Belföld

Orbán ügyvédje elment, rehabilitálták a parkolási céget

Jogellenesen alkalmazott cég üzemelteti a kerületben a parkolási rendszert

– hosszas vizsgálódás után ezzel a megállapítással állt ki tavaly év végén az erzsébetvárosi képviselő-testület elé a kerület akkori alpolgármestere, a fideszes Bajkai István.

Az Orbán család ügyvédjeként ismertté vált politikus 2017 második félévében átvilágította a több mint 1 milliárd forint éves bevételt termelő közterületi parkolási rendszer körül kialakult jogi helyzetet, decemberben pedig a testület előtt bejelentette,

a több mint 7200 parkolóhelyet 2009 óta üzemeletető ER-Park tízéves szerződése jogi okokból ellehetetlenült, és már 2012-ben megszűnt.

Bajkai előterjesztésének hátterében az állt, hogy a kerület nem tett eleget a 2012-ben hatályba lépett előírásoknak, és nem önkormányzati tulajdonú céggel végeztette a hatalmas hasznot hozó parkolási üzletet, hanem a híres-hírhedt Centrum Kft. és konzorciumi társai irányítása alatt álló ER-Park Kft.-vel.

A testület meg is szavazta előterjesztést, egyetlen kérdést hagyva nyitva: mekkora összegű követelést nyújtsanak be a centrumos csapatnak az ellehetetlenülés utáni időszakra?

A tisztázatlan pénzügyek ellenére a 2018-as országgyűlési választás kampányidőszakában senki sem akarta bolygatni a kényelmetlen témát, a parkolási rendszer sorsa hosszú hónapokon át nem került napirendre, Bajkai pedig az áprilisi választás után, mivel bekerült a parlamentbe, feladta a VII. kerületben elfoglalt pozícióit.

A nagy hallgatást végül Vattamány Zsolt törte meg a szeptember 7-i testületi ülésen. Az erzsébetvárosi fideszes polgármester egy új előterjesztésben azt javasolta, hogy a testület 2019. december 24-étől, amikor is a lejár az ER-Park tízéves szerződése, az Akácfa Udvar Kft.-t bízza meg  a közterületi parkolásüzemeltetési feladatokkal. A polgármester szerint ez az immár 100 százalékos önkormányzati tulajdonú cég biztosan meg fog felelni a törvényi előírásoknak.

Vattamány Zsolt, a VII. kerület fideszes polgármestere
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

A kerületi kormánypárti vezetés ezzel át is siklott volna az ER-Park jogi helyzete által okozott problémán. Szűcs Balázs, a Szövetség az Európai Erzsébetvárosért frakció vezetője azonban felvetette a szerződés ellehetetlenülésének kérdését.

Ekkor derült ki, hogy a fideszes vezetés új álláspontja szerint minden mehet tovább abban a formában, ahogy eddig ment.

Vattamányék arra hivatkoztak, hogy a Fővárosi Törvényszék júniusban kimondta, hogy az ER-Park valójában – a fideszes Bajkai István állításával szemben – nem törvénytelenül szedi a pénzeket.

A 24.hu információi szerint a törvényszék egy 10 ezer forintos nagyságrendű parkolási bírságról szóló perben – felülbírálva az elsőfokú döntést – jogerős ítéletben  kimondta, hogy a 2012-es törvénymódosítás nem érinti a cég korábbi szerződésekre alapuló jogosítványait, azaz a cég továbbra is jogosult a parkolási díjak és a bírságok beszedésére.

Az önkormányzatot nem zavarta, hogy a cég egyes vezetői egy másik bírósági ügyben is érintettek. Az ER-Park Kft.-t egy négy cégből álló konzorcium hozta létre. A kerülettel kötött 2009-es szerződés aláírói közül négyen ülnek a vádlottak padján a Centrum Kft. ügyében Fürst György és társai ellen indult büntetőügyben. Ebben az ügyben összességében több mint hárommilliárd forintos hűtlen kezelés a vád a korábbi, vagyongazdálkodásért felelős VI. kerületi szocialista alpolgármester, a Centrum Parkoló Kft. egykori ügyvezető-tulajdonosa és 23 társa ellen. Kupper András, a volt többségi tulajdonos azonban csak tanú a saját cégét érintő gigaperben.

A ER-Park cégadatai szerint egyébként a VII. kerületi parkolás 2012 óta a hivatalos adatok szerint is félmilliárd forintos hasznot hajtott a tulajdonosainak.

Kiemelt képünkön Bajkai István. Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik