Miután 12 éves kora óta a nemzetközi jog iránt érdeklődött, Markos Balázs tavaly úgy döntött, a gimnázium befejezése után Magyarország legjobb jogi egyetemére jelentkezik. A kerekesszékes diáknak azonban szembesülnie kellett azzal, hogy az egyetem körülményei nem épp ideálisak számára, hiszen a főépület csak részben akadálymentes, ráadásul a szükséges segítség sem volt mindig elérhető számára.
Balázs ezért úgy döntött, külföldön folytatja tanulmányait, idén ősztől pedig felvételt nyert a Groningeni Egyetem Nemzetközi és Európai Jog képzésére. Azonban a külföldi tanulás egyáltalán nem olcsó – főleg mivel minden nap segítségre van szüksége –, ezért
Számításai szerint az átlagos megélhetési költség a holland városban havi 800 euró egy főre, a képzés három évig tart, így összesen 30 ezer euróval számolt három évre, két fő számára – a segítőjének és neki. Ezen kívül többlet költséget jelent még az is, hogy a képzés kötelező elemeként minden hallgatónak, így neki is egy fél évet külföldön, azaz Hollandián kívül kell töltenie.
Balázs nem véletlenül vágyott mindig erre a pályára, hiszen ahogy a felhívásban is írja, jogászként azon dolgozna, hogy jobbá tegye a sérült emberek életét, mégpedig azáltal, hogy közreműködne olyan törvények és egyezmények kidolgozásában, amik lehetővé teszik, hogy ők is egyenlő félként vehessenek részt a társadalom életében.
Markos Balázs neve egyébként más tekintetben is ismerősen csenghet, hiszen ő volt az a diák, aki akkor még ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium kitűnő bizonyítványú végzőseként nyílt levélben fordult az akkori emberierőforrás-miniszterhez, Balog Zoltánhoz a Taigetosz-törvényként emlegetett intézkedés miatt, mert helytelennek tartotta a kormány indoklását a tanulási nehézségekkel küzdő tanulók kedvezményeinek megvonásáról.
A kerekesszékes diák már a gimnázium végeztével két felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezett, mindig kitűnő bizonyítványt szerzett, azonban az akkori jogszabályok értelmében felmentették a reáltárgyak osztályozása alól. Az új szabályozás szerint azonban erre ezentúl nem lesz lehetőség, így tovább csökkenhetnek a tanulási nehézségekkel küzdők továbbtanulási esélyei.
Másfél évvel a levél elküldése után Balázs elmondta, Palkovics Lászlótól kapott választ az írására tavaly május végén, aznap, amikor az Országgyűlés megszavazta a törvényt, azonban mivel figyelmeztették, hogy a levél bizalmas információkat tartalmaz, annak tartalmát nem hozhatja nyilvánosságra.
Markos Balázs egy évet töltött az ELTE-n, azonban a jogi kar két épületben működik, és az Egyetem téri régi épület csak részben akadálymentes, azaz számos helyiség csak lépcsőn megközelíthető, így például a dékáni hivatal, a könyvtár és egy kivételével a nagy előadók is.
Ráadásul, ahogy visszaemlékszik, a bejutást mindenhol küszöb akadályozza, a liftajtó sem önműködő, így segítség nélkül nem tudta használni, arról nem is beszélve, hogy bár egy akadálymentes mellékhelyiségről tud az épületben, ami azonban az 1. emeleten található. A Kecskeméti utcai épületben valamivel jobb a helyzet, ott azonban elmondása szerint nincs akadálymentes vécé.
Bár megadták számomra annak lehetőségét, hogy ott tanuljak, de gyakorlatilag mindig segítségre volt szükségem. Önállóan nem jutottam messzire
– mondja Balázs.
Amikor eldöntötte, hogy az itthoni körülményekből kifolyólag máshol folytatja a tanulmányait, akkor az ELTE-n és tágabb értelemben Budapesten tapasztalt nehézségek – magas járdaszegények, nem működő metróliftek, nem akadálymentesített bejutás a legtöbb kávézóba – fényében olyan helyet keresett, ahol akadálymentes környezetben tanulhat jogot angol nyelven.
Balázs megjegyezte, hogy ma kevés helyen lehet Európában angol nyelven európai és nemzetközi jogot tanulni, ezek egyike a groningeni képzés.
Mivel ebben a városban mindenki kerékpárral jár, gondoltam, én is könnyebben tudok kerekezni
– tette hozzá.
A hollandiai oktatási rendszer több tekintetben is eltér a magyartól, hiszen ott egy tanév négy negyedévből áll, ezek mind vizsgával zárulnak. A magyar diák tapasztalatai szerint nagyobb a hangsúly az otthoni és könyvtári munkán, illetve gyakoribbak a csoportmunkák is. A fő különbség azonban számára egyértelműen az, hogy kint gyakorlatilag nem léteznek fizikai akadályok.
Mint mondja, segítség nélkül mindenhova bejut kerekesszékkel, legyen szó akár egy százéves, akár egy új épületről, vagy éppen üzletről vagy kávézóról. Mindenhol tudja az elektromos székét használni, minden ajtó, még a lakásáé is, automata vagy gombnyomásra nyílik.
Nem veszem észre, hogy mozgássérült vagyok. Mindenki kedves és segítőkész, arról nem is beszélve, hogy az egész város beszél angolul.
Balázs úgy érzi, Hollandiában arra törekednek, hogy mindenki önállóan tudjon boldogulni, a mozgássérültek pedig ehhez sokféle segítséget is kapnak. Egyelőre még ismerkedik a rendszerrel, de neki is próbálnak segíteni, hogyan kaphat támogatást magyar egészségügyi biztosítással.
A jogi pálya iránti kíváncsiság egyébként még 12 éves korából ered, amikor a bátyja jogot tanult, így gyakran olvasgatta a tankönyveit, beszélgetett vele jogi témákról. Ahogy pedig egyre idősebb lett, egyre több kihívással kellett szembenéznie, hiszen már abba a középiskolába se járhatott, amelyik a legközelebb lett volna otthonához.
Ha otthon maradok a négy fal között, nem tűnt volna fel a sok akadály
– mondja, de ő nem akart otthon maradni.
Gimnazistaként sok versenyen vett részt, ám amikor bejutott egy OKTV döntőjébe, a versenyt egy olyan épület második emeletén rendezték, ahol nem volt lift. Ekkor érezte, hogy jogásszá kell válnia, hogy fel tudjon lépni a kerekesszékesek érdekeinek védelmében.
Az egyik legfontosabb megoldásra váró problémának a fizikai akadálymentesítést tartja, hiszen sokan elfelejtik, hogy ami a kerekesszékesek életét megkönnyíti, az a babakocsisokét, az idősekét és az ideiglenesen járásképtelenekét is. Ezen túl fontosnak tartja az önálló élet feltételeinek biztosítását is, ami elsősorban az önálló, akadálymentes lakhatást és a szükséges személyi segítést jelenti.
A kampány során eddig nemcsak pénzt kapott sokaktól, hanem rengeteg biztatást is. Eleinte főként a barátaitól, volt osztálytársaitól és ELTE-sektől kapott támogatást, de most már ismeretlenek is küldenek különböző összegeket kedves szavak kíséretében.
Balázs egyébként nagyon hálás azért a négy évért, amit az Apáczaiban töltött, hiszen mint mondja, itt a tanárok és a diákok egyaránt mindent megtettek azért, hogy semmilyen hátrányt ne érezzen. Hiába nagyon régi az iskola épülete, akadály nélkül közlekedhetett, akadálymentes vécé is rendelkezésre állt, illetve egy védőnőt bármikor hívhatott telefonon, így soha olyan biztonságban nem érezte magát, mint ott.
A jelenlegi megélhetési költségeket tekintve úgy látja, sokkal többe kerül az élet kint, mint itthon, hiszen míg az ELTE-n állami ösztöndíjas volt, a holland egyetemen kétezer euró a tandíj évente, a tankönyvek havonta átlagosan 80 euróba kerülnek, illetve lakást is kell bérelnie, ami egy budapesti belvárosi lakás bérleti díjának felel meg. Ha valaki szeretne segíteni Balázsnak ezen terhek csökkentésében, itt megteheti.
Az ELTE megkeresésünkre közölte, hogy az Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán jelenleg 34 speciális szükségletű hallgatóból 9 mozgáskorlátozott, ezen belül jelenleg ketten kerekesszék használók. Mint írták, az ELTE ÁJK több épületet használ, az Egyetem tér 1-3. alatti épület pedig műemlékjellegű épület, amiből bizonyos nehézségek fakadnak.
Az intézmény közlése szerint az épület és az épületben a tantermek döntő többsége kerekesszékkel megközelíthető, három előadó és az 1990-es évek közepén beépített tetőtér azonban csak lépcsőn érhető el.
Ezen adottságok ellenére az egyetem válaszában jelezte, hogy az ELTE ÁJK az órarend megfelelő alakításával lehetővé teszi, hogy a kerekesszékes hallgatók valamennyi tanórán akadálymentesen részt vegyenek. Amennyiben erre nincs lehetőség, abban az esetben az egyetem más, közeli intézményeinek segítségét veszik igénybe.
Hozzátették, hogy a Kecskeméti u. 10-12. szám alatti épületben egy kisebb és egy nagyobb szemináriumi terem kivételével valamennyi terem akadálymentesen megközelíthető, azonban ott
Azt is írták, hogy az ELTE és azon belül is az ÁJK épületének jelenlegi állapota a magyar oktatási rendszer általános adottságaihoz képest nem rossz, az elérhetőség az átlagosnál jobb, bár kétségkívül lehetne a helyzeten javítani (például lift a tetőtérbe, a IX. terem felé menő kerekesszékes lépcsőlift, könyvtári kerekesszékes lépcsőlift).
A felmerülő igényekre próbálnak rugalmasan, szervezéssel és külső erőforrások igénybevételével reagálni, ennek azonban az a feltétele, hogy a hallgatók igényeiket elsődlegesen a kari koordinátorok felé jelezzék.
