Belföld

Megtámadtak két nőt Budapest belvárosában, egyiküket megerőszakolták

Megerőszakoltak egy nőt szerdán késő este Budapest belvárosában. A Ripost információi szerint az elkövető két nőt is megtámadott a Blaha Lujza tértől pár saroknyira lévő Vas utcánál, ám az egyiküknek sikerült elmenekülnie.

A fiatalok gyakran hangoskodnak, ezért először nem gondoltam, hogy baj történhetett. De újra és újra hallottam a vérfagyasztó sikolyt, így kinéztem az utcára, de nem láttam semmi szokatlant. Másnap a szomszédok mesélték, hogy mellettünk, a Gyulai Pál utcánál a járókelők mentettek meg egy nőt, akit meg akart erőszakolni egy 20 év körüli férfi. Biztos voltam benne, hogy ezt az esetet hallottam, de aztán az egyik szomszédasszonyom mesélte: rendőröket látott, akik a térfigyelő kamerákat keresték.A rendőrök azt mondták a lakóknak, hogy a Vas utcában még egy támadás történt, és ott ugyanennek a férfinak végül sikerült az erőszak, ugyanis első zaklatása után, átsétált a túlsó oldalra, ahol elkapott egy nőt és megerőszakolta. Azt mondják, késsel fenyegette meg, ezért tette azt, amit a férfi mondott neki.

– nyilatkozta a lapnak egy környéken lakó nő. Megkerestük a BRFK-t, hogy megtudjuk a részleteket, az alábbi választ kaptuk.

Az elkövetőt még aznap elfogtuk és őrizetbe vettük. A kerületi kapitányság egyrendbeli szexuális erőszak, és egyrendbeli szexuális erőszak kísérlete miatt indított eljárást az ügyben. A bíróság elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét

– közölte megkeresésünkre a BRFK sajtóosztálya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik