Belföld

Mintarab lett a börtönben a VV Fanni megölésével gyanúsított B. László

Valóságos mintarab lett a börtönben a VV Fanni megölésével gyanúsított B. László  – tudta meg a 24.hu. A tavaly november óta letartóztatásban lévő férfinak még egyetlen összetűzése nem volt senkivel, amióta börtönben van. Azonnal ugrik, hogy ha a börtön dolgozói mondanak neki valamit.

Egy négyfős cellában van és valóságos mintarabként viselkedik. Nem azt mondom, hogy csicska lett, de azonnal pattan, ha szólnak neki. Tényleg jól viselkedik. Egyetlen fegyelmije sem volt még, amióta bekerült. Lelkileg nagyon megviseli a bezártság. Mióta bekerült már legalább húsz kilót fogyott. A szülei minden hónapban bemennek hozzá. Rajtuk kívül viszont senki nem látogatta az utóbbi hónapokban a rokonai és a barátai közül.

– mondta egy ügyre rálátó informátor.

Novozánszki Fanni november 20-i eltűnése után hét nappal előzetes letartóztatásba helyezték B. Lászlót, akit az egykori villalakó meggyilkolásával gyanúsítanak.

Bár a férfi azóta is tagadja a gyilkosságot, kamerafelvételek bizonyítják, illetve ő maga is elismerte, hogy az ájult lányt levitte a lakásából egy mélygarázsba, majd elhajtott vele.

A Fővárosi Törvényszék legutóbb november 27-ig hosszabbította meg  a férfi letartóztatását. Ezt a szökés elrejtőzés veszélye mellett elsősorban azzal indokolták, hogy továbbra is megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megölte, majd ismeretlen helyre vitte a lány holttestét.

Az ügyészség szerint a megalapozott gyanút a rendőri jelentések, a biztonsági kamerák felvételei, a helyszíni szemlék során készített jegyzőkönyvek, a tanúk vallomásai, az eltűnés bejelentéséről felvett jegyzőkönyv és annak mellékletei, valamint a házkutatásról és a lefoglalásról készült jegyzőkönyvek támasztják alá.

Döntése során a bíróság kiemelten vette figyelembe azt a tényt, miszerint a gyanúsított két nappal a bűncselekmény elkövetése után a mobiltelefonja internetes felületén rákeresett arra, hogy melyik országban nincs kiadatás Magyarországra, valamint Belize városában egy fő részére szabad szobákat nézett a következő egy hónapra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik