Belföld
Battonya, 2016. augusztus 31.
Az új tantermekkel bõvült battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda 2016. augusztus 31-én, az átadás napján.
MTI Fotó: Rosta Tibor

12 tanár hagyta ott az egyik budapesti iskolát

24.hu
24.hu

2018. 10. 18. 15:55

Tömegesen mondtak fel a dolgozók nyáron a Budapest IX. kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban, miután az igazgató, Kormos László szerződését úgy hosszabbították meg, hogy a tantestület nem támogatta a kinevezését. A 168 Óra cikkéből kiderül az is, hogy összesen 15-en adták be felmondásukat szeptember elejéig, 12 tanár, egy óraadó, egy iskolatitkár, de még a portás is felmondott. Az igazgató 2013 szeptembere óta vezeti az intézményt, idén augusztus közepén kapott újabb öt éves megbízást, egyedüli pályázó volt.

Az iskola egyik korábbi óraadó tanára a lapnak elmondta, az igazgató megpróbálta kideríteni, hogy kik szavaztak ellene a zárt szavazáson, és a tantárgyfelosztást egyfajta retorzióként alkalmazta. A tömeges távozás miatt az intézmény komoly tanárhiánnyal küzd, a végzős diákok pedig még azt sem tudják, hogyan fognak leérettségizni, mert egyes fakultációk el sem indultak, csoportbontás sem történt még meg mindenhol.

(kiemelt képünk illusztráció; forrás: MTI)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2014. március 25.
Turisták bőröndjeikkel egy zebránál állnak Budapesten, a Rákóczi úton 2014. március 25-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.