Belföld

Legalább 400 pszichiáter hiányzik az egészségügyből, 200 már Skandináviában dolgozik

Budapest és a közép-magyarországi régió kimaradt a fejlesztésekből.

Legalább 400 pszichiáter hiányzik a szakmából Magyarországon, körülbelül 200-an már Skandináviában dolgoznak. Itthon évek óta elmaradnak a fejlesztések, így nem csoda, ha egész osztályoknak kell bezárniuk – nyilatkozta a Zoom.hu-nak a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) elnöke.

Molnár Károly szerint az ellátórendszer a teljesítőképessége határán van. Ezt támasztja alá az is, hogy szakemberhiány miatt bezárják a Merényi Kórház pszichiátriáját, amiről ők is csak a sajtóból értesültek.

A Merényi pszichiátriai osztálya sajnos csak az egyik olyan részleg, ahol a betegellátás ellehetetlenül. Mert bár vidéki kórházakban – európai uniós pályázati forrásokból – az utóbbi években voltak ígéretes fejlesztések és felújítások, ezek nem a működtetés szintjén jelentkeztek többletforrásként

– tette hozzá.

Molnár állítja: Budapest és a közép-magyarországi régió kimaradt a fejlesztésekből, ennek egyik példája és következménye a merényis részleg. Az MPT elnöke szerint komoly gondot jelent a szakmából történő elvándorlás. Számításaik alapján 600 pszichiáter praktizál az országban, pedig legalább ezer szakemberre lenne szükség. Mindeközben pedig csak Skandináviában száz-kétszáz dolgozó magyar pszichiáterről tudnak.

Az Állami Egészségügyi Eszközkezelő Központ keddi közleménye szerint három projektben, összesen 9 milliárd forintot fordítanak a magyar pszichiátriai ellátás három különböző szegmense korszerű és magas színvonalú feltételeinek megteremtésére.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik