Autóval üldözték, menekülnie kellett, a rendőrök most KRESZ-kihágásokért büntetik

Utcai autós üldözésbe keveredett egy székesfehérvári autós, akit többször leszorított egy furgon, de a videón rögzített események sem mentették meg a rendőri büntetéstől.

A fél városon keresztül üldözte a székesfehérvári Huszics Mártont egy áruszállító furgon. Az akciófilmek klasszikus utcai jeleneteihez hasonló száguldozás során a nagyméretű Fiat Ducato többször is megpróbálta leszorítani, elévágott, sőt 80-100 kilométer per órás tempó mellett veszélyes manőverekkel arra kényszerítette, hogy átvágjon a szembejövő sávba.

Az üldözést teljes egészében rögzítette Huszics fedélzeti kamerája. A videóból egy rövid részletet a napokban ki is tett a Youtube-ra, miután felocsúdott a meglepetésből, hogy a rendőrség – a saját feljelentése nyomán – súlyos büntetést rótt ki rá.

A székesfehérvári rendőrség szeptemberben 70 ezer forintos pénzbírságot és 3 hónapos vezetéstől való eltiltást szabott ki Huszics Mártonra a közlekedési szabályok kisebb fokú, illetve az elsőbbség és az előzés szabályainak megsértése miatt. A járási kormányhivatal már be is kérte a vezetői engedélyét. A kormányhivatali levélből derült ki, hogy a jogosítványát visszamenőleg, április 7-től érvénytelenítették, és csak akkor kaphatja vissza, ha az eljárás jogerősen lezárul.

Huszics Márton a 24.hu-nak azt mondta, nem érti a döntést.

Meg kellett volna sérülnöm, vagy vérnek kellett volna folynia, hogy a hatóságok is belássák, nem jókedvemben szabálytalankodtam?

A rendőrségi jegyzőkönyv szerint azzal kezdődött a konfliktus, hogy a Huszics Mitsubishi személyautója mögött haladó sofőrök elégedetlenek voltak a város belterületén egy gyalogátkelő miatt 40-re csökkentett sebességgel, ezért először egy Skoda kezdett rányomulni, többször ráreflektorozott, majd hirtelen a Skoda mögül elkerült a Fiat furgon, amely megelőzte mindkét kocsit, majd teljesen elfoglalva az úttestet keresztbe állt az utcában.

A Ducato vezetője ki is ugrott az autójából, és elindult a Mitsubishi felé, Huszics azonban nem várta meg, amíg odaér, hanem az út melletti füves részen átvágva kikerülte a blokádot. A fiatos viszont nem hagyta annyiban, azonnal követni kezdte.

Ezzel indult az autós üldözés.

A sértett menet közben felhívta a szüleit. Ez a beszélgetés hallatszik a Youtube-videón. Huszics édesanyja rögtön értesítette a rendőrséget, de a hatóság már csak azt követően kapcsolódott az ügybe, hogy Huszics a szülei házának udvarában leállította az autót.

A család jelenléte miatt a Fiat vezetője itt már nem szállt ki az autóból, hanem a lehúzott ablakon keresztül szitkozódott, majd elhajtott a helyszínről.

A rendszám alapján a rendőrök órákon belül megtalálták a Fiat és a Skoda sofőrjét, akikről kiderült, hogy ismerik egymást.

Huszics szerint a rendőrség nem szondáztatta meg az agresszív autósokat, alkoholtesztet vele sem csináltattak. A rendőrség által kiszabott büntetés ellen panasszal élt. Arra hivatkozott, hogy kényszerből, saját testi épsége védelmében követte el a kihágásokat, ráadásul családja és budapesti munkahelye miatt különösen nagy nehézségeket okoz, hogy eltiltották a vezetéstől.

A rendőrség október 2-án elutasította a panaszt is.