Belföld

Újabb százmilliókat húzott be a közétkeztetési mamut

A városi óvodák, iskolák közétkeztetésére írt ki pályázatot a Székesfehérvári Intézményi Központ, de az eredményhirdetés alapján nem sikerült minden intézményhez megtalálni a megfelelő szolgáltatót. Az 1. és 2. részt ugyanis kénytelenek voltak eredménytelennek minősíteni. Viszont a másik három részajánlatnál kihirdették a nyerteseket:

  • a Rostási Hagyományos Konyha Vendéglátóipari Kft. csaknem nettó 315 millió forintos,
  • a Hungast Vital Kft. bő nettó 362 millió forintos,
  • a STOP 5 FEHÉRVÁR Kereskedelmi, Vendéglátó és Szolgáltató Kft. pedig kis híján nettó 382 millió forintos megbízásra szerződhet.

A Rostási Kft. bő egy évtizede van a piacon, árbevétele 450 millió forint körül mozgott az utóbbi három évben, adózott eredményük pedig 24-40 millió forintot ért el.

A Hungast neve már ismerősebben csenghet, a közétkeztetési nagyágyú a közbeszerzések gyakori nyertese, amint beszámoltunk róla, nemrég közel 8 milliárd forintos közpénzes nyereményt húzott be.

Többmilliárdos megbízással táplálják a gyerekeket etető vállalkozást
A közétkeztetési piac új üdvöskéje, a Hungast Debrecenben tarolt.

A cégcsoport megvette tavaly a Sodexot, valamint megszerezték a piac másik nagy szereplőjének, az Elamen Zrt.-nek a többségi tulajdonrészét is. A Hungast tavaly bő 13 milliárd forint árbevételt könyvelt el, adózott eredménye pedig 184 millió forintot tett ki.

Az Opten adatbázisa szerint a cég végső tulajdonosai közül 38 százalékos részesedése van György Tamásnak, 22 százalék pedig Szili Juliettának, de korábban a Fidesz egyik gazdaságpolitikusát, a parlament gazdasági bizottságának elnökét, Bánki Eriket sejtették a háttérben.

A Stop 5 jövőre lesz húsz éves, 39 fős, árbevétele a három cég közül a legszerényebb, 2016-ban nettó 251 millió forintot, tavaly pedig nettó 218 millió forintot értek el. Adózott eredményük 5, illetve 1,2 millió forint volt az utóbbi két évben.

Kiemelt kép: Kovács Attila / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik