Belföld

Megtervezte a gyilkosságot a békásmegyeri gyilkos – letartóztatták

A Budai Központi Kerületi Bíróság előre kitervelten elkövetett emberölés miatt elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki alaposan gyanúsítható a szerdai békásmegyeri gyilkossággal.

A végzés szerint a 67 éves L. József előre megfontolt szándékból több lövéssel megölte lánya élettársának anyját. A gyilkosságot követően autójával elmenekült, majd öngyilkosságot kísérelt meg, sikertelenül. Az ügyészség a gyanúsított letartóztatását, míg a védő bűnügyi felügyelet elrendelését indítványozta. A bíróság megállapította, hogy a megalapozott gyanú fennáll, azt a tanúvallomások, a lefoglalás, valamint a rendőri jelentések támasztják alá.

L. József 10 évtől 20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető, ha beigazolódik a bűnössége. Erre, valamint az elkövetés brutalitására való tekintettel a bíróság úgy ítélte meg, hogy fokozottan fennáll a szökés veszélye. A bíróság szerint a gyanúsított a bizonyítást veszélyeztethetné, a büntetőeljárásban részt vevőket vagy más személyeket jogellenesen befolyásolhatná.

A bíróság szerint annak ellenére is tartani lehet attól, hogy veszélyeztetné a bizonyítási eljárást, hogy a nyomozó hatóság már több nyomozási is cselekményt elvégzett az ügyben. Ezt támasztják alá a L. József családtagjai részére tett fenyegető nyilatkozatai is. Ezért a bíróság elrendelte a férfi 30 napos letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik