Belföld

Pénzmosás: taxival vitték a bűncselekményből származó milliókat

A Debreceni Törvényszék már az előkészítő ülésen ítéletet hirdetett annak a két vádlottnak az ügyében, akik tavaly februárban tüsténkedtek több millió bűncselekményből származó forint eredetének az eltitkolásában.

B. M. és O. J. az előkészítő ülésen beismerő vallomást tettek, a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését elismerték. A bíróság a vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként folytatólagosan elkövetett pénzmosás bűntettében, ezért első- és másodrendű vádlottat is 2 év börtönbüntetésre, 3 év próbaidőre felfüggesztve ítélte.

A másodrendű vádlott tavaly januárban az interneten talált egy álláshirdetést, amelyben építőipari munkára kerestek munkavállalókat. O. J. felhívta a megadott számot, a telefont egy férfi vette fel, aki budapesti munkavégzésre irányuló ajánlatot tett azzal a kikötéssel, hogy előbb nyisson lakossági folyószámlát. A férfi abban állapodott meg telefonon a másik férfival, hogy élettársa B. M., az ügy elsőrendű vádlottja lesz a számla tulajdonosa, míg O. J. a rendelkezési jogosult.

A vádlottak egy hajdúböszörményi bankfiókban nyitottak lakossági folyószámlát, a számlaszámot pedig e-mailen másodrendű vádlott elküldte a telefonon állást ajánló személynek. Erre a számlára több mint 22 millió forintot utalt egy csalássorozat négy sértettje. A vádirat szerint az ismeretlen „munkaadó” ezután 200 ezer forintot utalt az elsőrendű vádlott egy másik számlájára, amit felvett, majd azt az utasítást adta, hogy a megnyitott számláról annyi készpénzt vegyen fel egy bankban, amennyit csak tud. A két vádlott egy debreceni pénzintézetben kísérelt meg először pénzt felvenni, azonban az ügyintéző a banki művelet teljesítését megtagadta, mert gyanússá vált számára, hogy az „ügyfelek” nem ismerték a számla egyenlegét, és azt sem tudták megmondani, hogy mennyi pénzt akarnak felvenni, valamint a számlamozgásokkal sem voltak tisztában.

A meghiúsult pénztári kifizetést követően egy másik debreceni bankfiókban a vádlottak fel tudtak venni összesen 6 millió forintot, amit taxival Budapestre kellett vinniük. Elsőrendű vádlott ezután egy budapesti bankfiókban további 1 millió forint készpénzt vett fel, majd élettársával együtt egy bevásárlóközpont parkolójához mentek, ahol egy kamion sofőrjének átadták a 7,2 millió forintot. A pénzből a sofőr közreműködésükért 38 ezret adott, valamint további 70 ezer forintot adott még taxira.

A két vádlott pár nappal később ismét Budapestre utazott, ahol az ismeretlen férfitől kapott utasítások alapján négy bankfiókból összesen 10.6 millió forintot vettek fel, amit taxival Hódmezővásárhelyre szállítottak. A férfi a közreműködésükért 30 ezer forintot, a taxira pedig 90 ezer forintot adott a vádlottaknak.

Ezt követően másnap az ismeretlen férfi telefonon ismét megkérte a két vádlottat, hogy számlaszámukról egy debreceni bankfiókban vegyenek fel annyi készpénzt amennyit csak tudnak. A tranzakciót és a számlára érkezett több mint 18 millió forintot a bankbiztonsági szolgálat gyanúsnak találta és értesítette a rendőrséget, így a banki művelet meghiúsult.

A férfi és a nő felismerte, hogy a bankszámlán található pénzek bűncselekményből származnak, így közreműködtek a pénz eredetének eltitkolásában.

Az ítéletet az ügyész, a vádlottak és védőjük is tudomásul vette, így az jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik