Belföld

Sztrájkot és útlezárásokat is szervezhetnek a rabszolgatörvény miatt

Táppénzre költhetik a munkáltatók azt a pénzt, amit a túlórán nyernek – véli a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Nem kizárt, hogy sztrájkokat és útlezárásokat is szerveznek – mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke az Inforádiónak. Kordás Lajos közölte: elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány nem egyeztetett velük a túlórakeret növeléséről, amivel nem értenek egyet.

Az elnök szerint nem európai mód, hogy ilyen törvényjavaslatot képviselői módosító indítvány útján nyújt be a kormányzat. Ekkora horderejű módosításnál hosszas tárgyalásokra és hatástanulmányokra lenne szükség, azt is meg kellene nézni, hogy a 36 hónapra elrendelhető munkaidőkeret és a 400 óra túlmunka milyen hatással lesz a munkavállalókra, egészségi állapotukra és a piacra. „Amit nyernek a túlmunkával a munkáltatók, azt ki fogják majd fizetni táppénznek” – vélekedett.

A szombaton, 10 órakor a Jászai Mari téren kezdődő tüntetéssel azt akarják elérni, hogy a javaslat a végszavazás előtt módosuljon. „Ha mégis megszavazzák, és a munkáltatók élni kívánnak a törvény adta új lehetőségekkel, sztrájkot is szerveznek az adott munkaadóval szemben, de szóba kerülhet az utak és ipari parkok lezárása is” – jelentette ki Kordás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik