Videó

6 percben összefoglaltunk mindent, ami az MTVA-székháznál történt

Vasárnap délután nagyjából 10-13 ezer ember tiltakozott a köznyelvben rabszolgatörvénynek nevezett módosítás ellen, amely lehetővé teszi a túlórakeret 400 órára való kibővítését, és tágabb értelemben persze a kormány ellen. A Boldog karácsonyt, Miniszterelnök úr! elnevezésű tüntetés kora este a Parlament közelében, az Alkotmány utcában ért véget, innen a Momentum vezetésével indultak tovább a tiltakozók az MTVA Kunigunda útján található épületéhez.

A tüntetők közül sokan gyalog, mások HÉV-vel és busszal jutottak el a közmédia óbudai központjához, ahol hosszú órákig tartó patthelyzetben találták magukat. A New York Times által 2-3 ezer fősre becsült tömeget rendőrsorfal választotta el az épülettől, ahová az egyenruhások csak 13 ellenzéki képviselőt engedtek be.

Az ellenzéki képviselők azt akarták elérni, hogy a közmédiában felolvassák ötpontos petíciójukat, amiben a következőket követelik:

  1. A rabszolgatörvény azonnali visszavonása! A magyar dolgozók kizsigerelése, kiszolgáltatottá tétele teljes mértékben elfogadhatatlan! A szabálytalanul elfogadott rabszolgatörvényt vonják vissza!
  2. Kevesebb rendőri túlórát! Egy rendőrt se kötelezzenek többre, mint az Európai Uniós maximum! Tartsa be a kormány a saját törvényeit! Értük is tüntetünk!
  3. Független bíróságokat! Állítsák helyre az igazságszolgáltatás függetlenségét! Nem kérünk a Fidesz által irányított bírókból!
  4. Európai ügyészséget! Ha egy kormány nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez, az felér egy beismerő vallomással! Egy korrupciós ügy sem maradhat büntetlenül!
  5. Független médiát! Nem akarunk több pártállami propagandahíradót látni! Követeljük a sajtószabadság helyreállítását és a felelősök, a hírhamisító Papp Dániel azonnali leváltását!

A petíciót nem tudták átadni az MTVA hírhamisítással ismertté vált vezetőjének, Papp Dánielnek, az épület előtti tömeg pedig késő estére egyre feszültebbé vált. Bár a szervezők és számos résztvevő is nyugalomra intette a jelenlévőket, az emberáradatot háromszor is a rendőrsorfalhoz szorították. A rendőrök könnygázzal támadtak a résztvevőkre, egy lányt mentővel szállítottak el a helyszínről.

A tüntetés ugyan feloszlott, de az ellenzéki politikusok az épületben maradtak, többen élő Facebook-közvetítésben kommentálták és dokumentálták az eseményeket. A politikusok ugyan bejutottak az MTVA-ba, azonban a szerkesztőségekbe, stúdiókba nem léphettek be, mert őrök állták az útjukat. Reggelre annyira elfajult a helyzet, hogy a biztonsági őrök Hadházy Ákos és Szél Bernadettet gyakorlatilag kidobták az épületből. Később kiderült, hogy a DK-s Varju Lászlót is fizikai atrocitás érte.

Az ellenzéki politikusok helyszínen lévő rendőröktől hiába kérték a törvényes rend helyreállítását, az egyenruhások azon kívül semmit sem tettek, hogy bekopogtattak az épületbe. Az ellenzékiek ellen hétfő délelőtt Papp Dániel birtokháborítás miatt tett feljelentést. Ő maga nem érkezett meg a helyszínre, de a III. kerületi jegyző igen.

Hétfő este 6 órától a tüntetés folytatódik az MTVA Kunigunda útján található épületénél.

Legfrissebb videók
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik