Belföld

Ma is a Demszky-korszak cápái köröznek a zsíros parkolási biznisz körül

A sajtó „hazug támadásait” okolta a ferencvárosi önkormányzat és a helyi parkolási cég, amikor közel egyéves balhésorozat után decemberben bejelentették, hogy „hajlandóak” közös megegyezéssel felbontani a közöttük lévő, évente 500-700 milliós bevételt termelő szerződésüket.

A Fer-Park 2010 Kft. ügyvezetője szerint

heti rendszerességgel jöttek a hamis, hazug állításoktól hemzsegő támadások, amiket részben politikai, részben gazdasági érdekek mozgattak,

és mivel egy parkolási cég mégsem politikai szervezet, nem tudtak mit kezdeni a munkatársakat rossz színben feltüntető sajtóanyagokkal.

A ferencvárosi önkormányzat parkolási szerződését ért „hazug” támadásokból például az derült ki, hogy a Fer-Park 2010 egyik alapítója és tulajdonosa, Borsi Imre előkelő helyen szerepel minden idők legnagyobb, jelenleg is folyamatban lévő parkolási büntető ügyének vádlotti listáján, Borsit milliárdos károkozással vádolják.

A 2016-ban kezdődött eljárásban a Demszky-éra csodacége, a Centrum Parkoló Kft. 23 egykori vezetőjét és alkalmazottját vádolják nagy vagyoni hátrányt okozó folytatólagos hűtlen kezeléssel és sikkasztással. Az érintetteknek 3 milliárd forintos túlköltésről kellene elszámolni.

A Centrum Parkoló Kft. fénykorában, az MSZP-SZDSZ időszakban akkora birodalmat épített ki, hogy egyszerre hét fővárosi kerületben szedte a parkolási pénzeket. A terjeszkedésnek egy 2010-es törvénymódosítás vetett véget. A parkolás törvényi hátterének változása miatt onnantól kizárólag önkormányzati tulajdonú társaságok végezhettek parkoltatással kapcsolatos feladatokat, a Centrum viszont erősen profitorientált magáncég volt.

A hirtelen megroppantott vállalkozás vezetői ezután csupán két kerületet tudtak megtartani maguknak, Ferencváros és Erzsébetváros azonban a Fidesz-korszak elmúlt nyolc évében is a fennhatóságuk alatt maradt.

2010-ben Borsi Imrét még személyes bizalmi viszony kötötte Kupper Andráshoz, a Centrum többségi tulajdonosához. Egymással szinte párhuzamosan hozták létre a két kerületben a nevükben is teljesen hasonló utódcégeket. Erzsébetvárosban az Er-Park Kft., Ferencvárosban pedig a Fer-Park 2010 Kft. vette át az üzletet.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Bár már akkoriban is botrányok voltak a cég körül a benyelt parkolási díjak miatt, a VII. kerületben mégsem rejtették véka alá a jogfolytonosságot, lényegében csak átfazonírozták a nagy Centrum maradványait. Az Er-Park alapításakor a Centrum maradt a többségi tulajdonos a négy tagú konzorciumban, sőt az ügyvezető igazgató is a Centrumból érkezett. Az egész mögött pedig ismét Kupper András állt végső tulajdonosként.

Kupper azonban a ferencvárosi Fer-Park alapításában is benne volt. 2010-ben még a VII. kerületi konzorciumban is használt E-Kontroll nevű cége volt a tulajdonos Borsi Imre Loux Kft.-je mellett.

A közösködés egészen 2015-ig folytatódott, amikor Kupper hirtelen kiszorult a ferencvárosi cégből és azzal együtt a kerület parkolási bizniszéből.

A hírek szerint a két egykori üzlettárs a szakítás óta nem áll szóba egymással, de mivel mindkét kerületben előbb-utóbb újra kell osztani a lapokat, hamarosan egymás konkurenciái is lehetnek.

A 24.hu információi szerint Kupper már üzleti tárgyalásokat is kezdett a három éve elvesztett Ferencváros visszaszerzése érdekében, pedig az önkormányzat még nem is véglegesítette a szakítást Borsiékkal.

A fideszes Bácskai János vezette kerület körömszakadtáig védte a jelenlegi felállást, és egyetlen, a sajtóban felvetetett állítást sem volt hajlandó érdemlegesen kivizsgálni. A jelenlegi forgatókönyv az, hogy a január 25-i testületi ülésen kimondják, új közbeszerzést kell kiírni, az eredményre azonban még hosszú ideig, akár fél-háromnegyed évig is várni kell, ráadásul az sem kizárt, hogy Borsiék is újra elindulnak a tenderen.

Bácskai János, a IX. kerület polgármestere
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A másik fideszes vezetésű önkormányzatban, a VII. kerületben két hónapja, decemberben jöttek rá, hogy az Er-Park Kft. már 5 éve törvénytelenül viszi a parkolást. A szerződést az eredetileg kialakított formájában a korábban említett törvénymódosítás miatt 2012 óta nem lehetett volna fenntartani, de Vattamány Zsolt polgármester csapatának valamiért nem tűnt fel jogi összeférhetetlenség, háborítatlanul folyhatott be évi 1-1,1 milliárd az Er-Parkhoz. Végül Bajkai István alpolgármester saját vizsgálata alapján jutott arra a megállapításra, hogy az Er-Park az elmúlt öt évben „jogalap nélkül gazdagodott”, így hamarosan itt is kell valamilyen megoldást találni a helyzet rendezésére.

Az Er-Park Kft.-t egy négytagú konzorcium hozta létre. A kerülettel kötött szerződés aláírói közül négyen Borsi Imre mellett ülnek a vádlottak padján a Centrum Kft. ügyében Fürst György és társai ellen indult büntetőügyben. Kupper András, a volt többségi tulajdonos azonban csak tanú a saját cégét érintő gigaperben.

A Kupper család erős MSZP-s és fideszes kötődésekkel rendelkezett. A család egyik tagja 1990 márciusáig Horn Gyula kabinetfőnöke volt a külügyminisztériumban, 1995 és 1998 között pedig a BÁV Rt. elnöki tisztét is betöltötte. Kupper András azonos nevű unokaöccse pedig a Fidesz képviselője volt. Kupperék a VII. kerület teljes parkolása mellett az I., XI. és a XIV. kerület parkolóautomatáinak karbantartását, pénzürítését is végzik.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik