Belföld

Azbesztveszély miatt állt le az újlipótvárosi K&H épület bontása

Nyugtalanok az újlipótvárosi lakók, a tegnap óta gyorsan terjedő hírek szerint ugyanis azért álltak le a Pozsonyi úti hatalmas épület augusztus eleje óta tartó, látványos bontási műveletei, mert a munkálatok során azbesztet találtak.

Több helyi lakó is próbálta a különböző hatóságoknál kideríteni, mi igaz ebből, különös tekintettel arra, hogy a K&H Bank egykori, félig lebontott fiókjának közvetlen közelében bölcsőde és óvoda is működik, rögtön mellette pedig egy nagyobb játszótér telik meg délutánonként gyerekkel.

Fotó: Marjai János/24.hu

Beszéltünk olyan lakóval, akinek kedd délután az ügyben illetékes Munkavédelmi és Munkaügyi Főosztály munkatársa telefonon elmondta, hogy a hír igaz, hivatalos tájékoztatás azonban mindeddig nem volt.

A XIII. kerületi önkormányzat szerdán értesítette a környékbeli óvodákat és bölcsődéket, hogy a gyerekeket elővigyázatosságból ne vigyék ki a szabadba. A játszótereket szalaggal lezárták, és értesítették az idősklubokat is.

Mint az önkormányzat sajtóosztályán érdeklődésünkre elmondták, lakossági bejelentések nyomán ők is csak most értesültek az azbesztveszélyről, a nap folyamán hivatalos tájékoztatást kértek munkavédelmi hatóságtól, de választ egyelőre nem kaptak. Pénteken mindenesetre, bár nem az ő hatáskörük, saját költségükre ők is elvégeznek egy levegőszennyezettségi mérést.

A kormányhivatal illetékes osztályától megkeresésünkre a következő válasz kaptuk.

A Pozsonyi út 77-79. szám alatti épület klímagépházának munkaterv szerinti azbesztmentesítését 2017-ben a Dunamenti Tűzvédelem Zrt. végezte el, ezt követően további azbesztmentesítésre vonatkozó bejelentés nem érkezett. Az épület bontásának megkezdése után – közérdekű bejelentés nyomán – Budapest Főváros Kormányhivatala szeptember 10-én helyszíni ellenőrzést tartott, amelynek eredményeként azokon az épületrészeken, ahol a homlokzatburkolat alatt pala-szigeteléssel számolni lehetett, a bontási munkavégzést és közlekedést felfüggesztette. Ennek megtörténtéről egy megismételt ellenőrzés során meggyőződött. A kivitelező ezután igazolta, hogy a bontás során előkerült pala laboratóriumi bevizsgálását elvégezték, és felvették a kapcsolatot egy azbesztmentesítést végző szakcéggel.

A lakókat leginkább az foglalkoztatja, hogy a veszélyes rákkeltő anyagot csupán a még bontatlan épületrészekben fedezték-e fel, vagy az épület előtt felhalmozott törmelékben is megtalálható-e, és bekerülhetett-e a levegőbe is.

Fotó: Marjai János/24.hu

A munkavédelmi hatóság erre azt válaszolta, hogy neki „a munkavállalók egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés előírásainak betartatására van hatásköre. A helyszínen lévő törmelékkel kapcsolatban Budapest Főváros Kormányhivatala a környezetvédelmi hatóságot értesítette”.

Próbáltuk elérni a bontást végző céget, érdemi információt azonban nem kaptunk.

A jogszabály ugyan előírja az építési-bontási munkahelyen tájékoztató kihelyezését, munkatársunk azonban szerdán a helyszínen nem talált ilyen. A környező házakban a bontás megkezdése után kiragasztottak egy papírt a munkálatokról, ezen azonban nem szerepel a kivitelező cég neve vagy címe, csupán egy emailcím. Erre elküldtük kérdéseinket, de nem kaptunk választ. A helyi újságban korábban megadtak két telefonszámot is, melyeken a lakók kérdéssel vagy bejelentéssel élhetnek, mint kiderült, az egyik az alvállalkozóé, a másik a műszaki vezetőé. Utóbbi ki volt kapcsolva, az alvállalkozó pedig azt mondta, tiltja a szerződése, hogy elárulja, ki a megrendelője, ahogy azt is, hogy bármilyen információt adjon az ügyről. Annyit sikerült megtudni tőle, hogy tudomása szerint a kérdéses anyagot „már vizsgálják”.

A bontási területen ma egyébként újra elindult a munka, de mint monda, „csak a vasat szedik ki a sittből”.

Fotó: Marjai János/24.hu

Mint az Átlátszó korábban megírta, a terület új tulajdonosa a Tiborcz Istvánnal üzletelő török milliárdoshoz, Adnan Polathoz köthető PD Real Estate Development Kft. A lap információja szerint dunai panorámás szálloda épülhet az irodaház helyén.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik