalt az apja”

Ott vesszük fel a fonalat, hogy 1993-ban kései gyerekként megszületik Klára harmadik gyereke, Klári. A 38 éves nő ekkor már húsz éve dolgozott ápolónőként a budapesti János kórházban, és már a szülőszobán megtudta, hogy a lánya súlyos beteg, azt mondták neki, hogy 24 órás felügyeletre szorul majd:

Vízfejű a gyerek, addig örüljön neki, anyuka, amíg lehet

– ezek a szavak égtek Klára agyába arról a napról, amelyről azt hitte: egy boldog nap lesz, olyan, amilyenből kevés adatott meg neki az életében. Ott eldöntötte, hogy Klárinak szenteli az életét, még ha tudta is, hogy nem fog tudni dolgozni, amíg ápolnia kell a lányát.

Klári koponyacsontja nem tudott összehúzódni egy agyi ciszta miatt, emiatt szorult folyamatos ápolásra:

Tünemény volt a kislány. Feküdt a franciaágyon a sarokban, gőgicsélt mint egy csecsemő. Óránként felvettem, beszéltem hozzá, megetettem, tisztába raktam.

Csakhogy ez nem pár hónapon át, hanem 24 évig tartó állapot lett, mert Klári egész életére magatehetetlen és mentálisan visszamaradott lett. Lényegében állandó vendégek lettek a Bethesda neurológiai osztályán, ahová Klára főleg a súlyosabb epilepsziás rohamok után vitte be a lányát. „Amikor rehabilitációra vittem, azt úgy éltem meg, hogy két hétig a kórházban nyaralunk” – Klára úgy emlékszik vissza, hogy mindenki nagyon kedves volt ott velük.

Szűk egy évvel később Klári apja meghalt.

Klára először azt mondta, hogy öngyilkos lett, mert nem akart ilyen gyereket. Majd a beszélgetés egy sokkal későbbi pontján arról beszélt, hogy kiesett vagy kilökték egy vonatból, amikor Tiszavasváriból, az anyjától utazott a családjához.

– Gondolom, ezt nehéz volt elviselni.

– Dehogy volt. Gábor soha nem akart dolgozni. Ha én küldtem dolgozni, az anyjához ment. Ha az anyja, akkor hozzám jött. Közben végig olyan részeg volt, hogy azt sem tudta, melyik oldalról támaszkodjon a gyerekhez – válaszolta Klára, és elhittem neki, hogy megkönnyebbülést jelentett, amikor eltűnt az életéből a „kötekedős, alkoholista” férfi.

Klára egyedül maradt három gyerekkel: a két idősebb fiúnak nem volt semmi baja, de az apjuk már akkor lelépett, amikor egy-, illetve kétévesek voltak. Gyerektartást sosem fizetett, külföldre ment dolgozni, a magyar hatóságok sokáig képtelenek voltak megtalálni, a gyerektartás behajtása pedig lehetetlennek bizonyult.

Így kerültek Klári hamvai egy vidéki temetőbe

Sokáig együtt maradt a család, egészen addig, amíg egy XVII. kerületi önkormányzati lakásból ki nem költöztették Klárát, mert 300 ezer forintos tartozást halmozott fel, részletfizetést nem engedtek neki:

A lakbért kellett volna fizetni, nem gyógyszerre költeni a pénzt

– ezt mondták Klárának a családsegítőben, aki erre elküldte „az anyjába azt a szemét kurvát”. Szerinte a részletfizetést is a „mocskos pofája miatt” nem engedték neki, mert sokat panaszkodott az önkormányzatnál, hogy poloskás a kiutalt lakás, salétromosak a falak, és hasonlók, de ezzel soha nem törődött senki szerinte, minden ilyesmit vagy megoldottak saját pénzből, vagy együtt éltek vele. Klára úgy érezte, az önkormányzatnál azt gondolják, elég kegy, hogy kapott egy lakást, amiben meghúzhatja magát.

Korábban tíz évig laktak ugyanabban a kerületeben egy önkormányzati bérlakásban, amit apránként újítottak fel, szintén saját költségből. Az évek során Klára szerint körülbelül 3 millió forintot költöttek a lakás élhetővé tételére, amit a fiai fizetéséből tudtak megoldani. De szanálták a lakást, és „felajánlották” nekik azt, ahonnan nem sokkal később kilakoltatták.

Vagy azt kapom, vagy semmi mást. És akkor engem kidobnak, Klárit pedig intézetbe rakják

– állítólag így zajlott a „felajánlás”. Majd amikor a tartozás miatt kilakoltatták 2017 augusztusában, nem maradt más lehetősége, mint egy régebbi ismerőshöz költözni, mert a fiaival megromlott a viszonya.

Elvileg normális körülmények voltak. Nem volt melegvíz, diszperzites vödörrel hordtuk a vizet, de jó volt, lakható volt a ház

– így beszélt Klára a zagyvarékasi házról, ahová a lányával költöztek. „Amikor nem ittak, nagyon rendesek voltak. De úgy érzem nagyon kihasználtak, szinte minden pénzem elvették” – mesélte Klára az emberekről, akikhez havonta 45 ezer forintért plusz három havi kaucióért költözhettek be.

Ez az időszak alig három hónapig tartott, mert Klári meghalt. Azt mondták az anyának, hogy tüdőgyulladásban: „Nem vagyok orvos, de egy tüdőgyulladás az nem ilyen. Szerintem keringési zavara lehetett vagy szívleállás” – gyanakszik a volt ápolónő, de a halál hivatalos oka nem változott. A mentőket sem kárhoztatja, Szolnok eleve 25 percre van Zagyvarékastól, szerinte nem lehetett már segíteni Klárin.

„Nagyon fair volt a cigány csaj, akihez Rékasra költöztem. Intézte a temetést, vagyis az égetést, mert elégették a Klárit, én nem is tudtam volna, annyira kikészültem” – a lány hamvai a zagyvarékasi temetőbe kerültek. 60 ezer forint lenne elhozni az urnát, mert Klári köztemetést kapott:

Voltam ott a temetőben, de nem tudok odamenni hozzá. Ha el akarnánk hozni, másnak kellene megfogni az urnát, mert én meghalnék, ha hozzáérnék

– mondta Klára az ágyon ülve, amitől az egyébként is fáradt arca még fáradtabbnak látszott, de a könnyek csak tétován gyűltek nagy, sötét szemei sarkában, mintha olyan mélyen lenne benne a lánya halála miatti fájdalom, hogy az kisírhatatlan.

Ezt nem lehet feldolgozni. Minden nap hallom a hangját. Látom a képeket. Ahogy meghal a kezeim között

– magyarázta, amit az szakított félbe, hogy a takaró alól kilógó koszos talp tulajdonosa beüvöltött a konyhából: „Kérsz kávét, anya?”

„Úgy megverte a gyámja, hogy beszart, behugyozott”

– Ő is a fia?

– Alexander? Nem, ő fogta a kezem Klári halála után, kicsit közelebb kerültünk egymáshoz, sajnos. Ő szeretett engem, ő fogta a kezem, ő elvileg van – próbálta tisztázni a helyzetet Klára, hogy milyen szálak kötik a nála 39 évvel fiatalabb férfihez.

Szeretsz engem, Alexander?

– kiáltotta ki a konyhába. „Nagyon szeretlek, verjem a szádba” – válaszolta Alexander, majd megpróbálta megcsókolni Klárát, erre Klára ellökte: „Baszd meg az anyádat!” Nem egyszerű kapcsolat az övék.

Klára Kiskunlacházán ismerte meg a férfit, aki a gyámjával és két másik férfival lakott. Zagyvarékasról ugyanis Klára oda költözött tovább, miután a lánya halála miatt nem volt többé jövedelme, és nem tudott fizetni a főbérlőinek. Alexander azért van gyámság alatt, mert mentális beteg: személyiségzavaros, skizofrén, ilyesmik, pontosan nem érdekli a diagnózis. A kiskunlacházai gyámja azért vállalta, mert Alexander nővérének az ismerőse.

Úgy megverte, hogy Alexander többször beszart, behugyozott. A gyámsági pénzét mind elvették, de egy alsógatyát vagy egy cigit nem vettek neki soha

– mesélte Klára, amire az iszonyatosan vékony és sápadt férfi csak bólogatott. „Látott már férfiszerelmet? Én igen, odatérdelt az egyik félrehajlamú Alexander elé, hogy szeresse. Szóval erőszakoskodtak is vele” – mondta Klára, mire Alexander idegesen, hevesen tiltakozott: „Falhoz is vágtam volna a faszszopókat, ha ezt csinálják!”

Alexandernek nemcsak a pénzét vették el, hanem dolgoztatták is: kaszálnia kellett rokonoknál, szemetet, lomokat pakoltattak vele. „Oszt? Nem volt más helyzetem” – mondta Alexander, hogy miért nem tudott szabadulni.

A gyám és a „félrehajlamúak” ittak és drogoztak is, ilyenkor pedig még erőszakosabbá váltak, mint egyébként. De Alexander sem maradt el: gyerekkorában kezdte herbállal, aztán jött a speed és a fű. És rengeteg gyógyszer, amit a pszichiátrián kapott.

Klára ebbe a helyzetbe keveredett, és a sarkára állt:

Odaálltam 62 évesen a gyilkosságért a börtönt megjárt nagydarab cigány elé, és azt mondtam, hogy vagy lemond a gyámságról, vagy feljelentem. Akkor el lettem mondva mindenféle házi szemétnek meg dagadt kurvának. Aztán végiggondolták, és lemondtak a gyámságról. Másnap ki is dobták Alexandert

– mondta büszkeséggel a hangjában Klára, aki akkor már tudta, hogy Kecskemétre tud költözni Imréhez, a lófarkas férfihoz, aki bérli a lakást. „Lehet azt hitte, lesz valami, de én nem akarok tőle semmit, és ezt a tudtára is adtam” – int Klára a fejével a belső szobában facebookozó férfi felé.

„Miért akarok szerinted nekimenni a világnak?”

Alexander közben a ceglédi pszichiátriára került, ahol a sok gyógyszer miatt teljesen kikészült, bevizelt. Szólt Klárának, aki kihozta, és elintézte, hogy ő is Imréhez költözhessen. De kérdés, meddig tud Klára és Alexander a férfinél maradni, mivel Imre tartja el őket is.

Megsajnáltam Alexandert, nem volt szívem a pszichiátrián hagyni. Rohadt drogosnak nézték, mindenért lerakták a zárt osztályra. De hát látják, milyen

– ütögette meg Klára az ujjával a halántékát, jelezve, hogy a férfi fejében nincs minden rendben. Alexander most éppen nem drogozik, és a gyógyszerei közül is csak egyet szed, Klára egyik régi orvos ismerősének a tanácsára, amitől többször „normális”.

Látom Mészáros Lőrincet, én meg nem tudok megélni 52 ezer forintból? És azt kérdezed, miért vagyok pszichopata, barátom? Miért akarok szerinted nekimenni a világnak?

– kezdte feltüzelni magát Alexander, majd elmesélte egy szuszra, hogy „anyám alkoholista a mai napig, csak összebaszott egy gyereket egy parasztnak, de felém se nézett, apám meghalt gyerekkoromban, öt évet voltam lakásotthonban”.

Sittesek, latorok, kurvák között nőttem fel!

– üvöltötte a minap egy rendőr arcába, aki igazoltatta. Ezzel a fékezhetetlen dühvel nehezen viseli Klára gondoskodását, akit mégis sokszor anyának szólít. Klára is inkább anyai, mint szeretői szerepbe helyezkedne: Alexander egy évvel született Klári után, kitölt valamennyit abból az űrből, amit hagyott, a nő ismét gondoskodhat egy elesettről. Alexandert pedig talán először szereti valaki.

Normális ember velem nem áll szóba. Aki engem szeretne, az nekem nem kell. Mindig az  alkoholistákat és a bolondokat vonzom

– nevetett saját szerencsétlenségén Klára, mint aki jól tudja, hogy körülötte nincs is nagyon olyan, aki ne illene ezekbe a kategóriákba. Kicsit magát is az utóbbiba sorolja.

Nulla jövedelem: a halvány remény egy romhalmaz

Így vonzott be Klára egy 76 éves férfit, Jánost is, aki „keményen pénzeli”. Ebből kiderült, nem teljesen igaz, hogy egyáltalán nem jut pénzhez Klári halála óta. De jövedelme valóban nincs: az árvaellátást, az otthonápolási díjat, a fogyatékossági támogatást mind a lánya után kapta. Ezt az összesen körülbelül 130 ezer forintot Klári halála után két hónappal, 2018 elején mind megvonták tőle.

A pénz gyorsan elfogyott, amíg Klári élt: amikor súlyos rohamai voltak a lánynak, akkor egy nap 10-20 ezer forintnyi gyógyszer is elfogyott.

Klára a nyugdíjas kort még nem érte el, a 24 év otthonápolást pedig nem számolják el munkaviszonyként, azaz a nők 40 pluszos nyugdíjára sem jogosult, hiába dolgozott 44 évet. A leszázalékolása pedig azért akadozik, mert elkeveredett a kérvénye, ugyanis rosszul írták rá a nevét egy borítékra. A munkaügyi központból elküldték, hogy nem kaphat táppénzt.

Segélyt kérni sem mer, annyi helyről utasították el. Így marad a kiszolgáltatottság két férfi felé: Imre a lakhatását biztosítja, János pénzt ad neki.

Jánost egy népkonyhán ismerte meg, majd egy házban laktak a XVII. kerületben. Amikor egyszer panaszkodott neki, hogy hitelt kell felvennie, mert már gyógyszerre sincs pénze, János azt mondta, majd ő ad kölcsön. Ez 2011-ben történt, azóta ötmillió forintnál is többet adott Klárának, amit fogalma sincs, hogyan fizethetne vissza, hiába írtak róla papírt. De János ezt nem is várja:

Paprikás krumplit kér, rántott szeletet meg hogy beszélgessek vele

– mondta Klára, aki szerint János se teljesen normális, és attól fél, hogy Klára egyszer elvágja a torkát. Pénzzel mégis tömi: rendszeresen jár hozzá Budapestre Klári halála óta is, amikor pénzre van szüksége.

Alexander azt mesélte, hogy talált egy sertéstelepet, oda megy el dolgozni. Viszont amikor kiment cigizni, Klára megjegyezte: „Nem dolgozhat szerencsétlen, hiába akarna. Papírja van róla, hogy nem rehabilitálható, senki nem jelenti be”.

„Aranytartaléknak” marad az abonyi ház, ami miatt az ingatlanost akarta hívni Klára. Az Alexander öröksége. Valakik illegálisan beleköltöztek, lelakták, elvittek mindent, ami mozdítható volt. Egy romhalmaz maradt. És ha sikerülne is eladni, mi a garancia arra, hogy az árát „nem szívja el Alexander?”  Mostanság állítólag szinte nem is drogozik, nem is tudja, honnan lehet beszerezni Kecskeméten kábítószert. Klára cinkosan, laposan felpillantva árulta el, hogy ő tudja, de nem mondja meg neki.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu