Belföld

Lázárt rugdossa a Figyelő a dohányzás elleni küzdelem apropóján

Azt is megjegyzik, hogy nem csökkent olyan arányban a dohányzók száma, mint azt Orbán Viktor elvárná.

A kormánypárti Figyelő azt írja, hogy nem olyan arányban csökkent a dohányzók száma, mint ahogy a miniszterelnök elvárná. Igaz, hozzáteszik, hogy az eddig elért eredményeket Orbán Viktor is értékeli, de „további szigorításokra lehet szükség”.

Kitérnek arra is, hogy Lázár Jánost a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztossá nevezte ki a kormányfő. Ám eredetileg nem is ez lett volna a dolga, hanem miniszteri biztosként a Szeged-Hódmezővásárhely közt épülő tramtrain kivitelezésének koordinálását bízták volna rá. Csakhogy ezt a tervet Orbán felülírta.

Nem hallgatja el a cikk, hogy Lázár elismerte: a dohánykereskedelem átalakításának kidolgozásában segítséget nyújtott Sánta János, a Continental Dohányipari Zrt. vezetője. És azt is hangsúlyozzák, hogy szó sincs arról, hogy mostani miniszterelnöki biztosi tisztségében újra képes lenne Lázár politikai hátországot építeni.

Sőt, a Figyelő szerint nem mentes Lázár új megbízatása a politikai konfliktus lehetőségétől, ugyanis elkerülhetetlen, hogy a dohánypiaci felügyelet létrehozásában együttműködjön Bártfai-Mager Andrea tárca nélküli miniszterrel, akinek postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztosi kinevezésével az előző ciklusban Orbán egy nagyon fontos terület felügyeletét vette el Lázártól.

Megjegyzik: jövőre az önkormányzati választási kampányban egy „villamos-kormánybiztosi” titulussal sokkal hatékonyabban lehetett volna bevetni Lázárt a Márki-Zay Péter elleni küzdelemben, akkor is, ha nem ő, hanem valamelyik támogatottja indul a posztért.

Mindehhez hozzátesszük, hogy Lázár Jánossal a Figyelőt tulajdonló Schmidt Mária is keveredett konfliktusba, a volt kancelláriaminiszter ugyanis leállíttatta a holokauszt áldozatainak és az embermentőknek emléket állító Sorsok Háza beruházást, amely Schmidt irányításával jött létre. (Fotó: MTI / Kelemen Zoltán Gergely)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik