A lap szerdai számában a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője a Sargentini-jelentésről elmondta, koncepciós eljárás zajlik Magyarország ellen, az irat oly mértékben hemzseg a valótlanságoktól, hogy alig akad benne olyan, amit egyáltalán vitaalapnak lehet tekinteni.
Hozzátette, az országot, a társadalmunkat, a demokratikus intézményrendszerünket nem ismerő, tájékozottságban és érdeklődésben hiányt szenvedő Sargentinit nyilvánvalóan a vak gyűlölet vezette.
Egy Soros-zsoldossal állunk szemben, amit ő maga sem vitat.
Úgy vélte, nagyon komolyan kell venni azt, hogy nyilvánvalóan politikai bosszú húzódik mögötte, amiért a magyarok szembementek a bevándorlás ügyében a Soros-birodalommal. Aláhúzta, aggasztó, hogy az Európai Unió partner a bosszúban, ezért nemcsak a zöldpárti képviselőnővel állunk szemben, akit megtaláltak a strómanszerepre, hanem a Soros György szervezetei által támogatott politikusokkal is, akik eladták a földrész biztonságát, kockára tették sok európai életét, a kontinens jelenét és jövőjét, a több évezredes európai kultúrát.
A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője szerint a magyar álláspont világos és következetes a bevándorláspolitikáról, a magyar polgárok kijelölték és megerősítették ezt a nemzeti konzultációkon, a népszavazáson és az országgyűlési választáson.
Számunkra a mainstreamet nem a brüsszeli elit, hanem a polgárok akarata jelenti. A mi politikai közösségünk a magyar érdekeket képviseli Brüsszelben, az ellenzék pedig a brüsszeli érdekeket képviseli Magyarországon.
Arra kérdésre, hogy sikerül-e elfogadtatniuk Sargentiniéknek a Magyarország ellen szóló vádiratot, elmondta, nehéz megjósolni, mi fog történni.
Ma az Európai Parlamentben többségben vannak a bevándorláspárti politikusok, de erősödnek a bevándorlás megfékezése melletti hangok is, egyre többen vannak, akik ezt képviselik, ők Magyarország szövetségesei
– fejtette ki.
Kiemelt kép: MTI