Belföld

Kizáratnák a megismételt eljárásból az ügyészt Budaházyék

Elfogultság miatt kizáratná az ügyészt a megismételt eljárásból Budaházy György. Az elsőrendű vádlott és ügyvédje által benyújtott indítványhoz az összes, a megismételt eljárás tárgyalásán jelen lévő vádlott csatlakozott.

Pénteken a megismételt büntetőjárással új fejezetéhez érkezett a terrorcselekményekkel és más bűncselekményekkel megvádolt Budaházy György és társai pere.

A hét éve húzódó büntetőper középpontjában a Magyarok Nyilai nevű csoport áll, amelyet a vád szerint Budaházy azért hozott létre, hogy erőszakkal megváltoztassa a szocialista kormány politikáját, és félelmet keltsen egyes társadalmi csoportokban.

A vád a 2007-2009-es időszakról szólt, ekkoriban Molotov-koktélos támadást intéztek Hiller István szocialista oktatási miniszter, Kóka János SZDSZ-es frakcióvezető és más kormánypárti képviselők otthona ellen. Célpont volt a Gyurcsány-kormány titokminiszterének, Szilvásy Györgynek a vidéki háza, valamint az MSZP és az SZDSZ pártirodái is. Emellett felgyújtották a Vörös Csepel nevű szórakozóhelyet, két melegbárt, az egyiket akkor, amikor vendégek is tartózkodtak a helyiségben. A vádpontok között szerepelt egy bankautomata felrobbantása is.

Budaházy György és Gaudi-Nagy Tamás a tárgyalás előtt
(Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu)

Az akciókban senki nem sérült meg, kivéve Csintalan Sándor műsorvezetőt, akit vascsövekkel vert véresre négy álarcos egy óbudai teremgarázsban. Ez az oka annak, hogy a súlyos testi sértés is bekerült a vádpontok közé.

A Fővárosi Törvényszék a vádpontok zömében az ügyészségnek adott igazat, de a Vörös Csepel elleni támadást a bíróság nem vette figyelembe, mert nem látták minden kétséget kizáróan bizonyítottnak, hogy valóban a vádlottak követték el.

A Fővárosi Törvényszék végül 2016 nyarán első fokon 13 év fegyházra ítélte terrorcselekmény, testi sértés és kényszerítés miatt Budaházy Györgyöt. A 17 vádlott közül 15-öt pedig terrorcselekmény miatt 5-13 év letöltendő szabadságvesztéssel sújtottak. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlottak és védőik felmentésért, enyhítésért, az ügyész pedig súlyosításért fellebbezett.

A védelem ezt követően kifogásolta, hogy az elsőfokú tárgyalás egyes szakaszaiból indokolatlanul zárták ki a nyilvánosságot, ami a törvény szerint hatályon kívül helyezési ok. Budaházy és védője feljelentést nyújtott be a legfőbb ügyésznek, mert szerintük az elsőfokú ítélet hamis közokirat, amelyet nem Kenéz Andrea bírónő írt. Álláspontjuk szerint ugyanis akkor foglalták írásba az elsőfokú ítéletet, amikor a bírónő lemondott, azaz már nem volt bíró.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla áprilisban helyezte hatályon kívül az elsőfokú ítéletet, és új eljárásra utasította a Fővárosi Törvényszéket a büntetőperben.

Tiszta lappal kezdődik minden. Annyira nincs ugyanis bizonyítva az, amit a vád állít, hogy a másodfok szétzúzta az elsőfokú ítéletet

– mondta a 24. hu nak Budaházy a tárgyalás előtt, majd meg is magyarázta, hogy mire gondol:

Nincsenek megfelelően ránk bizonyítva a dolgok. Rám nézve semmi konkrét bizonyíték nincs. Ráadásul a vádlotti bizonyítékok cáfolják a bizonyítékokat, csak ezzel nem is foglalkoztak. Nem vették figyelembe azokat, amik cáfolták a vádat. Az lenne a logikus, hogy most törvényesen lejátsszák a dolgot. Arra számítok, hogy bizonyítottság hiányában felmentenek.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A tárgyaláson az egyik vádlott nem jelent meg, ezért érdemi tárgyalás nem történt a megismételt eljárás első napján. A bíró ismertette a novemberre kitűzött tárgyalás időpontjait, majd elmondta, hogyan képzeli el a megismételt eljárást, hogy ne hat évig húzódjon majd ez is. Hangsúlyozta, hogy mindenki elmondhatja majd a vádlottak közül azt, amit szeretne.

Budaházy rögtön azzal indított, hogy indítványozta az ügyész kizárását elfogultság miatt. Ehhez az összes jelenlévő vádlott csatlakozott.

Az alapeljárásban levő magatartása miatt indítványoztuk az ügyész kizárását. A bírósági anyagok tartamára ugyanis nagyobb befolyása volt, mint, ami a pártatlanság követelményei alapján elvárható

– magyarázta Szikinger István, Budaházy ügyvédje.

A következő tárgyalás november 6-án lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik