A megszokottnál mozgalmasabbra sikerült a hétfői ülésnap az Országgyűlésben, miután
A sort a jobbikos Z. Kárpát Dániel nyitotta, aki azt üzente a Fidesz-frakciónak, hogy:
Szégyelljék magukat,
majd felállt és elhagyta az üléstermet, majd őt követte a többi párt. A Mi Hazánk Mozgalom képviselői maradtak.
A képviselők próbálták megakadályozni azt, hogy a Fidesz szerdán átverje a Munka Törvénykönyve módosítását, vagyis a rabszolgatörvényt a parlamenten.
Megírtuk, hogy az MSZP emiatt több mint 2900 módosítást nyújtott be a törvényjavaslathoz, amelyet egyenként kellene megszavazni. Kövér László fideszes házelnök azonban gyorsan közbelépett és az Igazságügyi bizottság úgy döntött, hogy a módosításokról egyben kell majd szavazni. Ez az MSZP szerint alkotmányellenes, a DK ezt írta közleményben:
Újra felháborító módon, a házszabály szerint is törvénytelenül mindössze háromperces határidővel hívták össze az Igazságügyi bizottság ülését, hogy mondvacsinált indokokkal akadályozzák meg, hogy az Országgyűlés szabályosan szavazhasson az ellenzéki pártok napirendi javaslatairól.
A bizottság elnöke nem volt hajlandó elárulni, hogy milyen indítványokra vonatkozik a bizottsági állásfoglalás, ezt még kormánypártiak se tudták.
Az ellenzék a plenáris ülésen folytatta az ellenállást – legalábbis a kivonulás előtt. Az MSZP-s képviselők, illetve Vadai Ágnes (DK) fütyüléssel próbálta akadályozni az ülést. Emiatt Kövér László több képviselőnek büntetést ígért.
https://www.facebook.com/mszpfb/videos/341074116710107/?__xts__%5B0%5D=68.ARB10C5tAU0w1_CizwiAv3w5qza6Zm2ow66r8sH9WcxY3FmqT3tnui5hZhbs3YxuLqi5cgQYXXJzXpPutK9QNgdoNHjnMKk5U_IbpVzzRBnoEdH98O7BnU-TUrNZbvq8hjYyOoaiL2fZZHKYFd12pTdxJ6qjdtnoPMXuKX7AF3FS5QJKB7RYHn2efYThaoZVDlQw9z8ttnfh8rv9lWhOYTDyEP66AFTtiU8B90pfohxFganDOX0796Kys9Q3ih4XFmPxocRIGYCZGvZeMIo95hclfoaesT7VQPAO–DKvtZznan_WHnJL6DPDD4uexjl7SpSb2clb5J4wb2vvXxMhJv08QJutQWelgJaHvu3jwPP3e2XFY7_yBE7JT8ZXrCKkk0yyp6DP4hZH0wof_ZQgZoW1gn-k9SSYHYraCXZaDeQ74gDKjsT4NIzBiEyKFJbIq8bixRsG2nA_k_8J1UGypEhqmM7jcm1jhRYeB7fq1Ms9rdajQJ7AX3xZw0bxz98nqC33gaMIATZ19ntUeNmAzugFiaYHkOm&__tn__=H-R
Azt pedig Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője fotózta le, hogy az Országgyűlési Őrség tagjai felsorakoztak az ülésterem előtt, feltételezése szerint azért, hogy esetlegesen kivezessék az ellenzéki képviselőket.
https://www.facebook.com/szabotimeapm/photos/a.659023850820885/2046691815387408/?type=3&__xts__%5B0%5D=68.ARDN93GEgMWn4QVd9M-yFbF28pZicFr-6sjLFd2hBihbwwrJdoLzhJ2vsD0ED0QH4a0X8GQb67VCNDXyUQw3lHgCee7kIFnPKPDmdFYmTF1b1BzMlZyKtVG6iqBE1URUvax-yxsBrMy4yhs16k5hizEPV1ouksXAN9VXPpfO0JaTfwLZoleIZBxxz6EvMddwZV8dyN-2v6_UJleXRLjNjsVtIoRgidWQnD4nG-7kD52be9SiSZp3oBRefDOsX0v9gPObttxND2ZOsV9TGbQ7ziadLYRGFqZbcpVted82p6vJd5cayDu3NDzzOLxECU1leQG-I6OQ-cAcHVl0R5raI8cs5A&__tn__=-R
Vadai Ágnes emiatt felszólalásában arra kérte Kövér László levezető elnököt, hogy vonja a vissza bejárattól az őröket, mert nincs semmi olyan különleges esemény, amely indokolná az őrök jelenlétét, viszont megfélemlítően hat a jelenlétük.
A Fidesz-KDNP politikusait nem befolyásolta az ellenzék kivonulása, nyugodtan interpellálták párttársaikat.

A kivonulást követően közös sajtótájékoztatót tartott az ellenzék, ahol a Hvg.hu tudósítása szerint Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője azt mondta, kezdeményezte a Házbizottság összehívását, mert nem lehetett követni, mi zajlik az ülésen. Kijelentette:
Kövér csalt.
Kiemelt kép: MTVA
