Belföld

Pert nyert a Közlekedő Tömeg a BKK ellen

Jogerősen pert nyert a Dabóczi Kálmán által vezetett BKK ellen a Közlekedő Tömeg Egyesület, ennek értelmében maradéktalanul ki kell, hogy adják az éjszakai járatok több évnyi utasforgalmi adatait, olvasható az egyesület pénteki közleményében.

A Közlekedő Tömeg Egyesület 2017-ben megelégelte, hogy a szolgáltatások fejlesztésére hivatott BKK érdemi változtatást nem valósít meg a fontos és népszerű éjszakai szolgáltatásán, ezért úgy döntött, hogy fejlesztési javaslatot dolgoz ki az évek óta változatlan és egyre zsúfoltabb éjszakaibusz-hálózatra

– fogalmaztak.

Ennek megalapozásához kikérték a jelenlegi járatok utasszámait a BKK-tól.

A BKK jogszerűtlenül megtagadta a közérdekű adatok kiadását, így először az adatvédelmi hatósághoz fordultunk. A NAIH a Közlekedő Tömeg Egyesületnek adott igazat, azonban a BKK továbbra is visszatartotta az adatokat. Más választásunk nem lévén, ekkor pert indítottunk a fővárosi közlekedésszervező ellen.

A pert első fokon, és a jogerős ítélet szerint másodfokon is megnyerték, így az adatokat 15 napon belül át kell adniuk a Közlekedő Tömeg Egyesület részére.

Kirúgták a BKK vezérigazgatóját
Dabóczy Kálmán belebukott a RIGO-botrányba.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik