Az Élet és Irodalom legfrissebb számában Kozák Márton elemzi, miként juthatott el Magyarország 2018-ra oda, hogy kormányát a World Justice Project választások előtti elemzése szerint is alig érdekelte a jogállamiság. Április óta a helyzet romlott, a hatalom korlátozottságát mérő Rule of Law Indexen Magyarország helye legközelebb Orbán Viktor bálványállamai társaságában lesz. A lista legalján.
Magyarország 2010 utáni története valóban beilleszthető ugyan a demokrácia leépülésének és a joguralom gyengülésének évek óta tartó világtrendjébe, de nem elszenvedője, hanem serkentője a sajnálatos nemzetközi folyamatoknak.
A szociológus szerint a kormányfőt három évtized magyar politikai folyamatai tették a nemzetközi szélsőségesek szubkulturális ikonjává: ebben komoly felelőssége van a rendszerváltó politikai elitnek.
A fegyver már ’90 óta megvolt
Az orbánizmus egy elpuskázott történelmi lehetőség következménye. Óvatlanság, naivitás és szűklátókörűség kellett hozzá, hogy visszavezethesse népét a szolgaságba, ő maga pedig elérhesse „a korlátlan hatalmat és a mérhetetlen vagyont”.
Azt Antall Józseffel, Tölgyessy Péterrel és Sólyom Lászlóval az élen a politikai osztály egésze hozta létre abban a hiszemben, hogy „megfelelő keretet ad egy nyugati típusú rendszer működéséhez”. Azt hitték, „képes az új rendet megvédeni a hatalom kizárólagos birtoklására törő politikai erőktől”.
az előtérben Göncz Árpád, Sólyom László, Szentágothai János. Középen áll Antall József miniszterelnök
Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan
2010-re kiderült, tévedtek: ez az eszköz a rendszer megfelelő működtetésére nem volt alkalmas, ellenben a rendszer elpusztítására törő horda kezében valóságos csodafegyverként szolgált.
Nem számoltak a „romlott fiúval”
Bár a fegyver a falon lógott (a ’89-es alkotmányra épülő jogrend hagyott eszközöket a szabad világ lerombolására), nem volt szükségszerű a használata. Ahhoz kellett Orbán személyisége. A Kis János által 1990-ben még „romlott fiúként” jellemzett kormányfő azonban használta, mert betegesen akarta a hatalmat. Ugyanúgy, mint mostani szövetségese, Jarosław Kaczyński, aki azonban nem személyes érdekeit, hanem elveit akarja érvényesíteni.
Orbán politikáját a hatalom és a vagyon megszerzése, gyarapítása és megtartása motiválja, számára a haszonmaximalizálás a lét minden dimenziójára kiterjedő alapelv.
Kaczyńskit semmi más nem érdekli, csak az, hogy hegemónná tegye a nemzeti-kereszténynek nevezett értékrendet. Egy varsói bérház háromszobás lakásában él, vagyonbevallását (1,5 millió forintnyi megtakarítását) senki sem kérdőjelezi meg. A legendásan puritán Kaczyński így is gazdagabb magyar kollégájánál, aki bevallottan 945 ezer forint megtakarítás mellett négymilliós hiteltartozást nyög, bár más – hol Simicska, hol Mészáros, hol Garancsi, hol Vajna, hol Tiborcz, hol apja – képében gyarapodik.
Nem minden autokrata kleptokrata, de a kleptokrata autokratára bizonyosan ráillik a jelző: romlott.
Fotó: Beliczay László / MTI
„Pártállamból maffiaállamba”
A szociológus szerint nem Orbán személyes politikai teljesítménye a „pártállamból maffiaállamba” való visszamenet, az orbánizmust nem jobbágymentalitású magyarok vitték diadalra,
Így akaratán kívül hozzájárult, hogy
létrejöjjön egy barbár rezsim a keresztény Európában.
Összességében úgy tűnt, a közjogi rendszer biztosítja a stabil kormányzás és a szabad politikai verseny feltételeit, de nem vették figyelembe, milyen életveszélyes kis választói többséget nagyarányú mandátumtöbbséggé alakító választási rendszer. Az emberek a liberális demokráciával azonosították az elfuserált közjogi rendszert, amely megkönnyítette a kormányalakítást, de kétharmados törvényeivel, az alkotmánybírósághoz telepített jogosítványokkal 2010 előtt megbénította a kormányzást.
A közjogi konstrukción hagyott rés nélkül
Orbán sem jutott volna előrébb a túlhatalom megszerzésében a posztkommunista térség többi akarnokánál.
Így viszont ő a lett a példaképe a világ arra fogékony politikusainak, hogy civilizációs gátlásaik levetkezésével még az Európai Unióban is minden hatalom kizárólagos birtokosává lehet válni.
Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan
Ekkora hiba már hungarikum
A nagy pártokat a kisebbek rovására hizlaló szisztéma egy politikai pluralizmus terén hagyományokkal nem rendelkező országban olyan, mintha olajjal akarnánk tüzet oltani. Máshol nem is követték el ezt a hibát átalakuló országban, a relatív többségért totális hatalmat adó magyar modell páratlan.
A súlyosan aránytalan választási rendszer veszélye már 1994-ben feltűnhetett volna. 53 százalékkal alkotmányozó többséghez jutott az MSZP és az SZDSZ, a veszélyt azonban elfedte, hogy a koalíció illetlenségnek érezte túlhatalma érvényesítését.
Az 1994–98-as ciklusban volt utoljára legalább elvi lehetőség a köztársaság megmentésére, hiszen a hatalommegosztás mulya barátainak volt alkotmányozó többségük.
A koalíció még csak a veszélyeket sem azonosította, míg Orbán éppen ekkor döbbent rá, hogy a közjogi rendszer semmilyen intézményes lehetőséget ad a nagy győztes megállítására.
Romlott fiú lévén 1994-től ez a felismerés vezérelte gondolkodását, ez határozta meg politizálását. Szupertöbbség birtokában tetszés szerint alakítható alkotmányos berendezkedés – ez volt a puska a falon, és másfél évtizeden át arra készült, hogy megszerezze.
Helyrehozhatatlan hiba emberben bízni az intézmény helyett. Na, talán majd legközelebb.
Kiemelt kép: Balogh László / Getty Images
